Beszélgetés a szexuális nevelésről (I.)

A beszélgetésen részt vettek: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató, dr. Tallian Cristian pszichiáter, dr. Szatmári Annamária, a Családtervező Központ vezetője, Bálint Katalin pszichológus, meseterapeuta, Máthé Róbert református lelkipásztor, pszichológus, Lepedus István tanácsadó, tréner, Sárándi Annamária biológiatanár, valamint Besenyődi Judit és Kajtár Ákos egyetemisták. A beszélgetést moderálta: Elek György újságíró.

Frigy Szabolcs vitaindítójában elmondta, hogy Romániában az oktatásban mindig vannak népszerű témák, amiket felkapnak, és állandóan masszívan, már-már propagandaszerűen beszélnek róluk. Az az érdekes, hogy most egy szerencsés (vagy épp szerencsétlen) találkozás van, Romániában a szexuális nevelés, Magyarországon az LMBTQ-mozgalom hírei zúdulnak ránk. Ma már akár román médiát olvasunk, akár anyaországi magyart, mindenhol találkozunk ezzel a témával. A médiának is ez egy sajátossága, hogy felemel témákat, ami azt az érzést alakítja ki az emberben, hogy értünk hozzá, mindenki tisztában van azzal, hogy mit jelent a szexuális nevelés. Ma tehát különösen aktuális ez a téma, épp emiatt szükséges helyre is tenni a dolgokat.

Frigy szerint nincs semmi baj addig, amíg matematikát és fizikát kell tanítani, de amikor elkezdünk családi és hagyományos értékeket érinteni az iskolákban, akkor mindig érzékeny témára tapintunk. A hittanoktatás opcionálisként való bevezetésekor is mindenki nagyon hangos volt, később megoldódott, a szülők választhattak, hogy a gyerekeik részt vegyenek-e ezeken az órákon. Sok ezer évvel ezelőtt a rítusok és az egyház rendezte a szexualitás témáját is, mint minden mást is. Amikor nem volt formális nevelés ebben a témában, akkor a közösség eldönthette, hogy ki kivel házasodjon, nem volt a mai értelemben vett magánélet és intim szféra. Ahogy végigfutunk történetileg az oktatási rendszeren, az iskolának egyre inkább felerősödött a hiányt kompenzáló szerepe. Ma már az iskolának egyre több mindennel kell foglalkoznia, ami nem kifejezetten tudásátadás. Gondoljunk bele, mennyi nevelési aspektust vesz át az iskola! A szexuális nevelés kérdése ismét egy ilyen hiányt kompenzáló aspektusa lesz az oktatási rendszernek. Romániában nem sok statisztikát lehet olvasni, hogy az országban milyen szinten vannak a szexuális ismeretek. Angliában készítettek egy kutatást, melyben azt vizsgálták, honnan kapnak információt a fiatalok szexuális témában. A Top 5-ben szinte minden korosztálynál ott volt a Neflix egyik sorozata. A fiatalok nagyon sok információval és impulzussal találkoznak ma a szexualitás témájában, legyen szó kortárs csoportól vagy épp a világhálólóról. Nem arról van szó, hogy a fiatalok nem tudnak semmit, és majd jön valaki, és elmond mindent, hanem ugyanúgy, mint az oltási kampány esetén, mindenféle információ szembejön a világhálón, és nagyon fontos, hogy valakinek, valakiknek, családnak, szülőnek, közösségnek ezeket az információkat rendezni, szűrni kell. Nem az van, hogy van egy légüres tér, ahova az iskola be akar törni, hanem nagyon sok impulzus éri a fiatalokat. A médiakutatások kimutatják, hogy milyen erős szexuálizált jellege van a médiának és a reklámoknak. Ma már joghurtot sem lehet eladni, ha az nincs szexualizálva.

