Hol sírjaink domborulnak — de meddig?

Szélsebesen terjedtek a virtuális világban azok a — első pillantásra valóban mélyen felháborító — felvételek, amelyeket a Decebal híd melletti római katolikus temető bejáratánál készített egy szatmárnémeti férfi a szelektív hulladékgyűjtők mellé kidobott sírkövekről. A fotók nyomába eredve elsőként értelemszerűen a püspökséggel, pontosabban annak sajtóosztályával vettük fel a kapcsolatot (annál is inkább, mivel a temető a székesegyházhoz tartozik), ahonnan a legilletékesebbhez, a temető adminisztrátoráhiz irányítottak. Mint azt Mekker Lóránd megkeresésünkre elmondta, szerencsétlen véletlenek egybeesése nyomán készültek a fényképek. „Szó sincs arról, hogy csak úgy kidobnánk a sírköveket a szemétre! Úgy esett, hogy több család is most döntött a sírkőcseréről, a régi köveket pedig építkezésnél, törmelékként akarta felhasználni valaki. Azért tettük a szelektív gyűjtők mellé, mert az a hely van legközelebb a temető bejáratához, amit gépjárművel meg lehet közelíteni, ugyanakkor a kövek nincsenek útban, nem zavarják a közlekedést — viszont az illető nem jött a megbeszélt időpontban, késett, és a sírkövek valóban hosszabb ideig ott voltak s az arra járóknak (mint ahogy a fényképeket készítőnek is) az lehetett az érzése, hogy szemétbe vannak dobva” — mondta. Mint elmagyarázta, a hátramaradottak jellemzően évente „váltják meg” szeretteik sírhelyét, ritkán fordul elő, hogy valaki öt, tíz vagy húsz évre egyszerre, egy összegben kifizesse a díjat. S hogy mi történik azon sírokkal, amelyekkel már jó ideje nem törtődik senki (vagy mert teljesen kihalt a család, vagy mert elköltöztek és nem járnak vissza Szatmárnémetibe)? „Ha senki hozzátartozó nem jelentkezik hosszú éveken keresztül, igyekszünk kinyomozni hol lehetnek, felvenni velük a kapcsolatot, de a síron is elhelyezünk egy értesítést — és várunk még egy–két évet. Amennyiben továbbra sem jelentkezik senki, felszámoljuk a sírt, de a követ, fejfát akkor sem dobjuk ki! Várunk még általánosan három évet, hátha mégis jelentkeznek a hozzátartozók, aztán építkezési törmelék formájában megsemmisítjük — mivel ez a temető a város legzsúfoltabb sírkertje, egyszerűen fizikailag nincs lehetőségünk kialakítani egy olyan részt, szegletet, ahol a sírköveket felállítva összegyűjthetnénk, tárolhatnánk — de mint mondtam, hosszú évek folyamata egy sír felszámolása és még hosszabb a sírkő megsemmisítése.”
Hasonló körülmények között történik egy-egy sír felszámolása a református temetőkben is — azzal a különbséggel, hogy egyrészt a sír megváltása húszévente esedékes, másrészt mivel épp annyira nem zsúfoltak még, a vasútállomás melletti, de a Mátyás király utcai temetőben is van lehetőség a kövek tárolására. „Persze senki ne úgy gondolja, hogy amint letelt a megváltott időszak, évtizedek, azonnal felszámoljuk a nyughelyet. Várunk, próbáljuk felvenni a kapcsolatot a hozzátartozókkal (ha csak nincs tudomásuk arról, hogy teljesen kihalt a család), aztán felnyitjuk a sírt, az elhunyt maradványait összegyűjtjük és ugyanabban a gödörben, jóval mélyebbre temetjük, a sírkövet pedig (ha csak nincs nagyon rossz állapotban, teljesen olvashatatlanul, megrongálódva) elhelyezzük a kialakított részen” — magyarázza megkeresésünkre Rácz Ervin, a Szigetlankai Református Egyházközség lelkipásztora.

Szabó Kinga Mária