×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Külföld

Erőss Zsolt felesége szerint férje már nem él

2013.05.23 - 12:38
Megosztás:
Erőss Zsolt felesége szerint férje már nem él

Erőss Zsolt felesége már nem hisz benne, hogy férje hazatér. Az asszony azt mondta, hogy már két gyerekének is elmondta a szomorú hírt.

 

Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda a Fókuszban azt mondta, tudja, mit bír ki a szervezet ilyen körülmények között, éppen ezért nem bízik benne, hogy férjét még élve látja.

Kifejtette: 8000 méteren, ha az ember csak eldől, akkor is meghalhat, így nem is bízott abban, hogy Zsolt leér a 4-es táborba. Hozzátette: nem érti, most miért ment ennyit férje, hiszen úgy ismerte, aki ismeri a határait. Most pedig minden határt átlépett. Hozzátette: van egy kő a hegyen, amibe bele szokták vésni az elhunytak nevét - szerinte itt is ez történik majd. Már a gyerekeinek is elmondta a szomorú hírt.

A Sport Klubnak pedig arról beszélt, hogy nem hisz a csodákban. Úgy fogalmazott: ismerve a himalájai viszonyokat, és azt, hogy milyen állapotban volt, arra következtet, hogy Zsolt agyödémát kapott.