Ilyenek voltunk és Ceauşescu elvtárs, pajtás

Izgalmas időutazáson vehettek részt azok, akik közelebbről is megismerték Fábián Tibor könyveit, a Ceauşescu elvtárs, pajtás és az Ilyenek voltunk című köteteket.
A könyvbemutatókra természetesen főleg abból a korosztályból érkeztek legtöbben az EMNT-székházba, akik személyesen is átélték az akkori, kommunista időket, így még inkább azonosulni tudtak a szerző humoros, de őszinte gondolataival.
Az egybegyűlteket Veres-Kupán Enikő köszöntötte, röviden ismertetve Fábián Tibor munkásságát és a kötetekről vallott véleményét, meglátásait, majd felidézett egy részletet Temesvár '89-es ostromáról, hiszen elmondása szerint ő akkoriban ott volt diák.

A köszöntőt követően nt. Rácz Ervin Lajos lelkipásztor, generális direktor vette át a szót, s mint mondta, azért is jött el nagy szeretettel bemutatni a könyveket, mert Fábian Tiborral együtt lettek felszentelve 2010-ben. Mint kiderült, mindketten egyetértenek abban, hogy a humor egy nagyon fontos eszköz az életben, amely a szerző mindkét kötetében egyaránt megjelenik – lelkész a két kötetet párhuzamosan, kissé összevonva mutatta be.

Merjünk önfeledten boldogok lenni

Az Ilyenek voltunk című kötettel kapcsolatosan kiemelte, az önfeledt öröm nem szűnik meg azzal, hogy felnövünk, ezért nem csak nosztalgiázni kell, hanem a gyermekkorból merítve, újra gyereknek kell lenni. Rácz Ervin szerint a könyv üzenete — a számos izgalmas, nosztalgikus emlék mellett –  az is, hogy merjünk önfeledten boldogok lenni.

A második kötetre, a Ceauşescu elvtárs, pajtásra terelve a szót, a tiszteletes  bevallotta, hogy nem sok emléke van a diktátorról, de arra emlékszik, hogy a rendszerváltást követően lehetősége adódott átkerülni magyar tannyelvű osztályba, aminek nagyon örült. Ezek mellett felidézte saját gyermekkori emlékeit abból az időből, mondván: anno, gyerekfejjel is a népet választotta Ceauşescu helyett. Bár nem értette mi történik, érezte, hogy baj van a rendszerrel, ezért mindig is epekedett a szabadság után. Rácz Ervin arra is felhívta a figyelmet, hogy noha az az időszak véget ért, mindig lesznek más nehéz periódusok: “Lehet, hogy ma is vannak zsarnokok. Vannak Ceauşescuk, Nabukodonozorok, Heródesek, Augustus császárok, de a Bibliából mintákat és erőt kapunk arra, hogy hogyan reagáljunk az ilyen zsarnokoskodás ellen. Nincsen feltétlenül recept, minták vannak, amelyet azonosíthatunk a mi saját életünkre.” – magyarázta a tiszteletes, Dániel próféta  által átélt diktatúrákat hozva fel példának.

Azért a korért is hálásnak kell lenni – hogy túléltük

Rácz Ervin azt is kifejtette, hogy bár nem élt meg sok dolgot abból a korból, beszámolót rengeteget hallott, amelyek alapján két csoportot tud megkülönböztetni: a “rinyálókat” és azokat, akik azért a korért is hálát adnak, amiért az Isten akkor is megtartotta őket. “Ha azt halljuk, humorérzékkel, Istenbe vetett hittel, hogy Isten abban a nehéz korban is megtartott, az egy bizonyságtétel. S hiszem, hogy ez a könyv a humora miatt – mert nekem egy nevető Istenem van – inkább az utóbbi, mint az előbb.”

