×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Hétre emelkedett a Szatmár megyei elhunytak száma

2020.05.06 - 16:54
Megosztás:
Hétre emelkedett a Szatmár megyei elhunytak száma
Hétre emelkedett azon szatmáriak száma, akiknek a halálában közrejátszott a koronavírus-fertőzés — a romániai járvány 857. áldozata lett az a 73 éves Szatmár megyei férfi, akit március 24-én teszteltek, mintavételét követően pedig március 26-án beigazolódott a Covid-19-fertőzés, és még ugyanaznap beutalták a kórházba, illetve két nap múlva átkerült az intenzív terápiás osztályra.

A magas vérnyomásban, szívnagyobbodásban és pitvarfibrillációban, valamint krónikus hörghurutban és tüdőtágulásban szenvedő, túlsúlyos páciens szervezete végül május 4-én adta fel a harcot.

A közegészségügyi igazgatóság közleménye értelmében Szatmár megyében május 6-án 53 igazolt koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan (eggyel többet, mint az előző közel egy héten keresztül), a gyógyultak száma pedig továbbra is 31. Intézményes karanténban 229, házi elkülönítésben pedig 176 személy tartózkodott, s egy személy kivételével valamennyien betartották a szabályokat — a házi elkülönítésből kilógó illetőt a rendőrök csípték fülön május 5-én, s azonnal az egyik intézményes karanténközpontba szállították, ahol a következő két hét költségeit saját zsebéből kell fedeznie, valamint 2000 lejre meg is bírságolták.

A 2-es számú katonai rendeletben felsorolt okmányok, nyilatkozatok hiánya, illetve az ellenőrző szervek meglátása szerint ezek nem megfelelő kitöltése miatt 40 szatmárit bírságoltak meg összesen 67 000 lej értékben.

A Szatmár Megyei Törvényszék melletti Ügyészség is újabb bűnvádi eljárást indított okmányhamisítás és hamis nyilatkozattétel vádjával — az érintett férfit a közrendészek állították meg Szatmárnémetiben május 3-án, lakáselhagyása alátámasztására pedig egy munkahelyi igazolást mutatott meg, de akárcsak a korábbi esetekben, a cégjegyzékes ellenőrzést követően most is gyorsan kiderült, hogy nincs alkalmazásban a megnevezett kereskedelmi társaságnál, az igazolást és a rajta lévő pecsétet is hamisította.

A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 411 személy lépett be az ország és a megye területére, a 88 ingázó mellett 323 kamionsofőr, akik közül 14-et házi elkülönítésbe kísértek, a többi sofőrt pedig (akárcsak az ingázókat) a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet. A csanálosi átkelőnél heten jelentkeztek belépésre, s mivel nem mutatták a koronavírus-fertőzés tüneteit, beengedték őket az országba, egyikőjüket a lakóhelye szerinti megye intézményes karanténközpontjába kísérték, a többi hat személy pedig házi elkülönítésbe vonult.

 

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív
Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.
Még mindig napirenden a koronavírus!
Világszerte 632 428 873 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 6 600 114 – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adataiból.
3 ezrelék fölött a megye fertőzöttsége
A legfrissebb tájékoztatás szerint Szatmár megyében az elmúlt 24 órában összesen 143 új koronavírusos esetet regisztráltak, ezzel pedig megyénk fertőzöttségi szintje átlépte a 3,04 ezreléket.