Főhajtás könyvvel, de nem csak

Markovits Rodion szabad ember volt, kliséktől mentes — zsidóként magyar nyelven írt az avasi román faluról. Csodálatos hármasság ez, a kultúra teljes szabadsága — hangzott el a könyvbemutatón.

'A virágoskert az a lányoké volt, édesanyám éppen csak az őszirózsák miatt avatkozott a virágoskert dolgába, édesapám csak ahhoz ragaszkodott, hogy rezeda is legyen benne, továbbá eltiltotta a pulykavirágot meg még valami más virágot, de ennek a nevét elfelejtettem.' — írta Markovits Rodion majd' száz évvel ezelőtt, egyik gyermekkorát és az avasi falut felidéző novellájában. Tegnap pedig ugyanabban a kisgércei kertben, az egykori imaház-otthon kertjében álltak a megemlékezők s hajtottak főt a Szibériai garnizon világhírű írója előtt, aki hetven éve távozott az örökkévalóságba.

Mindig kicsit különös érzés olyan helyen járni, amelyet már „ismerünk” egy regény vagy novella soraiból, főleg, ha azok a sorok egy különleges és mára már végérvényesen letűnt, színes világot elevenítenek fel. Hasonló gondolatok fogalmazódtak meg tegnap délelőtt Kisgércén, a Szibériai garnizon világhírű írójának, Markovits Rodionnak a szülőházánál, ahol az író-újságíró halálának 70. évfordulóján gyűltek össze főt hajtani az emlékezők. „Csoda, hogy 150 év múltán áll még a ház, amely egykor — zsinagóga és rabbi híján — imaházul is szolgált a kisgércei zsidók számára; és csoda, hogy élet van benne. Az Anyám kertje novelláinak gyermek- és ifjúkori történései ebben a kertben, ebben a házban, ezen az utcán játszódnak le, s különleges érzés a helyszínen lenni” — fogalmazott Pop Felician író-műfordító. Az impozáns méretű házban lakó, ötgyermekes család feje, Lucuţ Vasile most is elmondta: rendkívül büszke arra, hogy egy ilyen nagy személyiség házában lakik — olyannyira, hogy egyik fiát Rodionnak is keresztelte, a lakás egyik szobájában pedig megőrizték az író bútorait is, de azt is nyomatékosította: nem lehet folyamatosan a múltban élni, s jó lenne már végre valóra váltani azt a sokszor elhangzott ígéretet, hogy emlékmúzeummá alakítják a házat, amely nemcsak Markovits Rodion, de az egész észak-erdélyi zsidóság emlékháza is lehetne. „Akkor, amikor mindenki új házat épített a régi helyére, vagy korszerűsítette azt, mi megőriztük a házat az eredeti formájában. De közben teltek az évek, gyermekeink felnőttek, építkeznének ők is…” — mondta. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a község alpolgármestere is, tanárként is, hiszen mint mondta, az egykori népes zsidóság kitörölhetetlen nyomot hagyott a községben — az épületekben és az emberek gondolkodásmódjában is. „Ez a ma már teljesen román település nem is olyan régen igencsak színes volt, s az egykori színességet tisztelettel őrzik ma is, ám jó lenne, ha az illetékesek részéről gyors döntés születne végre, mi is legyen a házzal, mielőtt még lebontják” — intett. A háromnyelvű emléktáblánál tartott kaddisht és a kegyelet koszorújának elhelyezését követően a megemlékezők a már csak nyomaiban létező zsidó temetőbe látogattak el.

Anyám kertje

A rendezvény délután már Szatmárnémetiben, a nagyzsinagógában folytatódott, ahol bemutatták az Anyám kertje című, kisprózákból álló válogatást, amely a Kriterion Könyvkiadónál látott napvilágot — magyar és román nyelven, Pop Felician költő és műfordító összeállításában.

Elsőként a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpontot vezető László Róbert köszöntötte a szép számban egybegyűlteket, felidézve az öt évvel ezelőtti rendezvényt, amikor klezmer zene csendült fel. „Most nem zenével, hanem könyvvel hajtunk főt Markovits Rodion emléke előtt” — fogalmazott, hangsúlyozva: a novellák történetei az egykori avasi falu közösségét idézik fel, rendkívüli színességgel. Pataki Csaba megyei tanácselnök a könyv kétnyelvűségét méltatta, hiszen míg pár évtizeddel ezelőtt még valamiképp természetes volt, hogy az emberek magyarul és románul is olvastak, ma már ez eléggé ritka. „Azt hittem, magyarul fogok beszélni Markovitsról, de látom, nem szükséges, mert kevés magyar ember van jelen. Szomorú, hogy a szatmári magyar intellektualitás, az írók, költők közül nincs itt senki” — summázta Kereskényi Sándor, aki szerint ehhez a könyvbemutató meghívóplakátjának egy-, azaz román nyelvűsége is hozzájárult. „Ki volt Markovits Rodion? Egy szomorú, megalázott, félreállított ember. Furcsán viszonyultak hozzá a magyarok és a zsidók is, akik nem tartották elég zsidónak. Túl humanista volt ahhoz, hogy bármilyen etnikai maffia tagja legyen. Markovits nem volt sem Thomas Mann, sem Albert Camus nagyságú író, de a miénk volt, s emlékezést érdemel, nem csak egy könyv kiadásával, hanem minden alkalommal” — mondta, hozzátéve: Szatmárnémeti és Szatmár sokat köszönhet a zsidóságnak, s itt az ideje az egymáshoz való közeledésnek. „Öröm volt újra belépnem Markovits Rodion csodálatos világába, s az avasi zsidók széphistóriái után az ő személyes élményeivel találkozni. Markovits szabad ember volt, kliséktől mentes — zsidóként magyar nyelven írt az avasi román faluról. Csodálatos hármasság ez, a kultúra teljes szabadsága. Karácsonykor kezdtem el fordítani a novellákat — kívánom, hogy olyan örömmel olvassák, mint amilyen örömmel és élvezettel én fordítottam” — kívánta Pop Felician.

Szabó Kinga Mária