Az Ilyenek voltunk kötetre visszatérve, Rácz Ervin elmondta, hogy rengeteg olyan élménye van abból a korszakból, ami miatt visszavágyik, mert “jobb volt akkor”, de elmagyarázta azt is, hogy igazából nem az akkori rendszer hiányzik neki, hanem a gyerekkora, mert jó volt gyereknek lenni, akkor is, ha sokkal szegényesebb körülmények voltak akkor, mint most.
Gondolatai zárásaként, a könyvekből kiindulva, a lelkész egy összegzéssel és egyben jó tanáccsal búcsúzott a közönségtől: “Ne csak nosztalgiázzunk, hanem próbáljuk a mát úgy megélni, ahogy Isten szeretné, s a jövőre pedig reménységgel próbáljunk tekinteni.”

A tiszteletes beszéde után nt. Gellért Gyula nyugalmazott esperes vette át a szót, aki kendőzetlenül jellemezte Ceauşescut – innen is sejtetve, hogy a róla szóló kötettel kezdi a bemutatást – és dühösen, csalódottan idézte fel a vele kapcsolatos emlékeit. “Nekünk nagyon sok minden meg volt tiltva, csak az nem, hogy dolgozhatunk.” – vallotta őszintén.

Öröm volt olvasni a könyveket

A könyvekre fordítva a szót, Gellért Gyula bevallotta, hogy mindegyik könyvet öröm volt olvasni. “Ha valaki akarja magát neveltetni, akkor el kell olvassa ezeket a könyveket” – mondta.
A Ceauşescu elvtárs, pajtás borítója kapcsán – ami egy bepókhálózott Románia térképet ábrázol, fekete alapon – az esperes így vélekedik: “Már a borítóján látjuk azt, ami a könyvbe benne van: Domokos Zsolt megfogta a lényeget: a román titkosrendőrség behálózta az egész országot.”
Gellért Gyula elismerően jellemezte  a szerzőt, mondván, hogy sokan ma sem merik kimondani az igazat, és nagy bátorság nem csak kimondani, hanem le is írni azt. Meglátása szerint a könyv üzenete az, hogyan nem kell országot vezetni, hogyan kell viszonyulni embertársainkhoz, a néphez, az országhoz.
A szereplőket és az író stílusát illetően az esperes szerint Fábián Tibor csodálatosan jellemzi a könyv a szereplőit külsőleg és lelkileg egyaránt.
Zárásképpen elmondta azt is, hogy érződik, az író nem verejtékesen szorítja ki könyveit, hanem őszintén, szívből írja azokat. “Olyan jó érezni, hogy végre lesz még a magyaroknak nagy írójuk. Nagyon-nagyon nagy szükség van” – fogalmazott, utalva arra, hogy erősen elszegényedett az értelmiség.

A beszédek után Tamás Tibor citerajátéka zökkentette ki a beszédekből a közönséget, még színesebbé téve a könyvbemutatót. Ezt követően Méhes Kati színművésznő állt a közönség elé, és színészi adottságai megcsillogtatva felolvasott egy részletet a kötetből, ami egyenesen a ‘80-as évekbe, Ceauşescu idejébe repítette vissza a résztvevőket.

A felolvasás után nt. Gellért Gyula esperes a másik kötetről, az Ilyenek voltunkról is beszélt a közönségnek. Elmondása szerint az író könyvével visszateremti szülőfaluja, a Nagyvárad melletti Fugyivásárhely egykori határait, középületeit és az azokban szolgáló személyiségeket és általuk elevenen írja le gyermekkori visszaemlékezéseit. 

Gyermekkori életképeket tár elénk a szerző

“ A szerző mélyen érző lélekkel elénk tárja gyermekkora gyönyörű életképeit: az óvodás éveket, a tengerparti nyaralásokat, az első horgászást, barangolásait a patakparton, fürdéseit a Körösben, iskolás éveit, a település lakóinak életét, a kertművelést, a focimeccseket, a templomos időket, a kenyérsütés ünnepét, a tűzhely nélkülözhetetlenségét, a vég nélküli kerékpározásokat, a téli kalandokat, az egykori karácsonyokat, a sorban állást, az iskolai munkákat, a stoppolást és magát a rendszerváltást.” – magyarázta az esperes, majd kitért arra is, hogy az író rendkívül figyelmes, jó megfigyelő, könyvbeli példákkal támasztva alá meglátását. 