Alapvetően egy ilyen társadalomban élünk. Amikor bekapcsoljuk a gyereknek valamelyik zenei adót, akkor mindenféle szexuális tartalom jön vele szembe, de amikor szexuális nevelésről van szó, az közfelháborodást okoz. Véleménye szerint a szexuális nevelés mint fogalom is téves fogalmi kapcsolódásoktól terhes, sokkal jobb volna a téma kapcsán a családi életre való nevelést használni, de a román szakirodalom és média sem ismeri ezt a fogalmat. Hiányzik a közbeszédből, hogy kiforrjon, mit is hívunk mi formailag és tartalmilag szexuális nevelésnek. Szükség lenne egy átgondolt, átbeszélt folyamatra, amiben van egy rendszerszerűség, mert ezt már óvodától el kell kezdeni. Ezt ki is lehet szervezni külső szervezeteknek, egyesületeknek, mert mint ahogy a pszichológusoknál jót tesz egy idegen, külső szempont, az akár fluentizálhatja a beszélgetést, mert a fiataloknak van igényük arra, hogy beszélgessenek hiteles emberekkel a szexualitás kérdéséről (is). Nagyon sok kérdésük is van. Azt is tudjuk, hogy nagyon sok pornográf tartalmat néznek a fiatalok, mert azokhoz nagyon könnyű hozzáférni. Ennek van egy olyan vetülete, hogy nem használunk szűrőeszközöket, másrészt pedig egyre fiatalabb korosztály kezdi el nézni ezeket a tartalmakat. Angliában a szülők számára nagyon átlátható az a tematika, amivel az iskolában szembesül a gyerek. Úgy próbálják kivédeni a szülőknek az ellenállását, hogy nagyon világos számukra, hogy mi történik a foglalkozásokon. Romániában fontos lenne, hogy a nemek közötti egyenlőség — nem csak a szexualitásban — tematizálódjon. Ami most Nyugaton a figyelem központjában van, egy kicsit idegen tőlünk. Nálunk még mindig az van, hogy akik tizenévesen szülnek gyereket, nagyon sok olyan hátrányuk és lemaradásuk van, amivel mindenképp kezdenünk kell valamit. A kiskorú anyaság szempontjából európai szinten vezetők vagyunk. Ha a szexuális nevelés intézményes keretek közé kerül, az iskolákban interdiszciplináris kell legyen. Félő, hogy ez nem fog majd működni, kimerül majd annyiban, hogy beküldik majd a biológiatanárt, és ő majd megoldja. Van egy olyan félelem, hogy a szexuális nevelés tantárgyszerűen fog történni. Lesz egy tananyag, amit leadnak, a diákok pedig felelnek belőle, dolgozatot írnak. Ez lenne a legrosszabb kifutása ennek a dolognak.

Ennél sokkal fontosabbak a beszélgetések, amikor a fiatalok kérdezni tudnak. Nem biztos, hogy ezt a problémát az iskolában kell megoldani, de az iskoláknak mindenképpen szerepet kell vállalnia benne. Ennek a szükségessége nem a rossz értelemben vett liberalizmusból fakad, hogy mindenféle szexuális orientáltságról beszélni kell, hanem sokkal inkább az iskolának abból a törekvéséből, hogy az élet minden területére kiterjedő szocializációt fel kell vállalni. Ahogy beszélünk az egészséges táplálkozásról, ugyanúgy beszélni kell a szexuális érésnek a folyamatáról, helyre kell tenni információkat. Frigy Szabolcs a szexuális nevelést úgy képzeli el, hogy a bennünk megragadt impulzusokat fel kell tenni polcokra, rendezni kell azokat önismereti és párkapcsolati jelleggel, hogy párkapcsolatba kerülve egy érett személyiségként tudja megélni a fiatal. Frigy leszűkítőnek tartja a szexuális nevelés fogalmát, sokkal inkább a családi nevelés hálózatában gondolkodna. A probléma az, hogy a szülők kivonulnak bizonyos területekről, nagyon kevés az olyan szülő, aki időben, megfelelő módon foglalkozik ezzel a témával. Mások azt hangsúlyozzák, hogy írni-olvasni is szakszerűen kell tanítani a gyereket, emiatt kell egy tanár-tanító, s a szexuális nevelésben is szakszerűségre van szükség. Szakemberek kell végezzék ezt a feladatot, de a család ne vonuljon ki, át kell gondolni, hogy legyen szexuális nevelés az iskolában, de be kell vonni a szülőket is, hogy az egésznek legyen egy sok oldalról megtámogatott hatékonysága és egy rendszerszemlélete. Ezt Romániában jelenleg nem igazán lehet megvalósítani. Nem látjuk a formát, a tartalmat, bizonytalan, hogy ki fogja tartani ezeket a nevelő-felvilágosító tevékenységeket, és milyen körülmények között. Nagyon sok konkrétum hiányzik, miközben a médiában folyik a vita. Nincs egy építő jellegű társadalmi párbeszéd ennek kapcsán.

