Házhoz megy a Zenede: fergeteges koncert volt Szatmárnémetiben

Nem egy unalmas matekórán vannak túl a szatmári diákok: pénteken délelőtt két csapatban is részt vehettek a filharmóniában tartott Házhoz megy a Zenede popzenei koncerten, amelynek keretében egy rövid zenetörténeti előadást is hallhattak.

Az eseményen Bordás József, a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum vezetője köszöntötte a diákokat, s mint mondta, nagy öröm tölti el, hogy immár második alkalommal látogathattak Szatmárnémetibe. Kifejtette, hogy a tavalyi, a rockzene fejlődésével ellentétben idén a popkultúráról, a popzenéről fog szólni előadásuk, vagyis inkább utazásuk, amelynek során el kell jussanak „az afrikai ősi zenétől a Wellhelloig”.

Mielőtt elkezdődött volna az előadás, Bordás József gondoskodott róla, hogy a diákok igazi popkoncerti hangulatba kerüljenek — többször is tapsolásra, ujjongásra, sikításra buzdította őket, hogy tudják: attól függetlenül, hogy egy olyan teremben vannak, ahol az emberek általában kecsesen tapsolnak, popkoncert lévén nekik most tombolni, ugrálni kell.

„Minden fának van egy gyökere: a könnyűzene – az, hogy rockzene vagy popzene, teljesen mindegy – a klasszikus zenéből, a klasszikus zenei hangszerekből és a komolyzenei alapokból indul, a könnyűzenei hangszertanulással együtt.” – indította rövid zenetörténeti bemutatóját Bordás József, majd kitért a blues születésére – amely egyébként a könnyűzene gyökere –, aztán az 1910-es évekből megjelenő dzsessztől egészen a '20-'30-as évek dzsesszen belüli improvizációjáig, majd az 1955-ben megírt első rockslágerig (Bill Haley: Rock around the clock) repítette vissza a diákokat az időben.

Szó esett az 1962-ben debütáló The Rolling Stonesról (magyarországi „megfelelője” az Omega), valamit a The Beatlesről is (Magyarországon az Illés-együttes), akik a könnyűzene két nagy irányzatát (rock és pop) képviselték.

Zenei időutazás

A rövid bevezető után színpadra lépett a többi zenész is és legelőször a popkultúra első zenei stílusát, a soult hozták el a diákoknak. Bár a vak zongorista, Ray Chrarles Hit the the road Jack közismert zenéje hatalmasat szólt a filharmónia termében és a diákok arcán izgatottság tükröződött, ott volt az a minimális szkepticizmus is, amely szerint elképzelhetetlennek tartották, hogy ugrálva, tapsolva fogják végigkövetni az egyébként ütősnek ígérkező koncertet.
Kételkedésük aztán egyre csak enyhülni kezdett, hiszen az első dalt hangos taps zárta. A továbbiakban a zenészek érintették a folkzenét, sőt, miután megismerték Michael Jackson karrierjének alakulását, zenéjére is egyre jobban kezdtek tapsolni a diákok, jelezve: alakul a hangulat. 

Bordás József vezetésével a csapat érintette a brit invázió, a filmzene és az eurodisco stílusokat is, így a résztvevők Bee Gees-re, Abbára és Neoton Famíliára „bulizhattak”. Noha a 220 felett, a Daddy cool és a Money Money Money egyre nagyobb tapsot váltott ki, az igazi katarzist a Santa Maria érte el, erre ugyanis már minden diák állva tapsolt és énekelt. Nagy sikere volt a szintipop stílusnak is, meglepő módon ugyanis sok diák ismerte Ákos, a Bonzana Banzai és Cserháti Zsuzsa dalait is.
Hogy szimbolikus legyen az előadás, a Zene nélkül mit érek én című dal is elhangzott – itt egyébként már le sem ültek a diákok, végigugrálták az egész produkciót – majd zárásképpen, hogy eljussanak a Wellhelloig, az Apu vedd meg-et énekelték torkuk szakadtából a tanulók.

Amennyire zárkózottan álltak hozzá a diákok a koncerthez az elején, annál nagyobb lelkesedéssel tapsolták vissza az egyébként szívből-lélekből éneklő és előadó zenészeket, akik aztán egy LGT dallal vettek búcsút közönségüktől.
A hosszú vastaps után ismét Bordás József szólalt meg, megköszönve úgy a meghívást, mint a jelenlétet, majd újra bemutatta zenésztársait – Baricz Gergő ének, Nagy Zoltán gitár, Kovács Felicián szintetizátor és végül Bordás József dob –, nekik is megköszönve odaadó munkájukat. Az hatalmasra sikerült koncertet egy közös csoportképpel zárták.

Szabó Beatrix