Boszorkányok pedig vannak! Luca-napi népszokások

Luca napjához több népszokás is kapcsolódik, melyek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetésekor jó ideje ez a nap volt az év legrövidebb és legsötétebb napja — ellentétben a mai téli napfordulóval, ami december 21-én, esetenként 22-én van —, amely méhében hordozza az új esztendő reménységeit, de gondjait, próbatételeit is.

Jóságos Luca és a fény ünnepe

December 13. az előkelő szicíliai családól származó Szent Lúcia — a szembetegek és a vakok védőszentje a katolikus egyházban — napja is. A keresztény hitre tért szép fiatal leány szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse, és mártírhalált halt hitéért. Ugyanis kijelölt és hoppon maradt vőlegénye az így számára megkaparinthatatlan hozomány fölötti dühében bosszúból, kereszténység vádjával bíróság elé hurcolta, a bíró pedig parancsot adott arra, hogy nyilvánosházban gyalázzák meg Lúciát, ha már nem akar férjhez menni. Úgy gondolta, hogy ezzel majd kiűzi a lányból az állítólag benne lakó Szentlelket, csakhogy a Szentlélek Lúcia segítségére sietett: olyan nehézzé tette a testét, hogy semmi módon nem tudták elmozdítani helyéről. Ezután, mint annyi más vértanú esetében, a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni, végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet. Példamutató tisztasága és alázatos élete folytán nevét a fény (lux) szóval is kapcsolatba hozták.

Az északi, skandináv országokban a Luca-menyasszonyt koszorúval és gyertyával 1780-ban említik először, a szokást Svédországban Alfred Nobel halála évfordulójával összefüggésben élesztették újjá: a Nobel-ünnepségek zárónapja december 13., és akkor gyertyás-koronás lányok köszöntik az új Nobel-díjasokat. Skandináviában Luca-nappal veszi kezdetét a karácsonyi időszak is, és mivel azon az égövön a fényre a hosszú, zord tél miatt nagyon vágynak az emberek, Luca napja lényegesen jelentősebb ünnep, mint nálunk.

Ne süss, ne moss, jól zárd el a seprűt!

Luca-napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni, és nagyon szigorúan vették a lányok, asszonyok, hogy ezen a napon ne dolgozzanak — ez tűnik az összes régi Luca-babona közül ma is a legvonzóbbnak, főleg a karácsony előtti fárasztó sürgés-forgásban. Még akkor is, ha manapság már nem leselkednek mindenhol boszorkányok, pontosabban a boszorkányos Luca, aki a neve napján végzett munkát (tűzgyújtást, kenyérsütést, mosást) megbüntette, bevarrta a tyúkok „tojókáját”, s ha valamelyik fehérnép mégis fonásra, szövésre vetemedett, annak fonalait összekeverte, kóccá változtatta — de még a vétséget elkövető eszének a helyére is kócot tett. A seprűket is ajánlatos volt alaposan elzárni, nehogy a boszorkányok ellopják őket, és azokon nyargalásszanak.

Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem ezen a napon, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek. Luca-nap estéjén és éjszakáján megengedett volt a tréfálkozás, de még a lopkodás is: az udvari kútból vizet csentek, nem egy udvar reggelre kapu nélkül maradt, ezt a fiatal legények vagy a szomszédba vitték, vagy a ház tetejére rakták.

A Luca-naptár a régi magyar Luca-hagyománykör egyik fő eleme: a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz (átlagosan), mint Luca napján (december 13.), februárban olyan, mint Luca másnapján, és így tovább egészen karácsonyig, ami a következő decemberi időjárásra utal.

A jövő év termését Luca-búza-keltetéssel próbálták megjósolni: Luca napján búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki, és ezekkel díszítették az adventi oltárt. Luca napjának hajnalán a gyerekek (esetenként kísértetnek öltözve) körbejárták a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdepelve kotyoltak, azaz mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot ígértek kisebb ajándékokért cserébe, illetve átkokat, ha nem kapnak ajándékot.

A boszorkányok és a szék

A néphit kétféle Lucát tartott nyilván: a jóságost és a boszorkányost — ez utóbbi terjedt el a néphagyományban. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mind december 13-hoz, Luca napjához, ugyanis a nap épp úgy alkalmas volt termékenységvarázslásra, mint házasság-, halál- és időjóslásra vagy bizonyos női munkák tiltására, ráadásul az első látogatóból a várható állatszaporulatot is „tudni” lehetett: ha Luca reggelén férfi lépett a házba, a szaporodás bika lesz, ha pedig nő látogató érkezett, üsző.

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen — fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, és lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket. És persze ehhez a naphoz kötődik a legismertebb hagyomány, a Luca-szék készítése — az ominózus tárgy készítésének nagyon szigorú kritériumai voltak, amiket be kellett tartani ahhoz, hogy a hiedelem szabályainak megfeleljenek: tizenháromféle fa kellett hozzá, szeget nem volt szabad használni, csak faéket, s mindennap csak egyetlen műveletet szabadott rajta elvégezni, viszont karácsony szentestére készen kellett lennie. Innen is ered a mondás, miszerint: lassan készül, mint a Luca széke.

Az éjféli misére magukkal vitték, és aki felállt rá, meglátta, ki a boszorkány a falubeli lányok, asszonyok közül. De aztán a szék készítőjének innentől rohannia kellett haza, mert különben a boszorkányok széttépték volna — a menekülés azonban csak akkor volt sikeres, ha a kíváncsiskodó mákot (innen ered a szólás: a szerencsés embernek mákja van), másutt kölest, lencsét, kendermagot, illetve kását szórt szét maga mögött, ugyanis míg azt a boszorkányok fel nem szedegették, addig nem árthattak az őket meglesőnek, aki ezalatt valamelyik közeli házba bejutva tűzre vetette a Luca-széket, de a boszorkányokról senkinek sem szólhatott, mert ha mégis megtette volna, akkor másodszorra bizony nem kerülhette volna el bosszújukat. Ma már megmosolyogtató a naiv hiedelem, de még a múlt század közepén is feljegyezték, hogy sok vidéki településen alig lehetett beférni a templomba az éjféli misén a Luca-székek miatt.

Szintén Luca-napkor voltak szokásban bizonyos, finomnak éppen nem mondható tréfák is, akárcsak a házasságkerítő népszokások, hiszen régen a tél a párválasztás és az udvarlás egyik legfontosabb időszaka volt, ilyenkor szüneteltek a mezőgazdasági munkák, és a fonóban, kukoricafosztáskor lehetett ismerkedni a másik nem tagjaival — majd csak a farsangi batyubálok zárták le az udvarlási főidényt. Nem csoda, ha télidőben a lányok ráolvasással és más babonákkal akarták tisztázni sorsukat.

Szabó Kinga Mária