×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Hat országból jöttek sakkozók

2021.09.14 - 15:20
Megosztás:
Hat országból jöttek sakkozók
Rangos versenyt rendeztek a múlt héten Tasnádon, ahol hat országból érkezett több tucat sakkozó hogy megmérközzön egymással a Szatmárnémeti Voința SK által rendezett nemzetközi tornán.

A nyolcadik alkalommal rendezték meg a Tasnád Város Kupája elnevezésű versenyt, amelyen hat ország mintegy húsz településéről érkeztek sakkozók. A hazaiak mellett Írországból, Franciaországból, Magyarországról, Ukrajnából és a Moldovai Köztársaságból is érkeztek versenyzők, aki a nevezésnél három torna közül választhattak. Természetesen az A és B jelzésű megmérettetések voltak az erősebbek, de a kezdő, versenyigazolvány nélküli gyerekek is külön tornán ülhettek asztalhoz. 
A fő torna nagyon szoros végeredményt hozott, hiszen a hét parti után az első hat sakkozónak egyaránt 5 pontja volt, így különböző kritériumok alapján tudták felállítani a végső sorrendet. Végül a temesvári Lucian Filip került az első helyre, így ő vihette haza a tasnádi megmérettetés nagydíját is. Így sorozatban a harmadik éve kerül a Bega-parti városba a Tasnád Város Kupája, ugyanis 2018-ban és 2019-ben is a temesvári Andrei Istrățescu nyerte meg az üdülőváros tornáját – tavaly nem tartották meg a versenyt a koronavírus-járvány miatt.
A B jelzésű tornát a ploiești-i Andra Popa nyerte meg, a kezdő gyerekek megmérettetésén pedig a nagybányai Maria Anițaș bizonyult a legjobbnak. 
„Én elsősorban annak örülök, hogy egy év kihagyás után sikerült megrendezni a versenyt. Egy erős mezőny gyűlt össze, ezért idén is rangos versenyt tudtunk rendezni. Ezúton is köszönjük a tasnádi és a Szatmár megyei önkormányzatok támogatását, és reméljük, mostmár minden évben, megszakítás nélkül meg tudjuk rendezni ezt a tornát” – mondta a rendező Szatmárnémeti Voința nevében Ciprian Sorin Muntean főszervező.

TASNÁD VÁROS KUPÁJA, A-TORNA

Összetett táblázat
1. Lucian Filip (Temesvár), 2. Marius Manolache (Temesvár), 3, Ioan Cosma (Techirghiol), 4. Dan Bogdan (Arad), 5. Alexandru Stanciu (Szatmárnémeti LPS), 6. Vladimir Okhotnik (Franciaország).

Különdíjak

2000 ELŐ-pontszám: Halmer János (Kolozsvár);

1900 ELŐ-pontszám: Matei Capragiu (Bukarest);

1800 ELŐ-pontszám: David Donici (Marosvásárhely);

1700 ELŐ-pontszám: Ianis Tarciuc (Gyulafehérvár);

Veteránok: 1. Mózes Ervin (Arad), 2. Müller Wilhelm (Szatmárnémeti Voința), 3. Radu Eudochia (Arad). 

TASNÁD VÁROS KUPÁJA, B-TORNA
Összetett táblázat
1. Andra Popa (Ploiești), 2. Marian Mureșan (Nagybánya), 3. Vasile Năsui (Nagybánya), 4. Silvestru Bejan (Pașcani), 5. Ioan Bruma (Nagybánya), 6. Héjja Ádám (Szatmárnémeti LPS), 7. Mihai Moise (Marosvásárhely), 8. Alexandru Angheluș (Szatmárnémeti LPS);

Különdíjak

1301-1450 ÉLŐ-CIV-pontszám: 1. Erdői Péter (Nagybánya), 2. Facalet Ponta (Pécska), 3. Paal Gábor (Szatmárnémeti Voința);

1150-1300 ÉLŐ-CIV-pontszám: 1. Florin Maier (Szatmárnémeti LPS), 2. Gabriel Filip (Iași), 3. Emil Mureșan (Nagybánya);

1001 alatti ÉLŐ-CIV-pontszám: 1. Seletye Dominik (Szatmárnémeti VSK), 2. Tudor Bichiș (Nagyszeben), 3. Antonia Trif (Szölötelep – Temes megye). 

TASNÁD VÁROS KUPÁJA, KEZDŐ GYEREKEK TORNÁJA

Összetett táblázat
1 Maria Anițaș (Nagybánya), 2. Cristian Mureșan (Szatmárnémeti), 3. Pop Olivér Konrád (Szilágysomlyó), 4. Alexa Ioan Petraș (Tasnád), 5. Ionuț Andor (Szilágysomlyó).

Pesek Attila

Fotó: Szatmárnémeti VSK
Két szatmári srác, Seletye Dominik és Cristian Mureșan edzőjük, Ciprian Sorin Muntean társaságában

Sakk: bajnoki ezüstérmet szerzett Seletye Dominik
A Vâlcea megyei Căciulatán február 21–24. között zajlott az Elisabeta Polihroniade iskolai országos sakkbajnokság 2024-es kiírása rapidsakk/blitz és feladvány próbákban.
Sakk: Muntean és Kovács siker Tasnádon
A szatmárnémeti városi sportklub ifjú sakk-reménységei, Cristian Muntean és Kovács Balázs is az élen zárt a hétvégi Tasnád Város Kupáján.
Remek eredményeket jegyeztek az Olimpia VSK sakkozói Félixfürdőn és Nagybányán
A Szatmárnémeti Olimpia Városi Sportklub fiatal sakkozói nagyon jó eredményeket jegyeztek az elmúlt hétvégén azon a két nemzetközi tornán, amelyet Nagybányán, illetve Félixfürdőn rendeztek.