Grófok tündöklése és nyomorúsága

Eltérő vélemények alakultak ki a történelem folyamán a nemesi osztályokról (bárókról, grófokról, hercegekről), a királyokról és általában az uralkodó osztályokról, így az utóbbi évtizedekben a több mint negyven éven át uralkodó kommunista vezérekről is. A hatalom előbb–utóbb ellenszenvet vált ki magából, mert bármennyire is akar jól cselekedni, az nem mindig sikerül. Ha csupán az irodalomból tájékozódunk, tudjuk jól Petőfi Sándor milyen határozottan kijelentette, hogy: „Akasszátok fel a királyokat!”, és milyen gúnyosan írt a nemesekről, de idézhetnénk Ady Endrének is A grófi szérűn vagy A disznófejű nagyúr című verseit. De ezeknél is többet beszélhetnénk azokról az embertelenségekről, kegyetlenségekről és zsarnokságokról, amit a kommunisták tettek, amikor a nemesi osztály bukása után ők váltak az elnyomottakból elnyomókká. Ettől kezdve már lehet mérlegelni, hogy kik voltak a rosszak és a rosszabbak, és mitől kellene óvakodjanak a jövő uralkodói. Mindez amiatt jutott eszembe, hogy két napon át eleven grófok és azok leszármazottai között lehettem Nagykárolyban, ahol próbáltam választ találni arra a kérdésre, hogy milyenek voltak a régi grófok, és milyenek a maiak? A számukra összeállított unalmas program — a Károlyi család tagjainak többnyire román nyelven ismertették a családjuk történetét! — szünetében lehetőségem volt meghallgatni a jelen lévő leszármazottaktól a család történetét, akik átélték a tündöklést és később a nyomorúságot is, ami menekültekként külföldön várt rájuk. Tanulságos volt hallgatni, hogy ezek az emberek, akik egy szál ruhába mentek el a világ másik végére, hogy mentsék életüket, bármilyen munkát elvállaltak, hogy talpra álljanak, és amikor ez sikerült, első dolguk az volt, hogy visszatérjenek szülőföldjükre és segítsék azokat, akik a „fényes győzelem” után rosszabbul éltek mint az elűzöttek. Száműzetésükben is az volt a legfontosabb számukra, hogy példás családi életet éljenek, gyerekeiket és unokáikat a jóra neveljék, és amennyire csak a lehetőségek megengedik, megtartsák hitüket és magyarságukat. Gondolkozzunk el egy kicsit: a nagy kommunista vezérek és azok utódaik között vannak, akik így gondolkoznak és így élnek? A ma élő fiatalok számára példaképek kellenek, a baj viszont az, hogy már a szüleiknek is rossz példaképeik voltak.

Elek György