Fogva Isten kezét — tartalmas, izgalmas, életszerű kiránduláson a szigetlankaiak

Július első napján reggel, az év második felének nyitányaként indultak Északkelet-Magyarország irányába 45-en Rácz Ervin lelkipásztor vezetésével. Nem a buszt vezette, hanem a csapatot. És ez így van jól. A határátkelőn a türelem erényét volt alkalmuk gyakorolni a kirándulóknak, majd a nagyvarsányi református gyülekezet vendégszeretetével találkoztak. Taraczközi Gerzson, illetve felesége, Mónika igei üzenete mélyen a szívekbe hatolt, és már akkor rádöbbent a kiránduló csapat arra, hogy ez az alkalomsorozat nem csupán látványos helyek meglátogatásáról, élménygyűjtésről szól, hanem inkább lelki feltöltődésről. Az élet nem mentes a tragédiáktól. Isten nem ígéri a problémamentességet. A lényeg, hogy sohase engedjük el Isten kezét, mert Ő hűséges marad hozzánk életünk legnehezebb időszakában is. Keressük meg a helyünket, ahol szolgálhatunk, mert ki van jelölve a helyünk — szólt a bátorítás Nagyvarsányban.

Sárospatak

Sárospatak városa volt a következő állomás, ahol a kisváros szépsége és a finom, hűsítő fagylalt csak előíze volt mindannak, amit a pataki iskola látványa nyújtott. A múzeum és a könyvtár úgy vezetett vissza a múltba, hogy nem annak siratása lett a hangsúlyos, hanem a jelenben adott lelki muníciót, és erősítette a nemzeti öntudatot. A szatmáriak pedig büszkék lehettek a szatmárira, avagy pontosan a bogdándira, ugyanis Nagy Baló Csaba immáron nyolc éve úgy vezeti igazgatóként az intézményt, hogy azt a sikertörténetet öröm volt hallgatni. Mindezért egyedül Istené a dicsőség — hangzott el többször is a reformáció egyik jelmondata az igazgatótól, aki készséggel és örömmel vezette végig az iskola előtti parkban is a kirándulókat. Azokat a történelmi neveket pedig, amelyek Sárospatakhoz kapcsolódnak, nem érdemes elkezdeni sorolni. Nincs annyi hely „az újság hasábjain”.

A szatmáriak, akikre büszkék lehetünk „filmnek” második epizódja is volt a kiránduláson. Bár nem találkozhattak a kirándulók a szatmári (endrédi) származású Ábrám Tiborral, aki a Lévay József Református Gimnázium igazgatója, de az ő vendégszeretetének köszönhették, hogy két éjszaka jó körülmények között tudtak pihenni. A miskolci városi séták is erősítették a közösséget.

Eger és Miskolc

Másnap Eger és Lillafüred látványosságai gyönyörködtettek. Közben pedig a gondviselő Isten védelme alatt élhették meg a pillanatokat. Bár Eger is a múlt hőseiről beszélt, Lillafüred pedig a természet szépségeit tárta a gyülekezet elé, mégis kitűnt Isten ma is ható kegyelme és szeretete, aki a múltat és a természetet is adta, adja. Jó erre naponta rácsodálkozni.
Vasárnap délelőtt egy igazán élő és közvetlen gyülekezetet ismerhetett meg a csapat. A Dandé András lelkipásztor által vezetett Miskolc-Avas-Déli Református Egyházközség lelki oázisként működik a panelházak között, és ennek jó volt részese lenni, akár egy vasárnapi alkalom erejéig is. Természetesen szatmáriakkal ott is sikerült találkozni, spontán módon, hiszen az ottani gyülekezet tagjai, és nagyon örültek a földiek látogatásának. Törő Nikolett szigetlankai gyakornok lelkész egykori gyülekezete is ez, nem volt tehát véletlen az úti cél. A hívő ember számára nincsenek véletlenek. Az istentiszteleten Rácz Ervin lelkipásztor hirdetett igét: „Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet.” (Jel 3, 8)

A kiránduló csapat a gyülekezet befogadó szeretetében is megtapasztalhatta a nyitott ajtó csodáját. Isten nyitott ajtót ad nekünk, mely kifelé is nyílik, hiszen tágas térre állít, de befelé is, azaz biztonságot ad. Ez akkor is nyitva van, amikor más ajtó már zárva, és akkor is, amikor párhuzamosan a kísértés ajtajai is vonzókká válnak. Ehhez a mi részünkről a kevés erő, az ige megtartása és a hit megvallása szükséges. Papp Krisztina kántornő vezetésével két éneket is énekelt a vendégsereg: Bízzál, Izráel, rád bízom! A vasárnapi alkalom legmeghatóbb és legfeltöltőbb része az volt, amikor Dandé András lelkipásztor az istentisztelet utáni szeretetvendégségen, a templom alagsorában elővette a gitárját, és a közösség dicsőíteni kezdett: Lelkem, áldd az Urat!

Vizsoly

A gyülekezeti kirándulás utolsó állomása vasárnap délután a református Betlehem, azaz Vizsoly volt. A múzeum, valamint a templom szépsége, története lenyűgöző és tanulságos volt. Kipróbálhatták a szatmáriak a korabeli nyomtatót is, de az igazi nyomot az az élménydús programcunami adta, amelynek a feldolgozásához is idő kell, nem csak a kipihenéséhez. Református zarándoklat volt ez, még ha képzavart is okoz a kifejezés, de vándorok vagyunk ezen a földön: tudjuk, honnan jövünk, és tudjuk, hova tartunk, és ezen az úton egy pillanatra sem érdemes elengedni Isten kezét. SZFÚ