Egy és más

Újabb varjúgyűlölet lobbant a szatmári városházán. Az indulat nem kultúrtermék, és akár onnan is eredhet, hogy a városvezér kalap nélkül ment el a varjak alatt. Hetven Kossuth-kerti fát akarnak kivágni a varjúfészkek miatt, de pusztítani és üldözni is a madarakat fegyverrel, síppal, dobbal és nádi hegedűvel. Volt ultrahang és vízsugár is, de azon a varjak már csak anekdotáznak. Az István téri platánokat már meg is csonkították, de mindhiába, mert a fekete madarak már megint ott vannak. Szatmár ősi fáit persze nem a mai urak ük- és dédapái ültették, így hát nem is fáj nekik. Mivel a mai műkedvelő vezetők nem távlatokban, hanem csak négy években gondolkoznak, még nem jöttek rá szemellenzős észjárásukkal, hogy így lassan Szatmár összes fáját ki kell majd vágni, mert a varjak még egy polgármesternél is jóval konokabbak. A vetési varjak mindig is a földművelők segítői voltak, ők biotisztították meg a földeket a bogaraktól, férgektől és élősködőktől. A vegyszeres földművelésben aztán fölöslegessé váltak, a hálátlan pórnép pedig üldözni és öldösni kezdte őket, kényszerből kerültek hát a városokba, de ekkorra európai állományuk 90%-a már elpusztult. Most a parkokat és a várost féregtelenítik, de még így sincs kegyelem. Júniustól fészkeikben költ az igen védett kék és vörös vércse, de a fülesbagoly is, a varjútelepek pusztulásával ők is pusztulnak. A varjak egyben zsákmányállatok is, a sólymok, héják, baglyok és a rókák vadásszák őket. Fontos láncszemei így ők is az élővilágnak, buta önteltség ezért és dőreség, ha valaki belepiszkál a természet rendjébe. A varjak egyedüli vétke, hogy amit megesznek, azt hátul ki is ürítik, a város azonban tele van kutya-, macska-, galamb-, de még emberi ürülékkel is, ezek termelőit hogy hogy nem vadásszák és üldözik? A „fekete sereg” elleni háború a városvezetők legégetőbb gondja lett, de mindenki átlát a szitán, hogy ez csak cirkusz és kenyér a népnek, sőt, sértő porhintés a lakosok szemébe. A városban rengeteg egyéb elhanyagolt gond van, és mindenki tudja, hogy az utak sokezernyi gödrének meg a bokatörő járdáknak a rendbetétele például százszor is nagyobb elégedettséggel töltené el az „alattvalókat”, mint ez a varjúzás. Vagy az ilyen fejfájós, fáradságos munkára más vezetőket kell keresni?

Hallik, hogy elillan, elfolyik a város pénze. Egyebütt, ha valaki hűtlenül kezeli a pénzeket, kirúgják rögtön, és még ülepen is billentik. De nem Szatmáron, és nem a városházán! A számvevőszék úgy találta, hogy a város pénzéből 26 millió lejt (ez a költségvetés 12%-a) törvénytelenül költöttek el, az előző ellenőrzésnél ez még csak 2,3 millió volt. Ilyen nagy összegeknél a hozzá nem értésen és hanyagságon túl sajnos a szándékosság gyanúja is felmerül, pláne, hogy 17 milliót a városháza örök szerelme, a Florisal markolhatott fel jogtalanul. De ott van a listán az Olimpia, az Apaserv és nem létező alkalmazottak fizetése is, ez utóbbi igazán érdekes „tévedés” lehet. A jogtalan kifizetéseken túl azonban a lerongyolódott város egyéb pénzeit is elvitte az enyészet. Gondoljunk csak az amerikai és kínai utakra, a keményen túlfizetett téli díszkivilágításra, a nagy csinnadrattával és költséggel rendezett városnapokra, a nagyon fontossá vált okos vízórákra és arra is, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa lehet. Nagy pénzek mentek el sportra is, de furcsa elfogultsággal, országos és Balkán-bajnokokat nem támogattak, de ismeretlen sportolókat igen. Nem labdarúgás-ellenesség íratja e sorokat, de egy 500 rajongós focicsapatnak miért jár olyan sok pénz, mikor máshol a csapatok egyéb forrásokból élnek, és nem a közpénzekből? Egy szó, mint száz, vezéreinknél a pénzügyi fegyelem ismeretlen fogalom, és a mai napig is az dívik, hogy aki bársonyszékbe kerül, a közpénzeket a sajátjaként kezdi kezelni, és még így is elvárja az „alattvalóktól” a babérkoszorút. Csak a mammon uralkodik és a gátlástalanság, de hol van akkor itt Európa és hol a civilizáció?

Igen olvasmányos a DNA évi jelentése. 1250 korrupciós ügyet küldtek bíróságra, köztük 500 magas rangú tisztviselőt, többek közt egy miniszterelnököt, öt minisztert, öt szenátort, tizenhat képviselőt, száz polgármestert és a megyei tanácselnökök egyharmadát. Döbbenetes számok ezek! 970 jogerős ítélet született, száz körüli a felmentések száma, az elkobzandó javak értéke pedig 431 millió euró az előző évi 300 millióhoz képest. A DNA, túlterhelve, ma is 7000 ügyön dolgozik. Munkájukat az is fékezi, hogy sokszor az igazságszolgáltatás is sáros, tavaly az „ügyfelek” közt húsz ügyész, számos rendőr és néhány bíró is volt. A dicső sikerekre árnyékot vet, hogy egyes ügyeknek politikai leszámolás íze van, és az is, hogy az adóhatóság bénán és gyanúsan az elkobzandó javaknak alig 15–20%-át hajtja csak be. De hát pont ott ne lenne korrupció? A DNA jelentése azt is tartalmazza sajnos, hogy az országban továbbra is bűzlik a korrupció politikai fertője, és a büntetéseknek nincs elrettentő ereje, a lenyúlt pénzek jó része pedig soha nem kerül meg. A bűnözők jelentős része vezető politikus, ezért aztán már mindenki gyanús, és senkinek sincs hitele. Érdekvédelmünk vezére a minap azt mondta, ő tudja, miért; hogy jó, jó, korrupció, de azért különbséget kell tenni a közigazgatás során felmerült tévedések (!) okozta pénzhiányokkal, nem firtatva azt, hogy műkedvelő pártbunkók közigazgatnak, akiket kirúgni sem lehet. Ottó szerint a kisembernek tökmindegy, hogy a közpénzeket elherdálják vagy ellopják, a lényeg az, hogy volt-nincs, és amire kellene, már nem jut. De mi köze mindennek szeretett városunkhoz? Hát csak annyi, hogy polgártársaink, ilyenek hallatán és a balkáni örökség terhével, mind nagyobb gyanúval és bizalmatlansággal tekintenek úgy a város, mint a megye vezetőire, töprengve, hogy róluk vajon mi fog kisülni, ha majd eljön az idejük.

Tisztelettel,

Dr. Zagyva Miklós