Tallian Cristian is egy nagyon sokrétű problémának tartja a szexuális nevelés kérdését. Létezik egy óriási hiány a jelenlegi szülőgenerációban. A gyerekek, a fiatalok otthonról sem kapnak semmit. Az iskola sem segít az ismeretszerzésben. A fiatalok kénytelenek olyan forrásokhoz nyúlni, amelyek könnyen elérhetők.

Napjainkban a hagyományos család válsága észlelhető. Régebben ott volt a többgenerációs család, ahol megvoltak a beavatási rítusok: apuka a fiút, anyuka a lányt világosította fel. Volt egy egészséges átadása az információknak. Most ez hiányzik, azért, mert a mostani szülők — nemcsak a szexuális nevelésben, hanem más területen sem — nem kommunikálnak a gyerekükkel. Ebből adódóan egy sor olyan hiányosság keletkezik, amit a fiatalnak előbb-utóbb pótolnia kell, hiszen a biológia működik, az élet megy előre, a társadalomba valahogy be kell illeszkedni, s ha a fiatal nincs felkészülve, akkor a baráti körök bevezetik a rejtelmekbe.
Tallian próbált választ adni arra a kérdésre, hogy milyen formában lehetne végezni a szexuális nevelést. Vannak olyan javaslatok, hogy az óvodában kell elkezdeni. Tudjuk jól, hogy a pszichológiai fejlődésnek a három-hat éves kor közötti az első szakasza az életének, amikor kezdi felismerni, hogy fiú vagy lány, de ez a felismerés nagyon felszínes, és inkább a külső megnyilvánulásokra vonatkozik. Ahhoz, hogy a gyerek, a serdülő igazából megértse, hogy mit is jelent a szexualitás, egyrészt szellemi érettségre is szükség van, a következő szint pedig a hormonális fejlettség, akkor amikor már megjelennek az igazi érzelmek, az intimitásra való igény a másik iránt, akkor lenne az a momentum, amikor talán ez hangsúlyosabb kellene legyen az iskolában. Tallian a szexuális nevelést úgy képzeli el — akár egy moduláris vagy opcionális nem feltétlenül tantárgyként —, hogy egy célzott képzés legyen szakemberek és szülők bevonásával. Ezt tantárgyként kezelni nem lehet. Itt nem az történik, hogy megtanítunk bizonyos biológiai ismereteket — azokat is tudni kell —, itt már bejönnek a pszichés vonulatok, az érzelmek játéka, a párkapcsolati feszültségek. Ennek nagyon sok olyan aspektusa van, aminek a kezeléséhez nem elég egy szakember. Itt nagyon fontos a hitelesség. Olyan szakemberek bevonására van szükség, akik otthon vannak a témában. Tallian szerint egy másik nagyon fontos aspektus, hogy valahonnan el kell indulni oda, hogy képezzék a felnőtteket, a jövő generáció szülőit. A mostani serdülő generáció tagjai néhány éven belül szülők lesznek. Nagyon fontos felkészíteni őket arra, hogy mit jelent egy párkapcsolat, mit jelent a szexualitás, mert ők is oda jutnak majd, hogy a gyerekeiket kell neveljék ilyen szempontokból. Ha a mai serdülők nevelése sikeres lesz, akkor nekik már nem lesznek olyan problémáik, amilyenekkel a mai szülők kell megküzdjenek.

Orvosi szemmel nézve azt is el kell mondani, hogy van néhány tévhit azzal kapcsolatosan, hogy mi a normális szexualitás, és mi a patológiás szexualitás. Az LMBTQ-mozgalommal együtt kiderült, és az orvosi besorolások arrafelé irányulnak — főleg az amerikai ráhatások miatt —, hogy azok a régebben patológiás szexualitásnak nevezett, kinyilvánított esetek ma már normálisnak vannak elfogadva. Nem a másság elfogadásával vannak problémák, hanem azzal, hogy egyesek megpróbálják kötelező ideológiaként elfogadtatni. Vissza kellene térni a józan észhez, és — ha már szexuális nevelésről van szó — megpróbálni azt úgy oktatni, hogy el tudjuk választani a normális szexualitást a patológiás szexualitástól. Azt is el kell fogadni, hogy a patológia egy normálistól eltérő variáns, viszont annak is megvan a maga helye az életben. Elfogadjuk, de nem vesszük magunkra kötelezően. (Folytatjuk)

SZFÚ