„Csak rosszabb ne legyen!”

Az idősebb emberek használják még ezt a reménykedő mondást, akik megéltek háborús időszakokat, gazdasági nehézségeket, a gyakran jelentkező „nincsen”-eket…

Most is mondhatnánk, hogy „csak rosszabb ne legyen”, bár sokan azt gondolják, hogy háború van, aminek nem látszik a vége. Gazdasági, társadalmi, közéleti, egészségügyi és nem utolsósorban lélektani háborúban élünk, amikor egyéni érdekek próbálnak meg legyőzni közösségi érdekeket. Ebben a helyzetben semmiképpen sem lehet békeidőszakról beszélni, sokkal inkább egy modern háborúról. De azzal biztatjuk magunkat és egymást, hogy: „Csak rosszabb ne legyen!”

Egyértelmű, hogy valaminek történnie kell, hogy minél kevesebb csatát veszítsünk, sokszor önmagunk ellen. Valaminek helyettesítenie kell a hiányzó immunitást, ami látható módon alakult ki az emberek nagy részében a kényelem miatt; a miatt a kényelem miatt, ami pillanatnyilag megkönnyebbülést jelent, de hosszú távon terhet. És most vagyunk a teher időszakában. Most tartunk ott, amikor feléltünk minden belső tartalékot, elhasználtunk minden belső erőt, nincs több immunitás és nincs több lelki erő, választ kell adni a hogyan tovább kérdésre.

Október van az emberek érzéseiben. Indián nyár. Amikor a nap néhány órájában van ereje a napsugárnak, de a kisugárzott meleg nem tartalékolható. „Csak rosszabb ne legyen!” — ismételjük újra. Nagyon sok hozzánk tartozó, barát, ismerős távozik közülünk és hagy űrt maga után, olyan űrt, amit nem lehet betölteni. Ahhoz, hogy ne legyen rosszabb, tenni kell, dönteni, elhatározni, hogy nem csupán vágyunk a jobbra, hanem képesek vagyunk a jót megteremteni. Nem kapni akarunk, hanem teremteni, mert tudjuk: csak az a mienk, amit mi alkotunk.

A maga módján mindenki próbál valamit tenni, nemcsak azért, hogy rosszabb ne legyen, hanem azért is, hogy mindig jobb és jobb legyen az élete. Ezen a téren az emberek közt az a különbség, hogy nem mindenki számára ugyanaz jelenti a jobbat. Az is gyakran előfordul, hogy az egyén kijelöl maga számára egy célt, küzd annak az eléréséért, egy idő után pedig meggondolja magát, és elindul egy másik irányba. Ezzel minden korábbi tettét felülírja, és elkezdi keresni az újrakezdés lehetőségét. Van újrakezdés, de mi lesz az értelmetlenül eltelt évekkel? Erre a kérdésre a legtöbben csak idősebb korban keresik a választ, amikor már minden út a vége felé halad, és nincsenek új lehetőségek.

Elek György