×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
13 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Publicisztika

Gazdasági és szellemi tér

2020.11.10 - 18:19
Megosztás:
Gazdasági és szellemi tér
Lehet, hogy azoknak van igazuk, akik nem törődnek azzal, hogy milyen rémisztő dolgok történnek a világban. Bezárkóznak a maguk szűkebb vagy tágabb világába, egy leszűkített kis környezetbe, ami része ugyan a nagyvilágnak, de a benne lakók, a benne élők határozzák meg az átjárásokat, az áthallásokat, a ki- és bejárható réseket, ajtókat, kapukat…

Rémisztő dolgok történnek a politikai és gazdasági harctereken. Világháborús helyzetnek is lehet tekinteni ezeket a szembenállásokat, amikor mindenkinek az a célja, hogy legyőzze a másikat, hogy uralma alá kerítse, rákényszerítse arra, hogy az ő katonája legyen, és az ő érdekében szálljon szembe másokkal mások legyőzéséért. Mindenkinek az a célja, hogy gazdasági hatalomra tegyen szert, s ha ez valamilyen szinten sikerül, az újabb cél, hogy beolvassza a konkurens gazdaságokat, mert nem elég a hatalomnak egy részét uralni, a hatalmat ki kell terjeszteni, szélesíteni kell a kört, le kell győzni mindenkit, aki legyőzheti, és meg kell kísérelni legyőzni a legyőzhetetlent. 

Rémisztő dolog a világhatalmi vágyak és törekvések felerősödése. Az a legrémisztőbb benne, hogy ez már nem nagyhatalmi szinten történik, hanem a legkisebbekben is ott van a szándék, hogy a szabályok figyelmen kívül hagyásával, a lépések betartása nélkül teszik ezt, mert nem az a céljuk, hogy majd egyszer…, hanem a legrövidebb idő alatt. 

A szűk — a tapasztalatok alapján biztonságot nyújtó — világ felszámolódni látszik az egyetemesség fontosságára hivatkozva. Nem adnak már jelentőséget annak, hogy gazdaságilag, tudományos és kulturális területeken egy szűkebb és átláthatóbb részen, de az ott élők igényeinek megfelelően fejlődjenek, mert amíg ezeknek a szűk rétegeknek az igényeit sem képesek kielégíteni, addig esélytelen az ismeretlen területek meghódítása. 

A folyamatos térhódító harckísérletek nem azt eredményezik, hogy egy gazdasági vagy egy szellemi termék világhírű legyen, hanem hogy elvegyüljön a már világhírűvel, vagy akár annak része legyen. A szatmári kertészek között egyre kevesebben vannak azok, akik szatmári, tájjellegű (például) paradicsomot termesszenek, hanem (például) holland magot vásárolnak a paradicsomtermesztéshez. Ennek lehet az is az oka, hogy a szatmári vásárló nem a szatmári paradicsomot keresi, hanem azt, amit holland magból neveltek. Ez a helyzet a közbeszédben is. Nem használunk szatmári tájszavakat, hanem egyre több angol és más szó kerül be a szótárunkba, sok olyan, amit gyakran használunk, de igazán az értelmét sem ismerjük. Ha olvasmányélményeinkről beszélünk, hamar kiderül, hogy a legtöbben nyugat-európai szerzők könyveit olvassák, melyekben olyan témák vannak feldolgozva, amelyek számunkra idegenek, s ha elolvassuk, akkor sem leszünk lélekben gazdagabbak, elindulhat viszont a vágy annak a világnak a megismerésére, és minél jobban megismerjük azt, annál jobban eltávolodunk a saját világunktól, amiben addig nevelkedtünk. 

A gazdasági és a kulturális térhódítás világküzdelmeiben felmérhetetlen, hogy milyen eséllyel indul egy Szatmár térségi gazdasági vagy kulturális térhódító. Születtek ezen a vidéken nagy egyéniségek, de ezek valamennyien valahol máshol bontakoztak ki, máshol teremtődtek meg számukra a kibontakozáshoz szükséges feltételek. 

Ma már nem vitás, hogy a gazdasági életben a profitra helyeződik a hangsúly. Ha egy zöldségtermesztő kizárólag csak a vidékre jellemző termékekkel akarna foglalkozni, nem profitot termelne, hanem csődbe menne, éppen a szatmáriak érdektelensége miatt. Ugyanúgy az ismeretlenség falai között maradnak azok a tehetséges művészek is, akik a provinciában maradnának, ahol értékes műveket hoznának létre.

Magyarázhatjuk-e ezt azzal, hogy a gazdasági, a tudományos és a kulturális élet fejlődésével párhuzamosan kellene fejlődjön a társadalom is? Amíg nincs megteremtve a tér a saját gazdaságunk és kultúránk létezéséhez, és ezt a teret a helyi lakosság nem tekinti a sajátjának, addig folyamatosan arra fogunk kényszerülni, hogy mások tereinek a gazdasági és a szellemi termékeit fogyasszuk. Ez pedig a magunk megsemmisítéséhez vezet.

Elek György