×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
10 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Elengedhetetlen a megfelelő oktatás

2022.07.18 - 11:04
Megosztás:
Elengedhetetlen a megfelelő oktatás
Idén több mint 50 diák középiskolába való bejutását segítette a Roma Párt Kép: Facebook
A Halmi Általános Iskola meghívására Godzsa Zsolt, a Szatmár megyei Roma Párt elnöke Halmiban tartott a napokban előadást az Innovatív módszerek és tevékenységek a roma tanulók integrációja érdekében pályázat keretében.

Az előadáson nemcsak roma gyerekek, de magyar és román nemzetiségű diákok, szülők és pedagógusok is részt vettek, akik így többet tudhattak meg a romák kultúrájáról és hagyományairól, a roma oktatás fontosságáról, sőt, az előadást egy beszélgetés követte, amelyen feltett kérdésekre válaszolt a pártelnök. 

Godzsa Zsolt lapunknak elmondta: örömmel fogadta a felkérést, aminek próbált legjobb tudása szerint eleget tenni, előadása során pedig a hagyományok megőrzésének fontossága mellett beszélt a romák eredetéről, történelméről, az etnikumuk büszke vállalásáról és arról, milyen nagy szerepe van a megfelelő oktatásnak a roma gyerekek életében.
Az előadáson nagyjából 25–30 érdeklődő vett részt, a diákok pedig 5–8. osztályos tanulók voltak, s a beszélgetés során olyan kérdéseket szegeztek a nemrégiben elnökké választott Godzsa Zsoltnak, mint: miért éri megkülönböztetés és általánosítás a romákat? Kérdésükre a pártelnök azt válaszolta: a társadalmi, családon belüli minták és a sokszor évtizedekre visszanyúló, téves sztereotípiák miatt.

Hogyan fogadták a diákok?

Godzsa elmondta, hogy a diákok figyelmesen hallgatták az előadást, amely során igyekezett például a továbbtanulásra sarkallni őket. Mivel a középiskolákban roma diákoknak fenntartanak szakokon belül akár több helyet is, a roma párt elnöke arra biztatta a diákokat, hogy éljenek a lehetőséggel, amihez mindössze a roma párt által kitöltött ajánlás szükséges. (Ezt a Roma Párt székhelyén, Szatmárnémetiben, a Horea utca 6. szám alatt lehet igényelni.) 
A helyek fenntartásáról egyébként az elnök úgy vélekedik, mint egy pozitív oktatási lépésről a számos negatív példa mellett. Idén például több mint 50 diák középiskolába való bejutását segítette a Roma Párt, többek között a következő tanévben kölcseys diákkal is büszkélkedhetnek. A legjobban tanuló roma diákok minden évben egy, az elnök által szervezett ingyenes augusztusi nyári táborban vehetnek részt, amelyet természetesen idén is megszerveznek, ennek helyszínéül pedig a szatmárnemeti volt Dinamo-pálya szolgál majd — mesélte Godzsa Zsolt. J. Zs.
 

Nemzetközi roma napot ünnepelnek Szatmárnémetiben
Hagyományőrző táncokkal, színdarabbal valamint Jolly koncerttel készülnek a szervezők a nemzetközi roma napra Szatmárnémetiben – a rendezvény április 8-án, 14 órától a szakszervezetek művelődési házában kerül megrendezésre.
A romákat érintő legnagyobb projekt Szatmár megyében
Elstartolt a régióban premiernek számító, Szatmár megye mindeddig legnagyobb, roma közösséget érintő projektje — az ötlet anno egy roma fiatalember, Godzsa Zsolt fejéből pattant ki, közössége felzárkóztatása, életminőségük javítása érdekében.
A legrászorultabbaknak gyűjtenek
Adománygyűjtési akciót hirdetett Godzsa Zsolt romaügyi referens. Azt kéri, hogy aki teheti, lehetősége szerint segítsen, hogy boldoggá tudják tenni a mélyszegénységben élők életét.