"Elhozta az Isten piros pünkösd napját”
Bár mostanság mintha kissé háttérbe szorulna — a fogyasztói társadalom nem reflektál olyan hangsúlyosan rá —, pünkösd a kereszténység harmadik legfontosabb ünnepe húsvét és karácsony után, amikor a Szentlélek eljövetelére és az egyház születésnapjára emlékezik a keresztény világ, hiszen karácsonykor ünnepeljük Jézus Krisztus születését, húsvétkor megemlékezünk Jézus Krisztus kereszthaláláról és feltámadásáról, s e kettő közé esik a harmadik legnagyobb ünnep, pünkösd, ami a Szentlélek eljövetelének köszöntése.
Pünkösd neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered, ami az 50 napos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezését jelzi, s ez a keresztény egyház születésnapja, ünneplése egyidős az egyházzal. Májust nevezik pünkösd havának, ám maga a pünkösd, mozgóünnep lévén, a húsvét idejétől függően május 10. és június 13. közé eshet.
A pünkösdi ünnepkör középpontjában az a Bibilában leírt jelenet áll, amikor a Jézus halála után összegyűlt tanítányokra lángnyelvek képében leszállt az Isten Lelke. Az apostolok ekkor különféle nyelveken kezdtek el prédikálni a jeruzsálemi népnek. A csoda hatására háromezren tértek és keresztelkedtek meg egyetlen nap alatt.
”Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.” (ApCsel 2,1-4.)
Pünkösdi királyválasztás
Hasonlóan a többi nagy keresztény ünnephez, mint amilyen a húsvét vagy a karácsony, pünkösdhöz is számos népszokás, hagyomány kötődött a régi időkben – és némelyikük ma is él. Az egyik legarchaikusabb népszokás a pünkösdi királyválasztás, ami egész Európában elterjedt.
A pünkösdi királyválasztás hagyománya a középkorban már biztosan élt, s ma is használatos a közmondás: “rövid, mint a pünkösdi királyság”. A lóversennyel, bikahajszával vagy más ügyességi próbákkal választott pünkösdi király hatalma egy évig, a következő pünkösdig tartott, és ez idő alatt a többi legény engedelmességgel tartozott neki.
A pünkösdi játékok győztesét és lovát virágokkal, szomorúfűzágakkal borították. A pünkösdi király egy évig minden lakodalomba, ünnepélyre, mulatságra hivatalos volt, és minden kocsmában ingyen fogyaszthatott, a közösség kontójára. Ráadásul, ha valamilyen törvényi vétséget ejtett, nem érhette testi fenyítés.
Magyar nyelvterületen a XVI. századtól kezdve vannak írásos nyomai a hagyománynak. Legérdekesebb leírása Jókai Mór Egy magyar nábob című regényében olvasható.
Pünkösdi királyné, pünkösdi királynéjárás
Sok helyen pünkösdi királynét választottak a kislányok közül (cucorkázás), aki díszes menet élén járta be a falut házról-házra. A szokásnak több változata is ismert, az egyik legelterjedtebb motívum, hogy fehérbe öltöztetett, fátyollal vagy piros mintás kendővel borított királyné a kosárában rózsaszirmokat vitt (az egyik legelterjedtebb pünkösdi jelkép), amivel meghintette az ajándékozókat.
Ahol szívesen fogadták a menetet, a kíséret tagjai egy mondóka kíséretében felemelték a királynét, miközben hangosan mondták, „Ekkora legyen a kendtek kendere”. Ha valahol nem fogadták a menetet szívesen, leguggoltatták a királynőt, hogy ne nőjön magasra a kender annál a háznál.
