Egy polgármesterjelölt tűnődései

— Ha külön-külön veszem a jelenlegi polgármestereket, és felmérem az ő képességeiket, nem hiszem, hogy én bármiben is alul maradok. Végül is nem nekik kell kiásniuk az árkot a víz-, a csatorna- és a gázhálózat kiépítéséhez, az utat sem nekik kell leaszfaltozniuk, mindenre van ember és olyan cég, amelyiknek az a dolga, hogy teljesítse a megrendeléseket. Egyébként mindig elhangzik, hogy a politizálás és a közigazgatás csapatmunka, ott van a helyi tanács és ott vannak a polgármesteri hivatal alkalmazottai, akikkel könnyen el lehet végezni — végeztetni — a feladatokat. Mivel én sem vagyok butább, mint bármelyik polgármester, emelt fejjel indulok el a választásokon.

Nagy István szóba áll az emberekkel, kikéri a véleményüket, ismerteti elképzeléseit, mindenre odafigyel, csak egyetlen dolog elől menekül, az pedig nem más, mint az ígérgetés. Megtapasztalta, hogy azt sem ígéri meg, amiben százszázalékosan biztos, hogy teljesíteni lehet. Minden választási kampány azzal telik el, hogy a jelöltek mindent megígérnek, amit elvárnak tőlük a választók, akkor arra gondolva, hogy majd lesz valahogy. Nagy István nem hisz a „majd lesz valahogy”-ban. Informatikát tanult, csak nem fejezte be a főiskolát. Akkor nagyon sokan hittek az informatika jövőjében, a tanárok is biztatták a diákokat, hogy ezen a szakon próbálkozzanak, mert akkor garantált lesz a jól fizető munkahelyük. Már első évben rájött, hogy minden biztos jövő mellett ez nem neki való. Szeretné megtanulni, szeretné jól csinálni, de valahogy nem megy neki…

A polgármesteri feladatokat magához közelebb állónak találja. Ő is megértette eddig, hogy nem lehet mindent egyik napról a másikra megvalósítani. Ő is megértette, hogy egy község fejlesztése hosszabb folyamat. Sorra kell venni mindent, s azzal kell kezdeni, aminek az elvégzése kisebb akadályokba ütközik, és azzal, amihez megkapja a szükséges támogatást köznyelven kifejezve „fentről”. Az egyszerű emberek számára a fent az ő értelmi képességeiket meghaladó fogalom, aminek létében hisznek, elérhetőnek tartják, csak kell egy közvetítő a lent és a fent között. Mondhatnák azt is, hogy a megye, a kormány vagy akár az Európai Unió, de ők csak annyit mondanak, hogy fent.

Nagy Istvánnak — mint minden polgármesterjelöltnek — vannak támogatói, akik biztatják, vannak ellenfelei, és vannak, akik óvatosságra intik, arra kérik, hogy gondolja át, mennyire tartja alkalmasnak magát a feladatok ellátására. Sokan úgy látják, hogy nem tud megfelelő módon bánni az emberekkel. Az emberek sokfélék, sokféleképpen kell hozzájuk viszonyulni. Ő pedig hangulatember, aki néha hosszan is el tud beszélgetni az emberekkel úgy, hogy mindenki jól érzi magát, néha viszont türelmetlen, ideges, minden apró problémát felfúj… Azzal vigasztalja magát, hogy nem ő az egyedüli ilyen típusú ember. A jelenlegi polgármester sokkal robbanékonyabb.

— Át kell gondolni azt is — töpreng Nagy István —, hogy mit kell nekem felajánlani a választóknak, ami meggyőzi őket arról, hogy jobb leszek, mint a jelenlegi polgármester. Nem biztos, hogy a választók értékelni fogják, ha nem ígérek semmit. Ők nem olyan polgármestert akarnak, akinek nincsenek elképzelései. Jobbat akarnak, mint az eddigi, de ha nincs jobb jelölt, beérik a jelenlegivel. Mégis van valami abban, hogy a jelenlegi polgármester kezében ott van a megvalósítások fegyvere és az újabb ígéretek lehetősége. A kihívója vagy többet kell ígérjen, vagy ki kell használja a lehetőséget, ha a választók változást akarnak. Erre még nem gondoltam. Akarnak az emberek változást? Mi az, amivel elégedetlenek? Lényegében azok vannak kevesebben, akik többre vágynak. A lakosság többsége elégedett azzal, ami van. Érdekes mérce szerint történik a választás. Nem a tanult, képzett, igényes emberek kerülnek döntéshozói pozíciókba, hanem a sokszor igénytelen és befolyásolható többség.

Nagy István egy pillanatra megszeppent, hiszen ő is amiatt akar polgármester lenni, mert nem lehetett informatikus, most pedig megpróbálkozik valami mással.

Elek György