×
2024. 05 07.
Kedd
Gizella
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.65 RON
100HUF = 1.28 RON
Vidék

Hadad Napja: a Hazatérés Napja

2013.08.05 - 11:22
Megosztás:
Hadad Napja: a Hazatérés Napja

Vasárnap tizenharmadik alkalommal rendezték meg Hadad Napját, ami egyben a Hazatérés Napja is. Az eseményre a világ több országából érkeztek részvevők: Hadadról elszármazottak és utódaik.

 

A tizenharmadik alkalommal megrendezett Hadad Napjának, azaz a Hazatérés Napjának helyszínéül a Dégenfeld-kastély udvara szolgált. A délelőtti programban az ünnepi köszöntőket követően ökumenikus istentisztelet szerepelt, a rendezvényt Balogh Ferenc polgármester nyitotta meg. Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke kifejtette, hogy számára mindig jó érzés Hadadra érkezni, hiszen Hadad Szatmár megye egyik kulturális központja, a kastélyban mindig zajlik valami, az itt élő nemzetiségek együtt próbálnak tenni azért, hogy ez a település olyanná váljon, amilyen egykor volt. Erdei D. István parlamenti képviselő Kós Károlyt idézte, aki — miután egyszer megkérdezték, hogy mit tett ő az erdélyi magyarságért — azt mondta: „Tettem, amit kellett; tettem, amit lehetett; tettem, amit tudtam.” Ezt teszik Hadad község vezetői is. Akik egy kicsit is betekintenek az önkormányzat életébe, tudják, nincsenek korlátlan lehetőségek, minden vezető adott keretek között mozoghat, mégis szép eredményeket mondhatnak magukénak. Kereskényi Gábor parlamenti képviselő kiemelte, hogy Hadad Szatmár megye egyik legfontosabb bástyája, amire oda kell figyelni, a község pedig fel kell hívja magára a figyelmet. Bóta József, Hadad magyarországi testvértelepülésének, Szihalomnak a polgármestere elmondta, hogy az általa vezetett negyvennégy tagú küldöttség egy 1100 éves településről érkezett a tövisháti településre. Két éve itt, Hadadon döntötték el, hogy testvértelepülési kapcsolatot hoznak létre, ez a kapcsolat már működik azzal a céllal, hogy hidakat építsenek a két településen élő családok között. A szeretet mindig örömöt hoz — hangsúlyozta a polgármester —, a szeretetet, ha szétosztják, az megsokszorozódik. Ajándékot is hozott magával: egy albumot, ami Magyarország alkotmánytörténetéről szól.

 

Ökumenikus istentisztelet

 

A továbbiakban Pap Tibor, a debreceni régi református templom lelkipásztora hirdetett igét, aki mint mondta, ahányszor áthaladt Hadadon, mindig aggodalom fogta el, amikor látta templomának állapotát. A zsoltár szövegével biztatta a hadadiakat: „Építkezzetek lelkiekben …”! Imát mondott Zoicaş Aurel ortodox pap, Simon Adrian pünkösdista prédikátor, valamint Nagy Sándor és Kurta-Tőtös Beáta református lelkipásztor. Balogh Ferenc, a helyi baptista közösség és a helyi önkormányzat nevében szólt a jelenlévőkhöz. „Az Úr az ő népének ereje …” — vallotta a zsoltárossal. A Szentírás minden üzenete arról szól, hogy előbb a lelki házat kell felépíteni, csak utána az anyagit. Hadad sokszínű település felekezeteit és nemzetiségeit tekintve egyaránt, mégis mindig egységes tudott maradni. Sajnos azonban 2300 lakosából már csak 1000 maradt…

Az igehirdetések közben az egyházfelekezetek gyerekei verses–zenés műsorral léptek fel, délután pedig néptáncok, vetélkedők, sportbemutatók szerepeltek a programban, este tűzijáték zárta a rendezvényt.

 

 

Elek György