A szokás eredete termékenység mágia lehetett, nem véletlenül, hiszen a népszokásokban elsősorban a termékenység, a nász ünnepe, és ezek szimbolikus megjelenítése dominál. A római birodalomban május hónap folyamán tartották az úgynevezett Florália ünnepeket — Flóra istennő a római mitológiában a növények, virágok istennője — és pünkösd ünneplésében ma is fontos szerepet játszanak a virágok, elsősorban természetesen a pünkösdi rózsa, a rózsa, a jázmin és a bodza.
Adománygyűjtő népszokás is volt a falubéli kislányok pünkösdi királynéválasztás: a köszöntőmondásért, éneklésért, táncért, adományként almát, diót, tojást, esetleg néhány fillért kaptak. Az ismert dal alapján néhol "mavagyonjárásnak" is nevezik a pünkösdölést. ("Ma vagyon, ma vagyon piros pünkösd napja")
Pünkösdölés, komatál külése
"Elhozta az Isten piros pünkösd napját,
Mink is meghoztuk a királykisasszonykát,
Nem anyától lettem, rózsafán termettem,
Piros pünkösd napján hajnalban születtem."
Gyakran a pünkösdöléskor a lakodalmas menetek mintájára menyasszony és vőlegény vonult a kíséretével házról-házra. Előfordult, hogy a vőlegény szerepét is lányok játszották el, természetesen megfelelő ruhadarabokba öltözve, de a menyasszony vagy pünkösdi királyné díszes ruháival, fejékével is kitűnt a menetből. Az egyik kislány kosarat vitt magával, abba gyűjtötték az adományokat.
Azokon a helyeken, ahol a pünkösdölésben közösen vettek részt a legények és a lányok, sokszor nagy táncmulatsággal zárult pünkösdvasárnap.
Szintén pünkösdkor volt szokás a komatál küldése — általában egynemű, ritkábban különnemű fiatalok barátságának megpecsételése. A mátkatálat személyesen illett vinnia megajándékozottnak, aki ha elfogadta a barátságot, ugyanezt a tálat kaláccsal, süteménnyel, gyümölccsel megrakva, hímzett kendővel letakarva küldte vissza.
Pünkösdi zöldágazás
A régi időkben sok helyen pünkösdkor zöld ágakat tűztek a házakra, kerítésekre és istállókra. Többnyire nyírfaágat, gyümölcsfaágat, leggyakrabban bodzát tűztek ki, általában a rossz szellemek, boszorkányok elűzése érdekében.
Ismert még zöldágjárás, ami az ünnephez kapcsolódó énekes-táncos gyerekjátékok gyűjtő neve. Például a „Bújj, bújj zöld ág…” című népdalt énekelve feltartott kézzel kaput formáltak a többieknek. A kislányok a kapun áthaladva, zöldágakkal és virágokkal a kézben járták be a falut.
Pünkösdi hiedelmek
A néphit szerint, ha pünkösdkor szép az idő, akkor gazdag bortermés várható, ugyanakkor a pünkösdi eső rossz előjelnek számított, egy mondás szerint a “pünkösdi eső ritkán hoz jót”. Viszont a pünkösdi harmatnak gyógyító-, varázsereje van, ezért egyes helyeken pünkösdkor harmatot szedtek, amit a szembaj és szeplő ellen használtak orvosságként, de sok helyen a falon függő szentkép elé pünkösdkor virágokat tettek, például vadbodzát, s ha valaki beteg volt a házban, ebből főztek neki teát — ráadásul aki pünkösd hajnalban születik, szerencsés lesz.
Hasolóan más nagy ünnepekhez, pünkösdkor is tiltották az állatok befogását, és a kenyérsütést.
A pünkösdi népszokásokat, hiedelmeket nem mindig nézte jó szemmel az egyház, hiszen többségük pogány eredetű volt. Például a XVI. század végén a csetneki zsinat kifejezetten tiltotta a pünkösdi királyválasztást, táncot és játékokat, a XVII. század végi csíkkozmási zsinat pedig ki is mondta, hogy ezek “pogányoktól maradott szokások”, amelyek tilalmasak.
