Bocsánatkérés és megbocsájtás
Értelmezhetnénk úgy is, hogy ez volt az első olyan politikus, aki nem csak bocsánatot kért, hanem a továbbiakban úgy viselkedett, hogy hasonló bocsánatkérésre ne legyen alkalom. Titokban arra is gondolok: ő lesz az első olyan politikus, aki a bocsánatkéréssel belátja a hibáját, és nem vállal többet közszereplést, ez a döntés viszont nem gyakori. Pedig ez lenne a példaértékű. Ez erősítené meg azt az íratlan szabályt, hogy aki nagyot téved, nagyot hibázik, annak távoznia kell a közéletből. Egy lépés lenne ez a közélet megtisztulása irányába. A bocsánatkérés sokszor egy folyamat kezdete. A bocsánatkérő feláldozza önmagát egy cél érdekében. Minden ilyen áldozat hozzájárulna a politikai elit megtisztulásához.
Egy ember önfeláldozása közösségi szinten nem sokat jelent, ha az áldozat egy olyan hibáért következik be, ami a közösség számára hátrányos lehet.
A megbocsátás egy rendkívüli képesség. Nincs olyan, hogy valaki úgy tesz, mint aki megbánta a tettét, és utána nem változik semmi. Vagy bocsánatot kér és továbblép. Aki komolyan veszi a bocsánatkérést, az visszalép, és igyekszik jóvátenni a hibát. Amíg ez nem történik meg, addig a bocsánatkérés csak színjáték.
A bocsánatkérés és a megbocsájtás intelligencia kérdése. Lehet, hogy egy politikus vagy egy közéleti személyiség rendelkezik magas szintű intelligenciával, de nem biztos, hogy a politikai vagy közéleti tevékenysége során módja van arra, hogy érzelmi vagy tudatos alapon döntsön és cselekedjen. A politikus ugyanis pártérdekek alapján dönt, nem kizárt, hogy sokszor az egyéni meggyőződése ellenében. Amikor annak érdekében, hogy választást nyerjen, vagy az egyéni véleményét csoportérdekeknek kell alárendelnie, és úgy alakulnak a dolgok, hogy megbánt egy másik réteget, és szükségét érzi a bocsánatkérésnek, bár tudja, hogy egy közösségi cél érdekében követte el a hibát.
Nincs olyan ember, akit még nem bántottak meg, és nincs olyan ember, aki még soha senkit nem bántott meg. Sokan vannak, akik súlyos sérelmek vagy éppen a bántalmazás terhét cipelik magukkal hosszú időn át, és ezeket képtelenek elengedni. Így van ez a hétköznapokban is, a legszűkebb kapcsolatainkon belül is. Bántások és bántalmazások ragadnak ki az életünkből szép pillanatokat. Mindezen csak tudatos döntésekkel lehet túljutni. A megbocsátás a mi lelki „jóllétünket” kell hogy szolgálja, nem másokét. Fel kell oldani a „nekem igazam van, te meg tévedsz” érzését. Az emberek nagyobb része mindig akkor döbben rá a hibáira, ha valami komolyabb tragédia éri. Fel kell ismerni: nem elég az, ha másoknak megbocsájtunk, mert ez nem biztos, hogy elegendő a lelki megnyugváshoz. Ez elindít egy folyamatot, de az a folyamat olyan hosszú lehet, hogy mire befejeződik, értelmét veszíti a megbocsájtás. Mindenki önmagának kell megbocsássa azt, hogy hibákat követett el. A Love story című filmben hangzik el: „A szeretet azt jelenti, hogy soha nem kell bocsánatot kérnünk.”
Visszatérve a politikusok és a közéleti személyiségek bocsánatkérésére, meg kell nekik bocsájtani, de nem szabad rájuk szavazni. A megbocsájtás személyiségfüggő. A személyiségfejlődés során minden ember el kell jusson arra a szintre, amikor el tudja dönteni, mit tud kezdeni az addigi élete során megélt rosszal, és mit tanult abból. A személyiségfejlődésnek egy fontos állomása az, amikor az ember meggyőződik arról, hogy a rosszat hátra kell hagyni. Az életben általában olyan emberekkel találkozunk — mi magunk sem vagyunk kivételek —, akik a rosszat megpróbálják átvetíteni a másik emberre, és abban a hitben élnek, hogy ők a jók. A valóság viszont az, hogy minden emberben ott van a jó és a rossz, s a személyiségétől függ az, hogy melyik tulajdonság kerül előtérbe. A megbocsátás akkor válik lehetővé, akkor következhet be, ha képesek vagyunk önmagunknak megbocsájtani, és nem másokban keresni a hibát.
Elek György
