BMX — a „gyerekbiciklivel” űzött extrém sport
Boldizsár Ricsi 1998. december 25-én született Szatmárnémetiben. Jelenleg egy szatmárnémeti cégnél, az export területén dolgozik. Ricsi elmondta, hogy munka után a kedvenc időtöltése a biciklizés, de nem olyan formában, ahogyan azt az emberek elképzelik. Az ő biciklije egy BMX, amit elmondása szerint a legtöbb felnőtt „gyerekbiciklinek” lát.
Ricsitől megtudtuk, hogy ezt a biciklizési formát akár versenyszerűen is lehet űzni. Az eddig elért versenyeredményeiről a következőket mondta: „Nem sok versenyen vettem részt, mivel a legközelebbiek Kolozsváron voltak megrendezve. Amikor már kicsit magasabb szinten űztem a BMX-ezést, még csupán 15–16 éves voltam, így nem tudtam olyan könnyen utazni. A kolozsvári Transylvanian Rippers, FSEON versenyen harmadik helyezést értem el, illetve a Mátészalkán kiírt Msz. Extreme Games versenyen is a harmadik helyezést sikerült megszereznem. Részt vettem Gyulafehérváron is egy versenykiírásban, s az eddigi versenyeim közül ezt nevezném a legszerencsétlenebbnek. A bicikliláncom már az első kör után megadta magát, így a versenyt időnap előtt abba kellett hagynom. Mindezek ellenére azt tudom mondani, hogy egy versenyen nem csak az elért helyezés számít. Fontos, hogy a versenyek ideje alatt jól érezzék magukat a résztvevők, szórakozzanak és minél több élményt szerezzenek. A BMX-ezés által rengeteg új ismerősöm lett, barátokat szereztem nemcsak Szatmáron, hanem más városokban is. Mikor kimegyek csapni egy kört, szabadnak érzem magam, mintha kikapcsolódna a világ, mintha nem lenne semmi probléma, és minden szép és jó lenne. Az ember pedig akkor a leggazdagabb, mikor boldog” — fogalmazta meg Ricsi azt a semmihez nem fogható érzést, amit a biciklizés jelent számára.
„Körülbelül 2012 környékén kaptam meg az első használható BMX-emet, aminek sajnos minden baja volt. Folyamatosan cserélgetni, illetve tákolni kellett. Ez részben azért hasznos volt, mert idővel megtanultam összerakni a biciklimet alkatrészről alkatrészre. Ismertem már minden tartozékát, azt, hogy melyik komponenst hová kell szerelni. Órák hosszat töltöttem bicikliszereléssel, amit egy idő után élvezni is kezdtem, pláne, ha a munkám eredményes volt” — mondta Ricsi.
Az ifjú BMX-es elmondta, hogy az utcán tanult meg biciklizni. „A legtöbb biciklis a szatmárnémeti kultúrház előtt gyakorolt, míg én kezdőként csupán az utcákon. Amikor én elmentem oda, nem volt túl jó biciklim, amatőr is voltam. Éppen ezért a legtöbb, már tapasztalt bicajos kinevetett és gúnyt űzött belőlem. Ez eleinte rosszulesett, a későbbiekben azonban a motivációm forrása lett. Úgy döntöttem, magamtól tanulok meg BMX-ezni. 2013-ban egy új trükköt gyakoroltam, ami rosszul sült el, ínszalagszakadás lett a vége. Ezek után nyilván a szüleim nem díjazták, hogy ezt az extrém sportot űzöm, és szerintem várták a pillanatot, hogy mikor fejezem be végre ezt a hobbit. Én azonban nem adtam fel, így egy idő után már a szüleim is beletörődtek, és hagyták, hogy azt csináljam, amit a legjobban szeretek. Ezért nagyon hálás vagyok nekik, hiszen akármi is történt, például eltört egy bicikliváz vagy bármilyen más biciklitartozék, mindig számíthattam rájuk.”
