Gépiesített szüret, elmaradt beszélgetések

Ha csak teheti, mesél a fiatalabbaknak a régiekről, az sem zavarja, ha nem figyelnek rá kellőképpen; ő elmondja a magáét, s aki meghallgatja, az okosabb lesz, aki pedig nem, az magára vessen. Akkor döbbent rá, hogy mégsem beszél hiába, amikor az egyik középiskolás lány megkereste, hogy meséljen neki bővebben az egykori szőlőpásztorokról, vagy ha úgy tetszik, kerülőkről, mert egy iskolai dolgozatához szükségesek az ilyen történetek. Vajda Ferenc kihúzta magát, megszívta a tüdejét levegővel, hogy a melle eltakarta a már évek óta növekvő pocakját. Annyit mesélt, hogy a lány ha mindent megjegyzett volna, doktorálhatna is a szőlőpásztorokból.

— A szőlőkerülőket szőlőéréskor alkalmazták azok a szőlőtulajdonosok, akiknek a településen kívüli területeken volt a szőlőjük — magyarázta nagy szakértelemmel Vajda —, de nem csupán azért, hogy ne lopják el a szőlőt, mert abban az időben nem volt szokás elvenni a másét. Sokkal nagyobb károkat okoztak a madarak, melyek nem elégedtek meg azzal, hogy megették, amire szükségük volt, egyszerre több gerezdet is megcsonkítottak, majd jöttek a darazsak és más kártevők, és mindjárt nem maradt mit szüretelni. Túl korán nem lehetett „megereszteni a szőlőparcellát” — így nevezték a szüret kezdetét —, mert a jó bor szempontjából nagyon fontos a cukor- és savtartalom kiegyensúlyozottsága. Volt dolga a szőlőpásztornak, hogy elriassza a madarakat és a rovarokat, de bármennyire figyelt, képtelen volt észrevenni, hogy hol és mikor támadnak a kártevők.

Vajda Ferenc mesélt a régi szüretekről is. Ünnep volt ez nemcsak a szőlősgazdák, hanem az egész falu életében is:
— Hajnalban kezdődött a szőlőszedés, megvolt a dolguk kicsiknek és nagyoknak. Akik tehették, kalákát szerveztek, amin rokonok, szomszédok, jó barátok vettek részt. Voltak olyanok is, akik napszámosokat fogadtak, velük nem volt olyan megegyezés, hogy ételt és italt is kellett adni. Később jött az a szokás, hogy egyesek bárányt vágtak, ami addig puhult a bográcsban, amíg a szüret estére véget ért. Tudod — hangsúlyozta a lánynak Vajda —, ezeknek a szüreteknek, de más kalákamunkáknak is — volt egy nagyon fontos szerepük: a gyerekek a legkisebb koruktól ott voltak a földeken, és megtanultak minden dolgot, megtanulták a nótákat és sok más egyebet. A gyerek ahogy tanult, úgy kapott komolyabb feladatokat, amire büszke volt. A nagyobb fiúk és lányok pedig arra is büszkék voltak, hogy elmehettek a szüreti bálba.

Vajda Ferenc az utolsó nagy mesélők egyike. Egyik gyerekkori barátja, aki szőlőtermesztő, elhívta a szüretre. Néhány hektár területen telepített nemes szőlőt európai uniós támogatással. Nézni is csoda. Mintha egy könyv lapját nézné, ahol egy szépen megrajzolt szőlős látható. Négyen-öten voltak a szüreten, gépek végeztek minden munkafázist, Vajda csak állt, és nézte, hogyan indul el a gép a sorok között, a leszedett szőlőt pedig viszi a darálóba, ahonnan a must a tartályba kerül anélkül, hogy emberi kéz hozzányúlna. Be kell ismerni, hogy a bor sokkal jobb, mint az, ami régebben a magántermő szőlőből készült. A hatalmas pincében többéves bort is lehet kóstolni, és ahogy mondják, nem egeres, nem virágos, nem zavaros, nem savanyú… 

Vajda kissé zavarba jött, mert hirtelen nem tudja eldönteni, jelent-e tudást, értéket az, ami benne — és most már egyre bizonyosabban csak benne — megmaradt. Most kezdi megérteni, hogy a lány, aki arra kérte, hogy meséljen neki, nem a maga kíváncsiságából kérdezte, hanem egy iskolai feladat miatt. Miután túl lesz a feladaton, nem fogja érdekelni tovább, hogyan kínlódtak régen az emberek, és mennyivel vált könnyebbé a dolguk mára. 

— Egy kérdés vetődött fel bennem az idei szüret idején — töpreng magában Vajda Ferenc. — Ma már nem kell szőlőpásztor, mert a technika azt is helyettesíti. Nem kell annyi szüretelő munkás, mert a gépek mindent elvégeznek sokkal gazdaságosabban. Mi az oka annak, hogy szüret után mindenki rohan az újabb dolgára, s nem marad idő egy koccintásra, egy jó beszélgetésre, ki sem merem mondani: egy bárány vagy bármi más megsütésére?

Elek György