×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Fejlődik és szépül Mezőterem

2021.10.22 - 17:07
Megosztás:
Fejlődik és szépül Mezőterem
Az elmúlt évek során jelentős fejlődésen ment át Mezőterem község. Tar Miklós polgármester újabb és újabb fejlesztési tervekkel áll elő, és keresi azokra a finanszírozási forrásokat.

Tar Miklós, Mezőterem község polgármestere jelentős megvalósításnak tartja, hogy helyi források felhasználásával sikerült felújítani a községházát. Az egyre rosszabb állapotba került épületben egykoron iskola működött, amióta pedig polgármesteri hivatalként használják, nem igazán végeztek rajta jelentősebb javítási munkálatokat. Az elmúlt időszakban lecserélték a tetőszerkezetet, szigetelték a falakat stb., az épület mellé építettek egy parkolót a különböző gépeknek, az épület előtt egy parkot hoztak létre, mellette pedig egy gépjárműparkolót.
Mezőteremen tizenhárom kilométer hosszan építették ki eddig az ivóvízhálózatot, és hamarosan elkezdődik a szennyvízhálózat kiépítése is. Ezt megelőzően Mezőterem és Gencs között elhelyezik az ivóvízvezetéket. A víz Nagykárolyból érkezik a fővezetéken Mezőteremre, innen szivattyúzzák tovább Gencsre.
A polgármester elmondta, hogy mielőbb szeretnék befejezni a víz- és csatornahálózat elhelyezését, mert csak ezt követően lehet elkezdeni a járdaépítést, valamint az utcák és a házak közötti rész rendbetételét. Ott, ahol nem szükséges a területet felásni, eddig már több mint ezer árvácskapalántát ültettek ki.
Tar Miklós úgy gondolja, szükség van a község fejlesztésére, hiszen van remény a megmaradásra. Jelenleg csak a községközpontban működik iskola, a vezendi és a porteleki gyerekeket iskolabusz szállítja, ami három fuvart tesz meg reggel és délután. A szülők megértették, hogy fontos a központosítás, mert így több pénzt lehet juttatni iskolafejlesztésre, és szakképzett pedagógusokat lehet alkalmazni.
A további célok között szerepel a munkahelyteremtés. Jelenleg csak a mezőgazdasági társulásoknál lehet munkát vállalni, és ott is egyre kevesebb embert foglalkoztatnak, ugyanis a vállalkozók inkább olyan gépeket vásárolnak, melyek több ember munkáját is elvégzik. A polgármester azt szeretné, ha több helyi lakos kezdene el vállalkozni, és ily módon biztosítaná családja és még néhány személy számára a megélhetést. Kialakulóban van egy ipari park, ahol már bérelnek cégek helyet, ezek remélhetőleg munkahelyeket is fognak teremteni. Jelenleg még nagyon sokan ingáznak Nagykárolyba és Szatmárnémetibe dolgozni.
Mezőterem önkormányzata újabb terveket készít: ilyen az iskola hőszigetelése és központi fűtéssel való ellátása, a közvilágítás modernizálása és a községszépítés.
Vezenden üresen maradt az iskolaépület, Porteleken pedig az óvodaépület, az ingatlanokat szeretnék átalakítani napközi idősotthonná, ugyanis egyre több a magára maradó idős ember. Sajnos ezek fenntartását az önkormányzat nem tudja egyedül felvállalni, mondja a polgármester.

Elek György

 

Magyar Megmaradás Házát építenek Mezőteremen
Mezőteremen szervezték meg a Nagykárolyi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének őszi konferenciáját. Az eseményen dr. Visky S. Béla teológiai tanár bemutatta a Megtartó ismeret című könyvét, dr. Geréb Miklós lelkipásztor pedig ismertette a Mezőteremi Magyar Megmaradás Háza építésének jelenlegi állapotát.
Több fronton dolgoznak Mezőteremen
Mezőgazdasági utak kövezése, szennyvízhálózat-bővítés és komposztálótelep létrehozása szerepel jelenleg a mezőteremi önkormányzat prioritáslistáján.
Kedd: áramszünetek a megyében
Nyolc Szatmár megyei településen lesznek huzamosabb ideig tartó áramszünetek szeptember 13-án kedden amiatt, hogy hálózaton végzett munkálatok miatt áramtalanítja a vezetékeket az Electrica Distribuţie.