×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
11 °C
szitálás
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Idegenből is kellenek a pontok

2020.09.18 - 14:31
Megosztás:
Idegenből is kellenek a pontok
A hazai győzelem után folytatni szeretné jó szereplését a Liga 3-ban a Szatmárnémeti VSK, amely szombaton 17 órától a divíziós bajnokságban szintén újonc szilágysomlyóiak vendége lesz.

Idegenben folytatja szereplését a labdarúgó Liga 3-ban a Szatmárnémeti VSK csapata: Ritli Zoltán vezetőedző legénysége szombat késő délután a szintén újonc Szilágysomlyói Sportul vendége lesz a 10-es csoport második fordulójának mérkőzésén.
Mint ismeretes, a VSK az Unu Fotbal Club Gloria Beszterce elleni 4–2-es győzelemmel kezdete a divíziós szereplést. Azon a találkozón 0–1-nél 11-es hibázott a szatmári csapat, a második félidőben egyenlített, majd 11-esből előnyt szerzett, 4–1-es vezetésnél szépített a vendégcsapat, majd újabb 11-est hibázott a VSK. 
A második félidőben 18–21 éves srácok kerültek reflektorfénybe, hiszen Ziman, Nyéki, Barth, Chitaș és Bogdan Nyilvan is remekül teljesítettek. Ritli viszont figyelmeztette őket, hogy a következő meccseken is ugyanúgy kell harcoljanak. „Van egy mondás, amit én folyton emlegetek a srácoknak: ami tegnap volt, az a történelem, csak az számít, hogy holnap hogy teljesítünk” — mondta lapunknak a VSK szakvezetője.
Nyéki Kevin, Svarczkopf István (képünkön sárga mezben) és Rareș Nyilván játéka viszont kérdéses, a három rutinos labdarúgó sérüléssel bajlódott a héten, és vélhetően kihagyni kényszerülnek a szilágysomlyói meccset. 
A VSK így is pontokért, vagy pontért utazik a szilágysági találkozóra. „Megvannak az információk az ellenfélről, azt is tudjuk, hogy az elmúlt napokban hat játékost hoztak, és megerősítették a keretüket. Én bízok a srácokban, nem szabad feltartott kezekkel felállni az ellenféllel szembe” — mondta Ritli.
A somlyói alakulat zsinórban a harmadik tétmérkőzését rendezheti odahaza. Előbb a Román Kupa-selejtező harmadik fordulójában a Zilahi SCM-t győzte le hazai pályán, majd az idénynyitó találkozón ikszelt a váradszentmártoniakkal. Ez utóbbi találkozón a 10. percben Guiti Ismael vezetést szerzett a hazaiaknak, azonban Denis Dardai még a szünet előtt egyenlített, majd a második félidőben Sergiu Pop hozta előnybe a bihariakat, akik Bogdan Oltean kiállítása után emberelőnyben játszottak. A hazaiak így is egyenlítettek, Adelin Neaga mentett pontot a Sportulnak. A kiállított Oltenra viszont nem számíthat a mai találkozón George Zima vezetőedző, viszont így is fel tud állítani egy erős kezdő tizenegyet a VSK elleni találkozóra. A csatársorban ott van az Olimpia egykori kapusa, Claudiu Baican, aki második éve játszik mezőnyjátékosként. Ugyanakkor a héten a klub bemutatta új szerzeményét, a szenegáli csatárt, Gueye Mansourt is, aki 2004–2011 között az élvonalbeli Temesvári Polinál játszott, azonban az elmúlt években csak másod- és harmadosztályos csapatoknál keresi a kenyerét. 
A szilágysomlyóiak nagyváradi származású edzője egyébként elismerően beszélt a VSK-ról, de bízik abban, hogy csapata jó teljesítményt tud nyújtani a szombati találkozón is. „Számunkra minden mérkőzés egy döntő. A maximumot kell nyújtsák a fiúk az edzésen és a meccsen is, másként nem fognak jönni a pontok. Egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a Szatmárnémeti VSK ellen, hiszen minőségi játékot mutatott az bajnoki nyitányon is, a keretét pedig rutinos játékosok alkotják. Én azt gondolom, hogy mi jó úton haladunk, és bízunk egy pozitív eredményben” — nyilatkozta George Zima a sportulsalajean.ro hírportálnak. 
A Szilágysomlyói Sportul – Szatmárnémeti VSK mérkőzést a szilágysági alakulat Facebook-oldalán fogják élőben közvetíteni. 

LIGA 3, 10-ES CSOPORT, 2. FORDULÓ
Szombat, 17 óra
Váradszentmártoni CSC – Nagyváradi Luceafărul 
Zilahi SCM – Dési FC Someşul 
Nagybányai Minaur – Nagyváradi AC
Unu Fotbal Club Gloria Beszterce – Nagysomkúti Progresul 
Szilágysomlyói Sportul – Szatmárnémeti VSK

Pesek Attila

Futball: Rangadót játszik hazai pályán az Olimpia VSK
A román labdarúgás Liga3 alapszakaszának utolsó fordulójában, szombaton otthon játszik a Szatmárnémeti Olimpia Városi Sportklub csapata, a vendég a 10-es csoport éllovasa, a Zilahi SCM.
Kézilabda: Vasárnap kezdenek a lányok a bajnoki felsőházban
A Nagyszentmiklósi Unirea lesz az Olimpia VSK ellenfele, március 24-én 11 órától a szatmárnémeti, Ady Endre utcai LPS – Both Katalin Sportcsarnokban.
Cselgáncs: érmekkel tértek haza Terely tanítványai
Terely Mihály edző tanítványai három bronzéremmel tértek haza, és másik két sportoló a nyolcaddöntőig jutott el, a Bákóban rendezett U14-es és U16-os korosztályos egyéni bajnokságon.