×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
18 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Külföld

Hanuka, a fények ünnepe

2012.12.08 - 10:17
Megosztás:
Hanuka, a fények ünnepe

Ebben az évben december 9—16. között tartják a hanuka zsidó ünnepet, mely az egyistenhívő zsidó vallás diadalát ünnepli a hellenizmus minden vallást összemosni igyekvő törekvései felett. Az i. e. 2. század közepén a Júdeát kormányzó görög uralkodó, IV. Antiokhosz az addig vallási önállóságot élvező Júdeában korlátozó intézkedéseket vezetett be, hogy elősegítse a hellenizmus térhódítását. Elhelyezte Zeusz szobrát a Szentélyben, megszentségtelenítve azt, és arra kötelezte a zsidókat, hogy a Tóra szigorú tilalmát megszegve boruljanak le a városokban körülhordozott bálványok előtt. Ennek hatására felkelés robbant ki, a zsidók győzelmet aratottak a túlerőben lévő szír-görögök felett, megtisztították a Szentélyt, és újból felavatták azt. Ennek emlékére nevezték el az ünnepet hanukának, ami héberül „felszentelést” jelent. Miután a Makkabeusok megtisztították a szentélyt, csupán egy napra elegendő kóser olajat találtak, amellyel meggyújthatták a szent gyertyatartót, a menórát. Ekkor a hagyomány szerint csoda történt: az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. Ennek emlékére a hanuka első napjától kezdve minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg a zsidó családok, és olyan helyre teszik őket, ahol hirdethetik az isten csodáit s túláradó szeretetét — olvasható a Szatmári Zsidó Hitközség közleményében.

Ökumenikus ünnepség a fények ünnepén

A zsidó Hanuka ünnep tiszteletére Jurka László, a Szatmárnémeti Római Katolikus Székesegyház-plébánia képviselője ökumenikus ünnepséget szervez a Várdomb utcai zsinagógában, amelyre hétfőn délután 5 órai kezdettel kerül sor. Az ünnepségre meghívást kaptak a szatmárnémeti vallási felekezetek magyar és román közösségei, amelyek egy-egy kórusművet adnak majd elő. Az ünnepség a két zsinagógaépület között található Holokauszt-emlékműnél kezdődik, ahol a Nagyváradi Zsidó Hitközség képviselői mondanak beszédet, majd közösen bevonulnak a zsinagógába.