×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Publicisztika

Értetlenségek hatalmában

2020.06.17 - 16:33
Megosztás:
Értetlenségek hatalmában
Erika sokszor nem érti azt, ami körülötte történik. Most kezdi csak felfogni, mi a különbség a gyerekek és a felnőttek élete között, holott még csak a gyerek- és a felnőttkor határán keresi a maga önálló útját.

— Tudom — mondja mély meggyőződéssel —, nem lehet választani a gyerekkor és a felnőttkor között, aligha van ember, aki örökké gyerek szeretne maradni, hiszen gyermekkorban mindenki a felnőttkor elérését sürgeti. Most valahogy elkezdtek szaporodni a kérdések, melyekre akarva-akaratlan válaszolni kell. Egyik pillanatról a másikra jönnek a változások, új helyzetekben találom magam, melyekhez alkalmazkodni kell. Egyre gyorsabban sodródom úgy, hogy nem én szabom meg az irányt. Nem értem a velem haladó bizonytalan, sokszor kétségbeesett, szorongó, nem ritkán dühös embereket, mégis elfog a félelem: egyszer én is ilyen leszek? Egyszer én is elveszítem a nyugalmam és a biztonságérzetem, olyan leszek, mint anya, aggódó, féltő és túlzottan gondviselő? A gyerekkori játékok helyett később tanultam, most továbbtanulok, hogy az legyen a munkám, ami nem lesz teher, hogy maradjon időm élni, és nem túlélni napokat, hónapokat, éveket… Nézem az embereket, akik harcolnak, menekülnek, összeomolnak testileg-lelkileg, mert valami másra vágynak, amit nem érhetnek el. Olyan leszek, mint apa: azon fogok tűnődni, mit tudok kezdeni az érzéseimmel, mit kezdek majd az életemmel, hogy a mindennapi problémáimra ne másoktól várjak megoldást?

Kezdem elhinni, hogy elfogadásra van szükségem, ami egyáltalán nem abból áll, hogy másoktól várom a megoldásokat, hanem én találom meg a lehetőségeket a megoldásra.

Erika nem érti, mi az oka annak, hogy a sok ember — akik azért rohantak, hogy jobb legyen — nagy része munkamániássá vált, mégsem lett jobb nekik, még többet küzdeni pedig már képtelenek, s a hogyan tovább bizonytalan. Most kezdi megérteni szüleinek állandó rohanását, a „jobb legyen”-ért való küzdelmet, ami mai szemmel nézve amiatt szorul magyarázatra, mert nem volt pontosan kijelölve, mitől lesz jobb. Mit kell megvalósítson apa és anya azért, hogy nekik jobb legyen, mit azért, hogy gyereküknek jobb legyen, és mit azért, hogy az egész családnak jobb legyen? Ezzel még nincs befejezve. Mit kell tenni azért, hogy az önállósuló gyereknek jobb legyen, és mit azért, hogy az otthon maradó apának és anyának jobb legyen?

— A legtöbb hiba abból adódik — mondja az apa —, hogy az emberek életében túl hosszú az illúzió korszaka, és későn kezdődik el a való élet megismerése. Mindaddig, amíg nem ismerjük meg a valóságot, nem tudunk abban élni, addig még az illúzió befolyása alatt vagyunk. Nagy tévedés azt hinni, hogy van különbség a mindent megadok és a mindent megtanítok között. Mindent az dönt el, én hogyan élek, mi hogyan élünk.

Erika érettségire, egyetemre készül. Az elszakadás és a megkapaszkodás időszaka ez. Az elszakadásnál mindig fontos, hogy mit visz magával, a megkapaszkodásnál pedig, hogy a magával hozott értékeket vagy giccseket hogyan hasznosítja. Ilyenkor mindenki változásról beszél, pedig alig van esély a változásra. A változást mindig az határozza meg, hogyan tud alkalmazkodni az ember az új helyzetekhez. Legfőképpen a választott társhoz. Szintén meghatározó, hogyan tudja az önállósuló — előbb-utóbb új családot alapító — fiatal pótolni az űrt, a hiányosságokat, melyeket otthonról visz magával. Az élet egyfajta alkotás, minden ember — kisebb vagy nagyobb tehetséggel — alkotja az életkörülményeit, életformáját, életstílusát, fájdalmát és boldogságát…

Mindig így volt ez, így van most is, így lesz még nagyon sokáig. A gyerek sorsát a szülők döntik el. Érettségi után nem minden gyerek érett, sem érzelmi, sem ismereti szempontból. Az érettségi diplomát az iskola adja, sokszor fedezet nélkül. Az érettséget a mindennapi küzdelem adja, sokszor könyörtelenül. Nagyon sok érettségiző csak később lesz érett — ha lesz. Bizonyára sokan ismerik az indián történetét, akit hosszú vándorlás után felvesz egy autó, és számára meglepő gyorsasággal viszi el a célhoz. Szétnéz, leül az árokpartra, és várakozik. „Mire vársz?” — kérdezi a sofőr. Az indián azt válaszolja: „Megvárom a lelkemet.”

Elek György