Gyamaló-csúcs — a bukovinai hegyek szeszélyes óriása

Bukovina sokáig csak egy történelmi régió elnevezése volt, amelyik önállósággal sosem rendelkezett, és az idők folyamán többször is gazdát cserélt. Jelenleg a határvidék területén Románia és Ukrajna osztozik rajta, de a bukovinai életstílus, gondolkodásmód és a hagyományaikhoz való ragaszkodás mindvégig egységes maradt.

Számos turisztikai látványosságnak ad otthont ez a régió, úgy természeti kincseivel, mint jellegzetes és nevezetes kolostoraival. Ezeket próbáltuk felfedezni látogatásunkkor.

„Az utazás szikrát gyújt a képzeletünkben, táplálja a kíváncsiságunkat, és emlékeztet minket arra, hogy milyen csodákat rejtenek a mindennapok.” (Deborah Lloyd)

A Ráró–Gyamaló Nemzeti Parkban barangolva, miután meglátogattuk a Ráró Fejedelemasszony köveit (Pietrele Doamnei), a hegység legmagasabb csúcsát, a Gyamaló-csúcsot (Vârful Giumalău) tűztük ki célul, ami több oldalból is megközelíthető.

A legismertebb túraútvonal Pojorâta településtől alig 11 kilométerre, a Transrarău út melletti, Fundul Colbului nevű helyről indul. A Ráró és a Gyamaló hegytömbjét a Colbu-nyereg választja el. Geológiai szempontból a Gyamaló-hegység idősebb a Rárónál, és felépítését tekintve kristályos palák alkotják.

A piros sáv jelzés nyomon követhető már Dornavátrától (Vatra Dornei) egészen a szállodáig (Hotel Alpin Rarău), de ezt a távot felesleges gyalogosan megtenni, mert aszfaltos úton vezetne pont a Fundul Colbului kiindulópontig. A gépjárművet itt lehet leparkolni, majd a jelzőtáblán feltüntetett irányba elkezdhetjük utunkat a csúcs felé, könnyű sétával egy erdei ösvényen át. Magas fenyők, dús növényzet jellemzi ezt a részt, ami annyira összefüggő réteget alkot, hogy védelmet nyújt a nyári melegben pont úgy, mint a téli havazásban. Egy elágazáshoz érkezünk, ahol újabb jelzőtáblát találunk. Itt eldönthetjük, hogy folytatjuk-e utunkat, és emelkedünk a csúcs felé, vagy a másik útra fordulva a Gyamaló-faházig (Cabana Giumalău) barangolunk.

Ha folytatjuk túránkat a Gyamaló-csúcsra, lassan kiérünk az erdőből, és a magas fenyveseket törpe fenyők, boróka- és áfonyabokrok váltják fel. Elkeskenyedett ösvényen egyre meredekebb szakaszokban közeledünk, míg feltűnik a csúcson álló fehér kereszt. Ne tévesszük szem elől a jelzéseket, mert a téli hóréteg vastagsága pont olyan becsapós, mint a ködbe rejtőző ösvények.

A másik útvonal a Dornavátra melletti Rusca településről indul. Itt a piros háromszög turistajelzést kell követni. Mivel ezen az úton a legkönnyebb meghódítani a csúcsot téli időszakban is, mi is ezt választottuk. Az aszfalt egészen a település végéig kísért, amit makadám erdei ösvény váltott fel, követve a Rusca patak medrét. A jelzőtáblák háromórás gyalogtúrát mutatnak a menedékházig, viszont az időjárás szeszélyessége miatt érdemes több időt szánni rá. A település végétől a régi táborhelyig, az első elágazásig tartó szakasz bármely gépjárművel megtehető. A kora tavasztól késő őszig benépesített legelők között a téli fagy süvített. A jobb oldali ösvényen folytattuk utunkat, ahol mindkét oldalban felsorakoztak a felhőket nyaldosó sűrű fenyvesek. Érdemes az autót a forrás közelében leparkolni, mivel a beszűkülő, egyre meredekebb erdei úttal már csak a terepautók birkóznak meg.

A lucfenyők ölelő lombjai között meredek kanyarokban emelkedett ki az ösvény az erdőből. Egy szubalpesi jellegű völgybe érkeztünk. Jobb oldalon éber juhászkutyák figyeltek fel ránk, míg bal oldalon feltűnt a Gyamaló-faház.

A menedékházat 1952-ben építette az erdészet, 1988 óta magántulajdonban van, s a hegyimentő-szolgálat felügyelete alatt áll. A kerítés mellett képekkel illusztrált, térképes információs táblát találtunk, és a jelzőtábla még 45 perc mászást jósolt a csúcsig. Az 1400 méter magasban található faház 28 férőhellyel rendelkezik, mellékhelyiséggel és közeli forrásvízzel. Áramot a szélturbinák és napelemek biztosítanak, étkezést csak előre bejelentkezett csoportoknak szolgálnak fel. Télen általában üresen áll, de a turisták bármikor megszállhatnak itt éjszakára.

Déli oldalból közelítettük meg a csúcsot a kék pont jelzést követve. A Gyamaló gyephavasa nem volt hozzánk túl barátságos. Oldalára vastagon ereszkedett le a köd, elrejtve előlünk a csúcsot, s elfedve alattunk a lassan távolodó menedékházat. Közeledve a csúcshoz mellettünk egy fakereszt igazolta, hogy jó irányba haladunk.

A Gyamaló-csúcs 1857 méter magas, teteje teljesen kopár. Csontig hatoló hideg szél fújt, ami pont a csúcsjelző melletti kis mélyedésbe kergetett minket. Látható volt, hogy mások is itt kerestek menedéket a szél elől.
Mögötte, pár száz méterre áll a fehér kereszt. A vasbeton emlékmű közel 9 méter magas, és azon a helyen állították fel, ahol 1900 előtt egy tölgyfa kereszt állt. A keresztet bukovinai román ortodox egyházi alap készítette Csernyivciből. 1915-ben, az első világháború alatt tüzérség semmisítette meg. 1947-ben újjáépítették, majd Pojorâta lakóinak támogatásával helyreállították. A zord időjárás viszont csakhamar tönkretette, így 1998-ban számos helyreállítási és konszolidációs munkával stabilizálták. Ortodox vallási összejöveteleket is tartanak itt időközönként.

A Gyamaló csúcsáról tiszta időben csodálatos kilátás nyílik, keletre a Ráró sziklatornyaira, délre a Beszterce völgyére és a fölötte emelkedő Pietrosz-csúcsra, míg északi irányban az Obcsinák is feltűnnek. Olyan perspektívából láthatjuk ezeket az óriásokat és a lábaiknál elterülő településeket, mint sehonnan máshonnan. Minden évszakban más arcát mutatja, de egyformán megtréfálja minden látogatóját, mert szeszélyes időjárása tele van meglepetéssel.

Habarics Ilona