×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
5 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Egyetlen búzaszem is a túlélés jelképe – hangzott a lázári ünnepségen

2022.08.22 - 12:00
Megosztás:
Egyetlen búzaszem is a túlélés jelképe – hangzott a lázári ünnepségen
Koszorúzás, felvonulás, búzaösszeöntés, kenyéráldás, tájházavató és utcabál. Változatos augusztus 20–i ünnepséget tartottak Lázáriban: Szent István-i sziklára kell építeni a jövőt: „aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel”.

A községközponti emlékműparkban megtartott koszorúzással kezdődött szombaton kora délután a lázári augusztus huszadikai ünnepség. A központból lázári gazdák erőgépei vitték át a rendezvény fő helyszínére a Magyarok Kenyeréhez szánt búzát zsákokban, amelyek érkezését már a tikkasztó hőség elől az árnyékba húzódó ünneplő közönség várta a színpad előtt. A résztvevőket Képíró Gyula helybéli lelkipásztor fogadta és üdvözölte, mondván, hogy az ünnepekre szükségünk van, mert ünnepeink által mindig csak gazdagszik szívünk.

hirek/2022/augusztus/22/lbiblia.JPG

Ma is érvényes intelmek

Béres Antal lázári polgármester felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy Szent István volt az, aki végérvényesen kijelölte a magyarság útját Európában, amely utat mindenkinek követnie kell, akkor is, ha támadásoknak van kitéve emiatt. Csak rajtunk múlik, hangsúlyozta ki az elöljáró, hogy a Szent István-i erős sziklára építjük-e a jövőnket, vagy kudarcra ítélve nem így teszünk. Istvánnak az Imre herceghez címzett intelmeiből idézve Béres rámutatott: „aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel”.

A búzaszemek száma

Magyar Lóránd parlamenti képviselő, a partiumi gazdahálózat koordinátora az augusztus huszadikán szintén előtérbe kerülő kenyérünnep lényegéről beszélt, rámutatva, hogy a mostani aszályos év legyen figyelmeztetés mindenki számára: a bőséges búzatermés nem egy magától értetődő, mindig érvényes dolog. Megköszönte a búzaadományokat a gazdáknak, akik a szűkös esztendő ellenére is megértették, miért tizenötmillió búzaszem jelenti a Magyarok Kenyere programnak az alapját.

hirek/2022/augusztus/22/lbuza.JPG

Kölcsönös támogatás

A beszédek és az alsó tagozatos lázári diákok műsora után sor került a programban részt vevő települések gazdái által felajánlott búza jelképes összeöntésére, a magok a színpad előtt felállított hordóba kerültek, az adományokból nehéz sorsú családok asztalára kerül kenyér. Az összefogást tágabban vett értelmében jól mutatja, hogy hasonló akciók zajlottak a lázáriéval egy időben sok más Kárpát-medencei településen. De ami még ennél is fontosabb, és ami Lázáriban észrevehető volt: polgármesterek és gazdák közösen ürítették a zsákokat a közösbe, mintegy utalva arra: kölcsönösen támogatja egymást közhivatal és magángazda, amikor a közösség javáról, szükségéről van szó.

Szükséges a gyarapodás

Egyházi vezetők is szót kaptak, Kiss József egyházmegyei főjegyző például a bibliai Ábrahámhoz hasonlította Szent Istvánt, aki ugyanúgy szövetséget kötött Istennel, mint István, aki a keresztség felvétele mellett döntött. Ezt a szövetséget kell követnie a ma emberének is, mutatott rá Kiss, és vetni kell minden évben, akármilyen nehéz is, mert a vetésnek százszoros a hozama. Simon Kornél görögkatolikus esperes atya és Stan Zsolt lázári parókus búzaáldást és gyarapodást kért Lázárira és az egész világra érvényesen. Az egyháziak szónoklatait követően sor került az új kenyér megszentelésére, megszegésére, majd megáldására, a színpad előtt a szárazberki Lehajló Rozmaring néptáncegyüttes erősítette fel az ünnepség fényét, a színpadi program a Lázári Keresztyén Generációk Egyesülete kórusának műsorával és helyi fiatalok szavalataival zárult.

hirek/2022/augusztus/22/ltanc.JPG

Közösségi tájház

Az augusztus huszadikai hivatalos program következő állomása az 1841-ben épült régi paplakban berendezett közösségi tájház ünnepélyes megnyitója volt. Ennek ajtajában Póti Csaba, a kiállítási tárgyak összegyűjtésében fontos szerepet játszó egyesület vezetője elmondta, hogy a tájház legfőbb erénye, hogy nem kölcsönadott tárgyakkal lett berendezve, hanem a közösség tagjai által a közösség számára végérvényesen felajánlott egykori használati tárgyakkal, bútorokkal. Képíró Gyula lázári lelkipásztor abbeli örömének adott hangot, hogy a régi épület nem lett az enyészetre hagyva, hanem miután több papgenerációt kiszolgált, újabb fontos „feladatot kapott”.

Mindezek után alkonyattól utcabál vette kezdetét az ünnepség számára felállított színpad előtt, a talpalávalóról MC Pedró gondoskodott. Az augusztus huszadikai, lázári ünnepnapi programokat a Lázári Keresztyén Generációk Egyesülete és a Lázári Református Nőszövetség szervezte, az esemény főtámogatói Lázári Község Polgármesteri Hivatala, a Lázári Helyi Tanács és a Partiumi Falugazdász Hálózat voltak.

Princz Csaba

Kezdődnek a tavaszi munkák a szántóföldeken
Vetik az árpát, lazítják a téli szántást, készülnek a kapásnövények vetésére, az őszi vetésű búza, tritikálé és repce most kapja a tápanyag-utánpótlást.
Megint drágítani kezdtek a pékségek
A tavalyelőtti áremelési hullám után most egy újabb kezd fejlődni a pékiparban, vannak olyan pékségek, amelyek az alapanyag és energiaárak emelkedésére hivatkozva máris többet kérnek a mindennapiért. Utánajártunk, indokolt-e a drágítás.
Elmaradt őszi szántás, hóra vár a vetés, lábon a kukorica
Szinte két hónapja alkalmatlan az időjárás a mezőgazdaság szempontjából. Az esők miatt sok gazda nem tudott szántani, epekedve várja a havat az őszi vetés, még kukorica is van lábon a táblákon.