×
2021. 09 29.
Szerda
Mihály
15 °C
Borult idő
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.24 RON
100HUF = 1.38 RON
Szatmárnémeti

Felkészülnek minden eshetőségre

2021.07.27 - 14:02
Megosztás:
Felkészülnek minden eshetőségre
Uniós források révén rengeteg védőfelszerelés és orvosi műszer érkezik a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba: maszkok és kesztyűk, védőruhák ezrei kerülnek az egészségügyi intézménybe.

Még a koronavírus-járvány második hullámának idején sikerült a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórháznak olyan uniós pályázatot készítenie, mely a COVID-19-pandémia okozta egészségügyi krízishelyzetet, a védőfelszerelések hiányát enyhíti. A pályázat révén az esztendő végéig jelentős mennyiségű orvosi eszközt szerez be a kórház — egy részük megérkezett, a következő szállítmányok pedig az elmúlt héten és ezekben a napokba futnak be Szatmárnémetibe.
Időben felkészülni pedig nem árt, hiszen a delta variáns terjedésével a negyedik hullám mindenképpen megérkezik Romániába, ezen belül megyénkbe is, a kérdés már csak az, hogy mikor, és hogyan fog majd tetőzni — véli Marc Adrian, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere. A tavaly tavasszal berobbant járvány ugyanis nem csak a szatmári, hanem minden romániai kórházat negatívan érintett, felkészületlenül érte az egészségügyi intézményeket, nem volt megfelelő védőfelszerelés és fertőtlenítőszer sem.
Hatalmas kihívást jelentett a szatmári kórháznak is, hogy nem volt elegendő maszk és védőruha, ráadásul rögtön be sem tudták ezeket szerezni, hiszen mindenütt toronymagasra ugrottak az igénylések no meg az árak is (elég csak az 5–6 lejes, egyszer használatos maszkokra gondolni), a gyártók pedig kapacitásuk maximumán dolgozva is csak hosszú idő alatt tudták biztosítani a megfelelő mennyiséget.
A negyedik hullám azonban ebből a szempontból már nem érheti felkészületlenül a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházat, hiszen szakaszosan nem kevesebb mint 19 230 400 lej értékű védőfelszerelés és 4 921 854 lej értékű orvosi eszköz, műszer kerül az intézménybe. Az uniós források révén védőruházatból 100 ezer darab érkezik, egyszer használatos kesztyűből 200 ezer, maszkból szintén 200 ezer darab, védőszemüvegből és arcpajzsból 10–10 ezer darab, hogy csak a védőfelszerelések tételeit említsük. Ezek mellett orvosi műszerek és eszközök is érkeznek, például bronchoszkópok, korszerű kórházi ágyak, intelligens (smart) sztetoszkópok, EKG-készülékek, az életfunkciók megfigyelésére alkalmas monitorok, mobil röntgengépek, nem invazív lélegeztetőgép, valamint nagyon sok hasznos laboratóriumi felszerelés.
„A pályázatunk célja az volt, hogy a COVID-19-járvány okozta krízishelyzetben a lehető legrövidebb időn belül biztosítani tudjuk a koronavírusos páciensek biztonságos és korszerű ellátását, hogy védelmet nyújtsunk a kórház munkaközösségének és a nem koronavírusos betegeknek egyaránt. A megfelelő védőfelszerelésekkel és az orvosi eszközök segítségével több beteget lehet ellátni, szélesebb körű vizsgálatokat biztosítva” — tette hozzá a kórházmenedzser.

Bumbuluţ Krisztina

 

Nem csak ágyak, orvosok és műszer is kell
A kórházi ágyakkal való ellátottság tekintetében Bukarest áll a legjobban, majd Kolozs megye következik, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán pedig Kovászna megye található. Szatmár a középmezőnybe tartozik, mindössze 5,32 kórházi ágy jut ezer lakosra.
Változások a nagykárolyi kórház működésében
A pandémiás helyzet okán érvényben lévő szabályozások miatt, valamint a betegellátás folyamatos biztosítása érdekében a Nagykárolyi Városi Kórház vezetősége közleményben tudatta, hogy milyen módosítások történtek az egészségügyi intézmény működésében.
Megteltek a szatmári kórházak
Már rendszeresen küldenek át más megyékbe koronavírus-fertőzötteket, mert a Szatmár megyei kórházak és intenzív terápiás osztályok megteltek — viszont külön Covid-kórházak már nem lesznek.
Cookie