×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
13 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Gong

Évbúcsúztató az Anconai szerelmesekkel

2021.11.27 - 17:34
Megosztás:
Évbúcsúztató az Anconai szerelmesekkel
Fotó: Czinzel László
December 29-én, 30-án és 31-én, mindhárom alkalommal 18 órai kezdettel, bérletszünetben lesz látható a Harag György Társulat óévbúcsúztató előadása, az Anconai szerelmesek című produkció.

Vajda Katalin darabjával a társulat az 1960-as, 1970-es évek Olaszországát idézi majd meg a szatmári színházban, mind díszletekben és jelmezekben, mind pedig az előadásban elhangzó dalokban.

„A darabban minden szerep rendkívül hálás, jól játszható, emiatt pedig nagyon szeretik a színészek. Ezt a közönség is érzi, és átérzi a felszabadult játékkedvet — talán ez lehet a siker egyik kulcsa. De nem feledkezhetünk meg az elhangzó slágerekről sem, melyeket napokkal később is dúdol, aki látta az előadást. A produkció maga könnyed hangulatú, de a színre vitel ettől függetlenül nem egyszerű, hiszen a humoros előadások rendkívüli pontosságot várnak el a játék során” — mondja Lendvai Zoltán, a mediterrán komédia rendezője.

„A valóság nem más, mint egy nagy mese” — ezekkel a szavakkal foglalja össze az anconai polgár a fordulatos komédia eszmei mondanivalóját az Anconai szerelmesek című előadásban.
Talán sokan hajlamosak lesznek hinni neki, főleg, ha andalító olasz zenét is találnak hozzá. A szatmárnémeti társulat előadása a fenti biztos recept alapján készül, egy igazi olasz zenés komédiát kínál. Kicsit nosztalgikus, kicsit ironikus ez a mediterrán szerelmi bonyodalom. Az előadásban megtalálunk mindent, ami a hamisítatlan olasz hangulatot jellemzi: tengerparti üdülőhelyet, kávézót, pizzát, összegabalyodott szerelmi szálakat és fülbemászó dallamokat.
A 70-es évek népszerű olasz slágerei hangzanak el: Ciao Bambina, Volare, Felicita, L’italiano, szóval sok-sok slágeren kell túljutniuk az anconai szerelmeseknek, amíg elérnek a happy endhez.

Az előadás szereplői: Rappert-Vencz Gábor, Budizsa Evelyn, Poszet Nándor, Kovács Nikolett, Szabó János Szilárd, Bándi Johanna, Orbán Zsolt, Keresztes Ágnes és Gál Ágnes. A produkció díszlettervezője Túri Erzsébet m. v., jelmeztervezője Szabó Anna, koreográfusa Bóbis László m. v., zenei vezetője Manfrédi Annamária, súgója és ügyelője Varga Katalin.

Az előadásra jegyek már kaphatók az Északi Színház jegypénztárában hétköznaponként 10 és 17, szombaton pedig 10 és 13 óra között. Online jegyvásárlás: biletmaster.ro. A rendelkezésre álló helyek száma korlátozott.

A társulat kéri továbbá, hogy a járványügyi korlátozások miatt kizárólag olyanok váltsanak jegyet, akik rendelkeznek zöldigazolvánnyal, azaz a COVID-19 elleni védettséget igazoló okirattal, ugyanis csak annak alapján léphetnek nézők a színház nézőterére.

 

Február 20. az előadás új időpontja
A Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság és a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet ezúton értesíti mindazokat a 65 év feletti időseket, akik megváltották ingyenes jegyeiket a január 12-ére tervezett, de betegség miatt elmaradt Anconai szerelmesek című vígjátékra, hogy az előadásra február 20-án, vasárnap 16 órai kezdettel kerül sor.
Anconai szerelmesek „special”: Más időpontban
Valamikor máskor lesz bemutatva a 65 év felettiek számára szervezett előadás.
Anconai szerelmesek — bérletszünetben
Január 4-én és 5-én bérletszünetben lesz látható a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának szerelemmel, bonyodalmakkal és olasz slágerekkel tűzdelt óévbúcsúztató produkciója.