Belülről vezérelt oktató

A középiskolában már jobban a figyelem középpontjába került azzal, hogy előbb megyei, majd országos tantárgyversenyeket nyert meg, s egyszer részt vett egy nemzetközi versenyen is, ahol dobogós helyen végzett. Az osztálytársai közül kevesen értékelték a szorgalmát no meg a tudását, amit a szorgalmával és természetesen a jó képességeivel szerzett. Az osztály egyik része programozó szakra készült — ez volt a menő —, a másik elektrotechnikára — úgy gondolták, hogy az elektrotechnikai ismereteknek van jövőjük. Ezekre a szakokra kell a matematika, de annyira nem érdemes hajtani, mint ahogy azt Takács Ildikó tette. Mindenki azt hitte, hogy Ildikó éjjel-nappal tanul, magol és gondolkodik, különórára jár… Nem így volt. Sokkal kevesebbet tanult, mint mások, de annyira értette a matematikát, hogy természetes módon gyűltek és maradtak meg benne az ismeretek. Talán ő volt az egyetlen, aki nem tudta még a középiskola utolsó félévében sem, hogy milyen szakra iratkozik, ugyanis ő matematikatanár szeretne lenni, de azon is kísérletezik, hogy szerezzen olyan ismereteket is, amelyekkel más területen is el tud helyezkedni, ha az oktatás területén valami nem jön össze. Nem úgy van ma már, mint régen, amikor ha valaki elvégezte a főiskolát, nyugdíjas állást kapott, és csak akkor ment máshova, ha az előzőnél jobb munkahelyet talált. Ildikó elvégezte a matematika és az informatika szakot, és tanárként kezdte el a pályafutását nagy reményekkel, hiszen ő komolyan vette azt, hogy a tanítás az egyik legnemesebb dolog. 

Nem volt egyszerű számára az indulás. Mindenképpen szülővárosában vagy annak közelében igyekezett elhelyezkedni. A városban nem volt szabad katedra, de ismervén tehetségét egykori iskolájának a vezetősége azzal biztatta, hogy két év múlva nyugdíjba megy egy matematikatanár, s megpályázhatja majd az ő helyét, ez mindenképpen hasznára válna az iskolának is. Ildikó értett a szóból, tudta, hogy semmi sem esik az ölébe egy füttyentésre, két évig tanított egy falusi általános iskolában, két év után szinte hálás volt a sorsnak ezért, hiszen olyan ismeretekre és tapasztalatokra tett szert, amelyekre másképp lehet sohasem adatott volna meg számára a lehetőség.

Az elmúlt év őszétől a városi középiskolában tanít matematikát. Nagyon sok elképzelése van, sok tervet készített, titokban azt remélte, hogy saját módszereivel fogja megszerettetni a tanítványaival a matematikát. Tudta, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, és nem is akart azonnal csodákat várni, figyelt, mindig bedobott valami újat, és várta annak a hatását. Ez így ment addig, amíg be nem tört a világjárvány. Amikor elkezdődött az online oktatás, minden addigi álma és vágya összeomlott. Meggyőződése, hogy matematikát nem lehet online tanítani. 

Ildikó elkezdte átgondolni, mi lehet annak az oka, hogy már középiskolás korában megfordult a fejében, hogy olyan szakon szeretne tanulni az egyetemen, ahol nem olyan diplomát kap, amit csak egy bizonyos területen lehet használni, hanem máshol is. Ezért választotta ő a matematika mellett az informatika szakot is. Ez egy olyan terület, ahol egyelőre lehet munkát találni, de ki tudja, mi lesz néhány év múlva. Nem feledkezett meg arról, hogy ő a tanítás mellett kötelezte el magát, neki tanítania kell akkor is, amikor nehéz időket élünk. Sőt, ilyenkor van a legnagyobb szükség a lelkes oktatókra, akik mindent megtesznek azért, hogy a tanítványaik eredményesek legyenek. Egy magánvállalkozó komoly ajánlatot tett számára, hogy hagyja ott a tanügyet, és menjen hozzá dolgozni, biztonságosabb helyre, jobb keresetért. Van miért törnie a fejét. Sokat készült arra, hogy taníthasson, sokat várt arra, hogy ebben az iskolában kapjon katedrát; éppen most váltson, amikor célt ért? A végső döntés elé akkor került, amikor minden próbálkozása és plusz munkája után azt tapasztalta, hogy alig van diák, aki tanulni akar. Nem szeretné feladni az oktatásért folytatott küzdelmet, viszont azt sem szeretné, ha ő lenne az áldozat.

Elek György