×
2022. 01 22.
Szombat
Vince, Artúr
-6 °C
Erős felhősödés
1EUR = 4.94 RON
1USD = 4.36 RON
100HUF = 1.38 RON
Sport

Elnapolták a szentgyörgyi rangadót

2022.01.14 - 15:15
Megosztás:
Elnapolták a szentgyörgyi rangadót
Nem rendezik meg szombaton a női kosárlabda Nemzeti Liga csúcsrangadóját, az alapszakasz 15. fordulójába kiírt Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC – Szatmárnémeti VSK mérkőzést, mivel a vendégcsapat keretében nyolc koronavírusteszt pozitív eredményt mutatott.

Értesüléseink szerint három edző és öt játékos teszteredménye mutatta ki a vírussal való fertőzést, sőt, egyikük betegen fekszik szatmári otthonában. Ezért kérték a román szövetségtől a mérkőzés halasztását. 
Ugyanezen oknál fogva vélhetően a jövő hétvégére kiírt CS Municipal Târgoviște elleni bajnokit sem tudják majd megrendezni. 
„Szerdán este már megjelenhettek az első tünetek, mert az edzők is panaszkodtak fejfájásra. Csütörtökön még volt edzés, de utána teszteltünk, estére pedig kiderült, hogy baj van” – mondta lapunknak a csapat menedzsere, Florin Mureșan.
Az biztos, hogy ezzel már két elhalasztott meccse van a VSK-nak, mindkettő Kovászna megyei ellenféllel. Novemberben a Kézdivásárhelyi SE kérte a szatmáriak elleni bajnoki elnapolását, ugyanis a keretének több játékosa korosztályos válogatottak edzőtáborába kellett elutazzon. Most Sepsiszentgyörgyre sem utazhatott el a VSK.
Mint ismeretes, az előző négy évad döntősének a párharcát rendezték volna ma délután a Sepsi Arénában. Az idény első, szatmári mérkőzésén meglepően nagy különbségű VSK-siker született. A 78–56-ös eredményre azért nem számított senki, mivel a háromszéki alakulat nem gyengült az előző szezonhoz képest, sőt, Európa Ligára készült a bajnokcsapat. Igaz, az első számú kontinentális sorozatból kiestek, viszont az Európa Kupában szép utat jár be, ahol továbbjutottak a csoportjukból, és az első főtáblás párharcig jutottak (a török Orman Genclik együttese kettős győzelemmel jutott be a nyolcaddöntőbe). A bajnokságban is megnyert ezután minden meccset, és csak a szatmári eredmény miatt van most is a VSK mögött a táblázatban.

Pesek Attila

VSK – Tasnád meccsel avatják a Dinamo-pályát
Felnőttcsapatok először mérkőznek meg a műfüves Dinamo-pályán: a VSK és Tasnád csapatai barátságos meccsen találkoznak 11 órától.
Târgoviște ellen játszunk itthon
Szombat este 19 órától a Both Katalin Sportteremben játszik egymás ellen a Szatmárnémeti VSK és CSM Târgoviște női kosárlabdacsapata. A szatmáriak karantén után lépnek ismét pályára.
Arculatváltáson megy át a Szatmárnémeti VSK
Új címert készített a Szatmárnémeti Városi Sportklub, amit Mureșan István elnök, illetve két élsportoló, Váncsa Daiana karatéka és Oroian Alex párbajtőrvívó mutatott be az elmúlt hét végén.
Cookie