A visszaemlékezés mellett a könyvet irodalmi, pedagógiai, szociológiai, társadalomtudományi, néprajzi munkának nevezi, amely igényes, hiteles, minőségi mű. “Már a borító is részben összefoglalja azt, ami a könyvben van. A mű címe és tartalma, formája és témája közötti összefüggés adja a felemelő érzést: a szépet. Csodálatosak gondolat-fűzései. Minden mondatának stílusa van. A stílus maga az író. Írásának, mint minden alkotásának, egyik nagy erőssége, bihari, friss, tavaszi illatot árasztó nyelvezete. Szerzőnk tudja, hogy irodalomra csak irodalommal lehet nevelni.“ – méltatta a mű borítóját és nyelvezetét Gellért Gyula.

Az író nem lesz, hanem születik

Az esperes azt is elmondta, hogy Fábián Tibor művében mindenki magára ismerhet, ezért ez a könyv klasszikus, mindig időszerű alkotásnak minősül. “Alkotásának ható, nevelő ereje van. A mesemondó gyönyörűségével mondja el tanulságos történeteit. Friss és kiapadhatatlan élmények forrása ez az örömadó könyv. Műve neveli a mi értelmi, érzelmi és akarati világunkat is. Ilyen szívderítő történetekkel lélekben egészséges ifjakat, embereket lehet és kell nevelni. Írása nemegyszer bátor bizonyságtevés a társadalmi élet hibáiról. A literátus Fábián Tiborról elmondhatjuk, amit a költőkről szoktak: Poeta non fit, sed nascitur. A költő nem lesz, hanem születik. A szerző e könyvével nemcsak a partiumi, de az egyetemes magyar irodalom első vonalába került. “ – zárta bemutatóját Gellért Gyula, amely után ismét felcsendült a citeraszó, majd Méhes Kati színművésznő újabb felolvasása következett, ami  ebből a kötetből is ízelítőt adott a közönségnek.

A felolvasás után Fábián Tibor köszöntötte a jelenlévőket és megköszönte a recenziókat, amelyeket elmondása szerint jóleső volt hallgatni, hiszen részben visszajelzésnek tekintette azokat. 

Könnyű alkotói folyamat volt

Mint mondta, a mai generáció inkább a médián keresztül hallgat meséket, történeteket, kimaradnak azok a régi történetek, amelyeket szülei, nagyszülei éltek meg, ezért is tartotta fontosnak megírni azokat. Az író saját életéből hozott fel példát arra, hogy mennyire másképp élik meg a generációk a dolgokat, a várakozással, elfogadottsággal példázódva. Bevallotta, hogy annak ellenére, hogy nem voltak könnyű idők, jól esett gyermeknek lenni egy lassú világban, mert mindenkinek a fiatalkora, a “gondtalan” időszak a legszebb.

Fábián Tibor azt is megosztotta a közönséggel, hogy hogyan kezdte el írni az Ilyenek voltunk című könyvet  –  elmondása szerint könnyű alkotói folyamat volt. “ Nagyon közel áll hozzám, hiszen benne van az életem, a gyermekkorom, mindaz ami fontos nekem, egy családi legendárium. “ – vallotta.
Mint kiderült, ezt a kötetet főleg azoknak ajánlja, akik megélték azt az időszakot. Ezzel kapcsolatosan még több saját emléket idézett fel, amelyek elmondása szerint meg is jelennek a műben.

Ami a Ceauşescu elvtárs, pajtást illeti, kiderült, hogy megírásához sok kitartásra volt szükség, így a szerző rengeteg anekdotát kutatott fel és dolgozott bele a könyvbe.

És a szatmári gyökerek

Zárásképpen Fábián Tibor azt is elárulta, hogy vannak Szatmár megyei gyökerei – nagyszülei magyarcsaholyiak –, ahol sokat gyerekeskedett, így a kötetben (az Ilyenek voltunkban) szatmári vonalú történekkel is találkozhatnak az olvasók.

A szerző beszédét követően Méhes Kati egy kedves adventi történettel zárta a könyvbemutatót – természetesen a kötetből olvasva fel azt – majd ez után a könyvvásárlásé és a könyvdedikálásé lett a főszerep.

Szabó Beatrix