Gyermek született szűztől e világra

A karácsony kőkemény ünnep — tele van feszültséggel, erővel, küzdelemmel: Isten világossága megnyerte a sötétség elleni harcot. A kérdés csak az: mi látjuk, meglátjuk az Ő világosságát, meg tudunk szabadulni a harag, a megbántottság, a sérelem koloncaitól?

Mélységes mély a múltnak kútja — ebbe a mélységbe pillantottak a Szatmár-kültelki református templom hívei az úgymond klasszikusan megszokottól eltérő, az önmagunkkal való számvetést feszegető, ünnepi istentisztelet keretében, hiszen a karácsonyi történet messze nem Betlehemben kezdődött, nem is Mária vagy József születésével, hanem sokkal-sokkal korábban. „A múlt mindig misztikus és kalandos; lehet a fájdalmak forrása, a régi szép idők nosztalgikus vágya — valamikor számunkra is elkezdődött a múlt. Minden dolog kezdetén van valami inspiráló, s bár minden kezdet nehéz, minden útnak indulás pillanatának megvan a bölcsessége” — fogalmazott Bartha Eszter legátus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem elsőéves teológiahallgatója, aki János evangéliuma első fejezetének verseire építette prédikációját. „'Kezdetben volt az ige, és az ige Istennél volt, és az ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról. Az ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.' — Az emberiség történetének kezdetéhez vezetnek e sorok, s általuk világossá válik az emberiség történetének első oldala, Isten kézírásával. Mert egyértelműen áll Isten minden kezdet kezdetén, minden történet elején. S hogy Isten akarta az életet, a kezdet folytatását, az igaz az emberiség és saját életünkre is. Minden világossá válik, hiszen Isten kijelenti nekünk, az embereknek az Ő igéjét. Két ember egymásra való odafigyelése nagyon jól lemérhető azon, hogyan beszélnek vagy nem beszélnek egymással — egy határozott nemmel összeomolhat minden, egy határozott igen teremthet. Isten kommunikálni akar az emberrel minden élethelyzetben. Az emberi szavak hitetlenné, hazuggá, pletykává alakulnak át, és sokszor nem tudjuk, kinek a szavára adjunk, kinek higgyünk; minden egyetemnek vannak kommunikációs szakjai, mégis elbeszélünk egymás feje és egymás élete felett. Nem tudunk nagyszerű örömöket megosztani; nem tudunk életmentő vagy vigaszt adó szavakat mondani, olcsó, semmitmondó kliséket vetünk oda félvállról. A ma felolvasott ige azt tudatosítja: mielőtt az ember bármit kérdezett volna Istentől, Ő már megválaszolta azt. Azért vagyunk a világon, mert Isten igent mondott reánk, akarta, hogy legyünk. A mi kezdetünk egy akart kezdet” — hangsúlyozta. S mire emlékeztet a sötét szobában meggyújtott gyertya, a fényfüzérek? Isten első szavaira: legyen világosság! „Isten világosságot akar, állhatatosságot, tisztaságot. Ő nem szereti a sötétséget. Mi mennyit látunk az Isten által akart világosságból? Nem sötétedett-e be számunkra teljesen? Mennyire élünk mi magunk Isten világosságában? Vagy szeretjük inkább sötétben űzni istentelen tetteinket? A karácsony kőkemény ünnep — tele van feszültséggel, erővel, küzdelemmel: Isten világossága megnyerte a sötétség elleni harcot. S ez az egyetlen járható út az emberek számára. A karácsony az egyértelműség ünnepe, de képesek vagyunk-e elengedni a haragot, a görcsössé kövült megbántottságot, sérelmeket, hogy koloncok nélkül, egyértelműen tudjunk örvendeni?” — firtatta. Emlékeztetett arra is, hogy a karácsony családi ünnep, lehetőség visszatérni az atyai házba és az Atya házába, s egyházban-gyülekezetben élni azt jelenti: Isten igéjét várni, hallani, aszerint élni.

„Házigazdaként” nt. Higyed János lelkipásztor megköszönte Bartha Eszter egész ünnepköri szolgálatát, amely egyfajta konfirmáció-visszaigazolás is volt, ugyanis a legátus nagymamája 81 évvel ezelőtt az akkor még lényegesen kisebb kültelki templomban konfirmált, édesapja pedig mind a mai napig az ünnepi istentiszteletek „társlelkésze” — és egyfajta hazatérés is. „Az első legációba mi is hazamentünk (szerk. megj.: ikertestvérével, nt. Higyed István mikolai lelkipásztorral), s átérzem, amit édesapánk érezhetett egykor, amikor első alkalommal szószékre álltunk. Igen, mélységes mély a múltnak kútja — mit látunk, ha a kezdetekre pillantunk? Mennyit látunk magunkból és Istenből? Látjuk az Ő világosságát? Mert a mély kút mélyén megcsillan a fény, az Ég visszatükröződése” — summázta.

Szabó Kinga Mária