×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
8 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Gyermekeknek tartottak előadást a koronavírusról

2020.10.23 - 16:39
Megosztás:
Gyermekeknek tartottak előadást a koronavírusról
Szeptember 21-én, szerdán a szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat munkatársai a koronavírus-járvány témájában tartottak interaktív előadást a központba járó gyermekek számára.

A szerdán megtartott előadások keretében a koronavírusról tanulhattak a központ kedvezményezett gyermekei. Megismerkedhettek a vírus kezelésével, illetve a megelőzés módszereivel. A továbbiakban a tanultakat felhasználva a gyermekek kézműves foglalkozásokon vettek részt. 

Gyenes Kincső, a szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat csapatának szociális munkása és a helyi szervezet ifjúsági vezetője elmondta, hogy jelenleg három csoportra osztva foglalkoznak a gyerekekkel. Az első csoportba a legkisebbek tartoznak előkészítőtől egészen második osztályig, a másodikba csoportba a harmadik és negyedik, míg a harmadikba az ötödik és hatodik osztályos tanulók. Kincső elmondta, hogy az előadásokat felváltva, mindhárom csoportban megtartották, adaptálódva a gyermekek fejlettségi szintjéhez. Így összességében 65 személy vehetett részt az előadásokon és a kézműves foglalkozásokon. A legkisebbek lerajzolták, hogy szerintük a vírus hogyan terjed, illetve szerintük hogyan fertőz, a nagyobbak pedig képeslapot készítettek. 

Kincső szerint nagyon gyakran tapasztaljuk azt, hogy a téves információk rossz irányba vezetnek minket. Éppen ezért a Máltai Szeretetszolgálat elengedhetetlennek tartja a kicsik tájékoztatását is olyan információk által, amelyek pontos és hiteles forrásból származnak. Az előadásra szánt szakmai anyagot Tischler Emese asszisztensnő szolgáltatta.

Kallós András
 

Káosz – három nő története az Ács Alajos Stúdió színpadán
November 2-án 18 órától volt először látható a szatmári színpadon a Káosz című stúdióelőadás Csábi Anna rendezésében. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának és a Kőszegi Várszínház közös produkciójának bemutatója a múlt évad végén Kőszegen volt, idén viszont bérletszünetben és választott bérletes előadásban is láthatja a szatmári közönség a finn szerző, Mika Myllyaho kaotikus komédiáját.
Naponta 40 szatmári tesztje pozitív
Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.
A helység kalapácsa – nevessünk együtt Petőfivel!
Petőfi Sándor eposzparódiájának színrevitelével emlékezik a költő születésének 200. évfordulójára a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.