×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Gőzerővel zajlik a Refi felújítása

2022.07.08 - 10:45
Megosztás:
Gőzerővel zajlik a Refi felújítása
Szinte szikrázik a napsütésben a külsőleg már megújult épületrész Fotó: Szabó Beatrix
Kopácsolás, fúrás, faragás hangjai szűrődnek ki a Szatmárnémeti Református Gimnázium falai közül — lassan körvonalazódni látszik a 2020-ban elindult, teljes körű felújítási munkálatok vége, szinte alapjaitól rehabilitálják a patinás épületet.

A 24 hónapon át tartó felújítás és épületrehabilitálás nyomán kívül-belül teljesen megújul a XIX. századi műemléképület homlokzata, kicserélésre kerülnek a járóburkolatok, megújulnak az osztálytermek, korszerűsítik a víz- és az elektromos hálózatot, sőt, időközben egy új szárnnyal bővült a már így is óriási épület — egy úgynevezett vizesblokkal toldották meg az épületegyüttest, aminek a részét képező, hátsó épületet pedig tavaly újították fel — a jövőben ez a laboroknak (kémia-, fizika-, biológia- és nyelvlaborok) ad majd otthont.
Póti Eduárd, az iskola igazgatója lapunknak elmondta: bár nagyon jól haladnak a munkálatok, s igyekeznek minél hamarabb elvégezni a még megmaradt felújítási feladatokat, várhatóan csúsznak picit a kitűzött befejezéssel — a projekt keretében hivatalosan december 31-ig kellene lezáruljon a felújítás. Kiemelte: mindent megtesznek, hogy a munkafolyamatok hatékonyan zajlódjanak, ám fontos, hogy a munkálatokat a tanítással is össze kell hangolni. A felújítás végén ünnepélyes keretek között tervezik a Szatmárnémeti Református Gimnázium megújult épületegyüttesének átadását.

Hol tartanak most?

Megépült és teljes egészében kész a vizesblokk, ahova egy liftet is szereltettek akadálymentesítés céljából, a Kálvin térre néző épületrész homlokzata teljesen megújult — a Ştefan cel Mare utcára néző rész megújulása szintén folyamatban van, a régi épületrész Kálvin téri része belül teljesen kész — itt már az utolsó simításokat végzik, a nyílászárók behelyezése maradt még hátra, hétfőn pedig a Ştefan cel Mare utca felőli rész belső munkálatai is elkezdődnek.
Fontos megjegyezni, hogy mivel az épület műemléknek számít, csak szigorú előírások mentén lehet elvégezni a felújítást, a rehabilitálás során fontos szempont a korhű elemek megtartása — amire az iskola vezetősége nagy hangsúlyt fektet, így a jövőben újra megnyitják a már jó ideje zárva tartott boltíves részeket, amelyeket szintén — a boltívek méretére szabott — nyílászárókkal látnak el.

Mi maradt még?

Ahogy befejeződnek a Kálvin térre néző épületrészen az utolsó simítások — ami ősztől egyébként teljes egészében vadonatúj állapotában várja a diákokat, és elkészül a Ştefan cel Mare utcára néző szakasz is —, az udvar és a sportterem rendbe tétele a következő feladat, árulta el Póti Eduárd igazgató, aki azt is hozzátette: a vakáció ideje alatt, nyáron is zajlik majd a munka az iskolában. Mint hangsúlyozta: rengeteg a feladat, de igyekeznek mindenre megoldást találni.
A XIX. századi épületen egyébként még soha nem végeztek ekkora volumenű felújítási munkálatokat. Az utóbbi tíz évben viszont már tetőcserére, a fűtési rendszer korszerűsítésére és a régi ablakok cseréjére is sor került. A mostani beruházás projektgazdája a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a finanszírozó pedig a Bethlen Gábor Alap.

Járay Zsanett

Új épületszárny a Brâncoveanu iskolának
A polgármesteri hivatal 8 millió lejt fordít a Constantin Brâncoveanu Általános Iskola új épületszárnyának megépítésére. Tizeneggyel bővül a tantermek száma.
Főtérátadás, részleges autós közlekedés: márciusban
Nem sikerült most év elején megnyitni a forgalom előtt a szatmárnémeti régi főtér déli szeletét. Márciustól lesz ezen a részen autós közlekedés, márciusban lesz átadva a teljes beruházás is.
Egyre zöldebb a régi főtéren a park - FOTÓGALÉRIA!
Napról napra változik a kép a szatmárnémeti régi főtéren, már az utolsó fázisnál tartanak a munkálatok bent a parkban, a legutóbb lezárt szakaszon pedig hamarosan kezdik a burkolást.