×
2024. 05 09.
Csütörtök
Gergely
16 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Mi újság?

Gyermekbarátok a gyermekekért

2021.12.08 - 10:00
Megosztás:
Gyermekbarátok a gyermekekért
Romániában a szakemberek sokszor szembesülnek azzal, hogy nehezen jutnak hozzá szakirányú, magyar nyelvű képzési lehetőségekhez, vagy legalábbis otthonaikhoz közel. Általában ezeket egyetemi központokban szervezik.

Szerettünk volna segíteni iskolai tanácsadóknak olyan képzéssorozattal, amely révén elsősorban a gyerekek, másodsorban a szüleik élete lesz könnyebb, persze indirekt módon. Ehhez volt segítségünkre a projekt támogatója a Bethlen Gábor Alapítvány, amely még 2019-ben úgy gondolta, hogy a gyermekek nagyobb figyelmet érdemelnek, így kimondottan civil szervezetek számára is elérhető támogatási vonalat hirdetettet meg  „Szomszédos országokban működő civil és egyházi szervezetek gyermekbarát tevékenységének támogatása” címmel. 

A SZAFKE ide pályázott és nyert is támogatást arra, hogy megjelentessen egy kiadványt és képzéseket tartson Szatmárnémetiben, főleg helyi szakemberekkel, akik ismerik a problémákat és igyekeznek is a maguk kompetencia körében azokra megoldást találni. Sajnos azonban a világjárvány közbeszólt és hosszas tologatás, szervezés és az éppen aktuális törvények figyelése mellett egyetlen személyes részvételen alapuló képzést sikerült megtartani, majd kérvényezni kellett a többi online megtartását, így a tervezett sorozatból összesen három képzés valósult meg és a kiadványt állítottuk össze, amely arra fókuszál, hogy miként készítsék fel a gyermekeket a szülők a kudarcokra, hogyan segítség át őket rajtuk és miként kellene nekik ahhoz a szakemberekkel együtt dolgozni, hogy a gyermekek egészségesen fejlődhessenek. 

„A kiadvány célja nem a teljes körű felvilágosítás, pusztán fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy a gyermekeknek mekkora stressz és kudarcforrás lehet az, ha például nem a saját kompetenciáik szerinti tovább tanulás mellett döntenek a szüleik, hanem valami álmot hajszolnak, de ugyanígy káros lehet ha nem fedezik fel idejében, hogy a gyermek diszlexiás, ugyanis ez nagyban befolyásolja későbbi iskolai teljesítményét”- magyarázta Őri-Pákay Franciska, a SZAFKE alelnöke, egyben a projekt menedzsere. Elmondta azt is, hogy a nyomtatott verzió mellett elérhető a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület weboldalán a kiadvány, így bárki elolvashatja azt. A képzésen megtudhatták az iskolai tanácsadók, hogy az iskolaérettséghez mire van szükség, mikor kell vagy lehet a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházhoz tartozó Mentális Egészség Központhoz fordulniuk, s mikor kell a szülőknek is ezt javasolni annak érdekében, hogy a gyermekek pontos felmérést kapjanak, ha felmerül a gyanú, hogy speciális nevelési igényűek vagy nem elég érettek az iskolára. SZFÚ

Kezdődik a tavaszi vakáció!
A 2023/2024-es tanév rendje szerint a pénteki tanórák után kezdődik és május 8-ig tart a tavaszi szünidő az iskolákban.
40 év feletti alkotóknak hirdet ösztöndíjat az Iskola Alapítvány
A kortárs erdélyi magyar irodalmi támogatási rendszer kiegészítésére, senior alkotók számára indít első alkalommal idén ösztöndíjat az Iskola Alapítvány. A támogatásra negyven év feletti, szülőföldjükön élő romániai magyar alkotók jelentkezését várják március 31-ig.
Pénzt ad programszervezésre a Zamfirescu Kulturális Központ
Sport mindenkinek, Kultúra, illetve Ifjúsági, oktatási és szabadidős projektek kategóriákban hirdette meg a vissza nem térítendő támogatású pályázati kiírását a 2024-es évre a szatmárnémeti polgármesteri hivatal és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ.