Ejnye-bejnye

A bécsi távfűtő vállalat szemétégető üzeme évente 260–270 ezer tonna háztartási, nedves szemetet éget el, ami a városnak szinte a teljes terméke, és mindezt úgy, hogy közben energiát termel, és nem bocsát ki füstöt vagy mérgező gázokat. Szinte hihetetlen, mesebeli állapot, nincsenek szeméttelepek, nincs mocsok, nincs környezetszennyezés. A szemétégető 1971-ben azért épült, hogy a 3500 ágyas bécsi közkórházat (az AKH-t, itt műtöttek egy Băsescut nevű hőscincért is) hővel és árammal lássa el, de mára már, a közelmúltban történt felújítása és modernizálása óta a kórházon kívül 60 000 háztartásnak is távfűtést és áramot tud biztosítani. Létezése óta a város szelektív hulladékgyűjtése is tökéletesen működik. Nagyon gazdaságos, kifizetődő dolog lehet; aki kigondolta, az tényleg homo sapiens. Az üzem Bécs északi részén, a Duna mellett, teljesen lakott területen van, ezért a város vezetése 1987-ben elhatározta, hogy a szemet zavaró, szürke gyárépületnek új ruhát szabatnak, olyat, hogy annak szemet gyönyörködtető kinézete legyen. Jó sok pénzt szántak arra, hogy az arra járó bécsieknek szép látványban legyen részük, és ettől is jobb legyen a közérzetük. Micsoda szentimentális, gyermekded szamárság, jó közérzet a pórnépnek…

Megbízták hát ezzel Friedensreich Hundertwassert, az akkor már neves és különc művészembert, aki, miután meggyőződött arról, hogy a gyár tényleg nem bocsát ki füstöt és ártalmas anyagot (újabb naivság), elvállalta a munkát, és felöltöztette a szemétégető épületét és kéményét, ami által az most úgy néz ki, mint egy mesebeli, elvarázsolt kastély (érdemes rákeresni az interneten), és Bécs egyik fontos turisztikai látni- és néznivalójává vált.

Pattanjunk most egyet kelet felé! Nálunk, Szatmáron gyakorlatilag nincs szelektív hulladékgyűjtés, mert a 6–7%-os hatékonyság 2019-ben a nullával egyenlő. Bevezették ugyan ezelőtt hét évvel a már rég idejétmúlt sárga zsákokat, kihelyezték az utcákra az időnként förtelmes látványt nyújtó gyűjtőket, de ezenkívül nem történt semmi, kivéve az állandó nyilatkozatokat, ígéreteket, beszámolókat, gyűléseket és ködösítő statisztikákat. Szinte az az érzése az embernek, hogy felelős szerveink és maga a lakosság is egyelőre éretlen és alkalmatlan a szelektív hulladékgyűjtésre, a legnagyobb gátlója azonban ennek az ügynek minden valószínűség szerint a nagy szavú Florisal, amelyet egyáltalán nem érdekel a Föld sorsa, csak a nyereség, és amelyik egyáltalán nem hajlandó változtatni balkáni szemétbegyűjtő módszerein.

2019. január 17-én jelent meg a 2011/211 sz., hulladékgazdálkodásról szóló törvény módosított változata, amelyik a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban komoly feladatokat ró a helyi szervekre és a hulladékbegyűjtő vállalatokra, de a lakosságra is. Például 2020. december 31-ig el kell érni a szelektív hulladékgyűjtés 50%-os hatékonyságát, amin persze nem a jövő évi Mikulás-napon kell majd elgondolkozni. Míg a száraz hulladék elszállítása ingyenes, a nedves hulladékért többet kell majd fizetni, ennek érdekében meg kell szervezni legkésőbb folyó év június 30-ig a nedves hulladék lemérését és az elszállítás súlyarányos fizetését. És ez még sorolható tovább. De ha a naiv szatmári kisember ezek felől érdeklődik, a felelős szervek gunyoros, nem eszik forrón a kását jellegű mosolya láttán egyből tudja, hogy hányadán is állunk a dologgal vagy egyáltalán a törvénnyel.

Ezek után a fejet megfájdító gondolatok után sajnos úgy tűnik, hogy fényévnyi távolságra lakunk Bécstől, és ennyire van Románia is Ausztriától, még ha ezt a földrajzórákon másképp is tanítják…

Két kukákban guberáló asszony beszélget egyik hétfő reggel egy Wolfenbüttel utcában kitett szeméttároló mellett. Azt mondja az egyik:

— Aszongya Józsi, az emberem, hogy ezek a mostani fejesek szeretnek minket, oszt azért nem erőltetik a szelektív szemétgyűjtést, hogy nekünk is jusson valami. Jó emberek lehetnek, ha ilyen nagy szívük van.

— Gazsi is ezt mondja — bólogat a másik —, mán fogadkozik is, hogy megint ezekre fog szavazni az egész pereputtyával.

Tisztelettel,

Dr. Zagyva Miklós