×
2021. 12 05.
Vasárnap
Vilma
2 °C
Borult idő
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.38 RON
100HUF = 1.36 RON
Sport

Bronzérmesek a párbajtőrvívó srácok

2021.11.24 - 21:47
Megosztás:
Bronzérmesek a párbajtőrvívó srácok
Bronzérmet szerzett a Szatmárnémeti SK párbajtőrvívócsapata a kadett korosztályos bajnokságban.

A Csiszár Ferenc, Nagy Lehel, Adrian Szilagyi, Adrian Pop, Simona Surducan edzőötös tanítványai szerdán késő délután Bukarestben állhattak a dobogó harmadik fokára, egy nagyon kiegyenlített mezőnyben. Az Anton Cîmpan, Luca Gurza, Mézinger Márton, Szabó Szabolcs felállásban nevező SZSK a LPS Craiova ötödik csapata elleni sima, 45–17-es győzelemmel nyitott, viszont a folytatásban jöttek az igazán erős ellenfelek. 43–38 meccsen búcsúztatták a szatmári legények a CSA Steaua második csapatát, azonban az első nyolc mezőnye közel azonos erőt képviselt: a nyolcaddöntős meccsekent csak néhány tus különbséggel nyerte meg a négy csapat. 
Közel voltak a srácok a döntőbe jutásért rendezett mérkőzésen is, hiszen a CSA Steaua 1 elleni párharc első felében végig előnyben voltak. Sőt, Szabó után Mézinger úgy állt fel a jóval rutinosabb Rareș Mărghescu elleni asszóra, hogy az SZSK tízzel vezetett (25–15). Innen viszont száznyolcvan fokos fordulatott vett a mérkőzés, már egyetlen asszót sem tudtak nyerni a szatmári legények, a bukarestiek így 45–41-re behúzták a meccset. A Steaua 1 végül megnyerte a bajnokságot is (38–37-re győzte le a Farul Konstancát), míg SZSK simán verte a bronzmérkőzésen 45–27-re a LPS Craiova 1 ellen.
Cîmpan, Mézinger, Szabó, Tudor Surducan felállásban csütörtök késő délután az év utolsó versenyén is pástra lép a SZSK, ekkor a juniorok csapatversenyét rendezik.

Pesek Attila

Nyugdíjba vonult Lengyel Éva tőrvívóedző
Egy korszaknak vége a szatmári vívóiskola történelmében: nyugdíjba vonult Lengyel Éva tőrvívóedző. A kiváló szakvezető éppen születésnapján jelentette be Facebook-odalán is: „45 év után búcsút vettem a vívóteremtől”.
Bronzérmes a szatmári junior pátbajtőrvívó csapat is
Bajnoki bronzéremmel zárta az évet a Szatmárnémeti SK vívó szakosztálya.
Junioroknál bronzérmes a kadett bajnokcsapat
A kadett korosztályos versenyben jegyzett siker után a juniorok versenyében bronzérmet szereztek a Szatmárnémeti SK tőrvívó legényei.
Cookie