Búcsú Nagydobai Kiss Sándortól

Sokan úgy ismerték, mint a kiváló matematikust, aki nem érte be azzal, hogy az iskolában tanít, olyan tudományos cikkeket írt, melyek világszerte elismert szaklapokban kaptak helyet. Könyveket is írt olyan személyekről, akik kiváló eredményeket értek el életük és munkásságuk során, melyeket szintén világszerte elismertek.
Nagydobai Kiss Sándor nem engedett a minőségből, ha emiatt valaki alkudozni kezdett vele, félreállt, nem vitatkozott. 2017-ben egy hosszabb interjút készítettem vele, ez az interjú a Lélek és test hálószobája című könyvemben jelent meg. Ebből az interjúból kiderül, hogy a nagyenyedi Bethlen Gábor Líceumban kezdte el tanulmányait, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika szakán szerzett diplomát. Beszélgetésünk során elmondta, hogy szerencsés embernek érzi magát, mert e két szellemi intézményben kibontakozhattak a képességei, a kultúra és a műveltség felvilágosító igéit hallgatta, kialakult a világnézete, kinyílt az értelme, igénye ébredt a szellemi élvezetek (olvasás, zene, színház, koncertek, kiállítások stb.) iránt.
Szatmárnémetibe 1976-ban került matematikatanárként. Folyton bírálta a tanügyi rendszert, mert hitte, hogy az ország szellemi állapotát az oktatási rendszer határozza meg. Véleménye szerint az oktatás legvégső célja a pozitív, agresszív, vérszomjas ember megszelídítése, hasznos lénnyé való nevelése, de mindenképpen valami elfogadható viselkedésű egyénné való formálása. Azt vallotta: ha egy civilizált közösséget akarunk létrehozni, építeni kell, és nem megmaradni az ősember primitív szintjén. Csak az alaposan képzett cívisek tudják jól működtetni a társadalmat. A cél pedig az kellene hogy legyen, hogy jól szervezett országban, magas színvonalon éljünk, de nem csupán egy szűk réteg, hanem mindenki. Úgy tartotta, hogy az a diák, aki a középiskolában nem szokik hozzá a kemény munkához, felnőtt életében sem lesz igazán sikeres. Az említett interjúban tért ki arra is, hogy ő mit tart ún. elhivatottsági szakmáknak. Elmondta, hogy a kapitalista gazdaság piaci viszonyai között általában a szórakozáson és a pihenésen kívüli emberi tevékenységet vagy szolgáltatást munkaként értelmezzük, azonban egy másik ember szolgálatára irányuló, esetenként előírt etikai szabályok szerint végzett, minden más szempontot háttérbe szorító tevékenységet hivatásnak nevezünk. Az elhivatottsági szakmák közé sorolta az oktató foglalkozást, csakúgy, mint a lelkész, az ápoló, az orvos, az író, a színész, a tűzoltó, a rendőr munkáját, mert szerinte ezeket a szakmákat csak teljes odaadással szabad, érdemes gyakorolni, azzal a meggyőződéssel, hogy a munkának van értelme. Hangsúlyozta azt is, hogy csak arra van igény, amit ismernek az emberek, ezért fontosnak tartotta, hogy mindenki lehetőséget kapjon arra, hogy megismerje az emberiség által felhalmozott tudást, kultúrát. Vallotta, hogy az igény és az igényesség a megismerésből fog fakadni, ha fog.
Hosszan lehetne sorolni Nagydobai Kiss Sándor bölcs gondolatait, melyekből remélhetően sokat tanultak tanítványai, kollégái, ismerősei, hogy ezeket a szakmai érvekre épülő igazságokat beépítsék az életükbe, azzal példát mutatva utódaiknak. Sándor már csak lélekben lesz közöttünk, reméljük, sokan lesznek azok, akik követik majd a példáját, és megfontolják a szavait.
Isten veled, Sándor!

Elek György