Nem is olyan régen valóságos BMX-es közösség tevékenykedett Szatmárnémetiben, mostanra azonban egyre kevesebben vannak városunkban. A jelenségről Ricsi a következőket mondta: „Változnak az idők sajnos. Az, hogy városunkban nincs egy profi park, elveszi az újak kedvét, ugyanis nem mindenki szeret az utcán megtanulni trükköket. Bár már történt előrelépés, hiszen a 17-es lakónegyedben felszereltek egy pályát, viszont ott is akadnak nehézségek. Számos 'dühös szülővel' kell harcolni, akik azt hiszik, a skateparkok a gyerekek játszóterei. Elég, ha csak egy késő tavaszi vagy nyári délutánon kilátogatunk a 17-es lakónegyedben felállított skateparkhoz. Ez is lehet egy ok, amiért egyre kevesebb BMX-es van. A régiek mind felnőttek és elköltöztek. Én ezt nagyon bánom, mert nagyon rossz egyedül, nincs kivel gyakorolni.”
Ricsi szerint a legtöbb embernek sajnos negatív visszajelzése van a BMX-ezéssel kapcsolatban. „A szülők nyilván nem szeretik, ha a parkban a gyerekeik mellett van egy biciklis, aki pár méterre tőlük ugrál, kormányt, illetve vázat pörget. Ezért lenne fontos a kölcsönös tisztelet szerintem. Én is és minden BMX-ezni szerető belátja, hogy a kisebbeknek is kell egy hely, ahol tekerhessenek. Viszont saját tapasztalatból mondom, hogy sok szülő a füle botját sem mozdítja, ha netalántán szólunk, ha a gyerek útban van, sőt, sokszor még mi vagyunk a hibásak, ha történik valami. Fontosnak tartom elmondani, hogy mi senkinek nem szeretnénk ártani, és ha egy szülőnek szólunk a gyermekéről, akkor az azért van, hogy megvédjük őket egy esetleges balesettől” — hívta fel a figyelmet Ricsi.
Érdeklődésünkre Ricsi azt is elmondta, hogy ez az extrém sport akár egy életforma is lehet. „Igen, a BMX-ezés lehet egy életforma, de nem itt, Szatmáron és nem Romániában. Amerikában sok bringás van, akik szakmaként űzik a BMX-ezést. Ehhez először is számos partner és szponzor kell. Mivel a BMX Amerikából indult, és onnan nőtte ki magát világméretűvé, ott a legismertebb. Vannak olyan bringások, akiket a Mercedes, a RedBull, a Monster vagy más óriáscég szponzorizál.”
Amint az kiderült, a BMX-ezés nem a legolcsóbb extrém sport, fontos azonban, hogy tudjuk, milyen alkatrészekre és kellékekre költünk. Ricsi a következő szempontokat ajánlja mások figyelmébe: „A kezdőknek leginkább a 'stock' bicikliket ajánlom, amiket 1500 és 2000 lej közötti áron lehet megvásárolni. Akik már profibban űzik a sportot, azoknak azt tudom tanácsolni, hogy darabonként rakják össze a biciklijüket erősebb és profibb márkákból. Így kicsit drágább ugyan, de sokkal megbízhatóbb. Egy profi bringa ára körülbelül 5000 és 6000 lej között mozog. Sokan kérdezik, hogy egy ilyen kicsi bicikliért miért és ki adna ennyi pénzt. Erre az a válaszom, hogy nem mindegy, hogy egy 2000 lejes bringával ugrunk le 8 lépcsőfokról vagy egy drágábbal. Volt már nagyon amatőr bringám, illetve profi is. Teljesen más a kettő, különbözőek súly szempontjából is, és ami a legfontosabb, a geometriájukban is, ami segít az ugrásokban és az egyensúly megtartásában” — mondta.
Összegzésképpen pár hasznos tanáccsal is szolgált Ricsi azoknak, akik bele szeretnének kóstolni ebbe az extrém sportba: „A kezdőknek azt tanácsolom, hogy sosem késő elkezdeni, sosem szabad abbahagyni, feladni vagy kifogást találni. Hiszen ha valamit igazán akarsz, azt eléred, legyen előtted bármilyen akadály. A legfontosabb pedig, hogy mások véleménye nem számít, nem szabad hallgatni azokra, akik semmi pozitívat nem látnak abban, amit te szeretsz.”
Kallós András
