Életképek a Bukovinai Falumúzeumban

A filozófia egyik örök kérdése, hogy mit jelent embernek lenni. Több tudományos megközelítésből, morális és spirituális szemszögből is a végletekbe bonyolódva kutathatjuk a választ. Mégis, amikor az emberről, az emberségről és emberi életről beszélünk, először a jó tulajdonságok jutnak eszünkbe. Nem csak a ruházat és eszközhasználat, de az alkotás magas szintű szellemi tevékenysége; a közösségben való tudatosság, együttműködés és segítségnyújtás; hogy felismerjük a jó és a rossz közötti különbséget, és észszerűen döntünk. Testi, lelki, értelmi és erkölcsi magatartásunkkal is igyekszünk megfelelni a velünk szemben támasztott elvárásoknak. A tökéletességre való törekvés meg kell hogy mutatkozzon mindennap és minden tettünkben. Ez az, amire igazán büszkék lehetünk, s amit már a kezdetektől szükségszerűnek éreztünk megőrizni és megmutatni a jövő generációnak éppen úgy, mint más civilizációk számára.

„A múlt és jövő csak két táska az emberiség
hóna alatt: egyik az emlékeket, a másik
a jóslatokat tartalmazza (…)”
(Weöres Sándor)

Kutatva a múltat és értelmezve a jelent végigsétáltunk a talán legkifejezőbb és leglátványosabb tárlaton, ami egy teljes élet pillanatképein át kalauzolt minket. Több mint száz évet utaztunk vissza az időben, midőn a Bukovinai Falumúzeumba (Muzeul Satului Bucovinean) tettünk látogatást.

Szucsáva keleti részén, a nevezetes Szucsáva erőd (Cetatea de Scaun) szomszédságában helyezkedik el Románia legfiatalabb szabadtéri múzeuma, mely méltó helyet foglal el a fővárosi, illetve a nagyszebeni tradicionális skanzenek mellett. Az ötlet 1958-ban látott napvilágot, de csupán 1971–1976 között kezdtek neki az első, 1,7 hektáron fekvő terület feltárásának és beépítésének. Majd hosszú szünet után, az 1990-es években folytatták a munkálatokat és bővítették a múzeum területét a jelenlegi 6 hektárra.
A Közös Hagyományos Örökség Projekt (Proiectul Moştenire Tradiţională Comună) elnevezésű európai kezdeményezésnek köszönhetően az országhatáron fekvő kulturális intézmények közösen munkálkodnak a hagyományos építészet megismertetésén, annak népszerűsítésén; a lassan feledésbe merülő népi mesterségek örökségének fenntartásán és a használati eszközök/tárgyak megőrzésén. A kezdeményezés első része 1995-ben fejeződött be a falumúzeumban. A népi építészet, a használatban lévő technikai tárgyaknak a beszerzése, majd átadása, rekonstrukciója ettől a pillanattól kezdve gyorsan követték egymást.
Belépve a fakapus bejáraton egy egész település élő és hiteles képe tárul elénk.

Fontos szerepet kapnak a lakóházak, az egyszerű kunyhóktól, a faépületeken át egészen a többszobás kőépületekig. Minden ház külön egy-egy település sajátos stílusjegyeit hordozza. Megfigyelhetjük a tetőzeten hagyott szellőzőnyílásokat, avagy azt a fő szobát, ahol a kemence mellett együtt élt a család minden tagja.
Megjelennek a verandák és előszobák, illetve a tisztaszoba, ahol az ünnepeket tartották vagy a vendégeket szállásolták el. A 19. század végi épületek híven tükrözik kívül és belül is a kor minden jellegzetességét. A belső terek rendezése egy különleges néprajzi kiállítás, amely tiszteletben tartotta a népi építészet célkitűzéseinek övezeti sajátosságait. A kemencék, kályhák gazdag típusválasztéka, a hagyományos bútorok, a lakberendezési textíliák, a népviselet darabjai teszik teljessé a helyi civilizáció arculatának ismertetését.

A lakóházak mellett a patak partján hidraulikus technikai berendezések foglalnak helyet. Ilyen például a gyapjú tisztítására és textíliák készítésére használatos kalapács döngölő (mozsár) vagy az anyagok feldolgozásához használt hecsel (Darac Vama, Piua Satu Mare). De megcsodálhatjuk teljes berendezéssel a fazekasműhelyt, a kanálműhelyt, szövőműhelyeket, a kovácsműhelyt, gabona- és olajpréseket, valamint egy mai napig működő, az 1860-as évekből származó, búza és kukorica őrlésére szolgáló vízimalmot is. Minden műhely felszerelése alkalmas arra, hogy a látogatók ne csak megnézzék, de ki is próbálhassák a megmunkálás folyamatait, miközben a műhelyek egyfajta kiállítótermek a használati tárgyak számára.
A falucska szívében ott áll a templom épülete a harangtoronnyal. Az Úr mennybemenetelének szentelt templomot 1783-ban alapították egy fába faragott, de mára elveszett felirat alapján. A harangtorony nyolcszögletű, kétszintes épület, a környék templomai mellett gyakran feltűnő melléképületet szimbolizálva.

A vidéki élet közösségi épületei között helyett kapott az iskola és egy kocsma is.
A keskeny utcákon haladva visszaköszönnek a virágos ablakok, a rendezett kiskertek, az udvarban álló tyúkólak és istállók is. De az életút igazi hitelességét a képi és hanghatásokkal fűszerezett tematikus házak jelentik.
Az egyik ilyen fontos momentum a születés és gyermeknevelés. Már messziről hallani az altatódalt, s a lakásba lépve azt a jelenetet láthatjuk, amint egy édesanya ringatja a bölcsőben fekvő kisdedet.

Egy másik ilyen fontos állomás a házasság. Itt egy helyen láthatjuk a leánykérést, ahogyan a fiatal pár áldást kér a szülőktől, és az esküvő ünnepi öltözeteit, az ünnepre megterített asztalt is.
Az összképet a halottasház teszi teljessé. A siratóasszonyok keserves rívása, a halottasház bejáratán a fekete lobogó, a díszöltözet mind azt segíti elő, hogy átérezzük és részesei legyünk a bemutatott pillanatnak.
Folklórrendezvények, kézműves vásárok, alkotótáborok segítenek népszerűsíteni a múzeumot, melynek fekvése lehetőséget nyújt arra is, hogy egyszerre mutassa be az alföldi és a hegyvidéki életmód sajátosságait.

A Bukovinai Falumúzeum jelenleg is fejlesztés és bővítés alatt áll. Mindenképpen érdemes felkeresni, mert eredményes jövőt csakis a múlt megismerése által építhetünk.

Szöveg: Habarics Ilona
Fotók: Habarics Zsolt