×
2024. 05 07.
Kedd
Gizella
17 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.65 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmár megye

Beérett a hazai dinnyetermés

2023.08.04 - 13:19
Megosztás:
Beérett a hazai dinnyetermés
(Fotó: A szerző felvétele)
Beérett a hazai dinnye, egyre több helyen kapható már a sokak által kedvelt görög- és sárgadinnye is. Ahogy a tavalyi évben, idén is megkerestük a magyargéresi termelőt, aki a "zöldségföldbe" idén is belecsempészett 50 ár dinnyét.

„Nem panaszkodom, de nem is örülök” – ezek voltak az első szavak, amikor felhoztuk egy beszélgetés alkalmával az idei dinnyetermést. „Tavaly panaszkodtam, nem volt jó a kiültetés utáni időszak, ez viszont idén nem okozott problémát. A palántokat, mint az eddigi években most is magról vetettük, szeretem tudni, látni a palánt fejlődését. A keltetőtálcák aránylag mind rendben voltak, a kelési aránnyal sem volt gond. A vetés április elején történt, majd május végén jöhetett a kiültetés” – kezdte részletezni a termelő.
Tavaly gondok voltak a földdel, az akkori beszélgetésünk alkalmával megemlítette a két évvel ezelőtti árvizet, ami akkor hatalmas mennyiségű krumplit mosott ki a földből, és salakot, baktériumokat hagyott maga után, ami miatt kevés, és deformált volt a dinnyetermés. A palántok fejlődése rendben volt, ám idén is kevés volt az első kötés, az átlag 8-9 helyett csupán 4-5 termés jelent meg. „Tavaly a kánikula vetette vissza a fejlődést és a kötéseket, idén viszont a túlságosan változékony időjárás. A dinnye szereti a meleget, kell az állandó meleg, idén viszont túl sok volt az egyik nap 30 fok, másik nap pedig hirtelen 23. Ez nem tett jót, ami meg is látszik a kötéseken, és azon, hogy nagyon gyengék a tövek. Nagyon vigyázni kell a szedésnél, hogy még véletlenül se érjünk más terméshez, mint amit szándékszunk leszedni, hiszen nagyon könnyen elpattan a szára” – részletezte a termelő.

hirek/2023/augusztus/363055669-667578064841753-2730686591608130875-n.jpg

Úton-útszélen dinnye, de vajon honnan hozták?

Amikor megállunk dinnyét vásárolni, sokszor feltesszük azt a mágikus kérdést, hogy „honnan hozzák?”, ám erre valószínűleg nem fogunk őszinte választ kapni. (Akinek nem inge...). A Ziarul Financiar gazdasági portál a napokban írt arról, hogy évről-évre csökken a dinnyetermőföld területe az országban, ami részben az import, részben pedig a megnövekedett termelési költségek miatt történik, amit nehezen tud ellensúlyozni az eladási ár. Hiszen az ár folyamatosan csökken, szinte senkit nem érdekel, hogy mennyibe is kerül az a folyamat, mire a termés az asztalra kerül, evésre készen.
„Valóban egyre drágább megtermelni, nem csak a dinnyét, hanem bármit. Senkit nem érdekel, hogy mi, akik termelünk mennyi pénzt és energiát fektetünk abba, hogy valamit úgymond letegyünk az asztalra. A termelési költségek nőnek, az eladási ár viszont folyamatosan csökken. Amíg valami újdonság, primőr, hatalmas ára van, a dinnye kilója is szezon elején 15, akár 20 lejbe is került, most azonban mi nagytételben kb. 2 lejbe tudjuk eladni kilóját. Az import pedig egyre jobban ellepi a piacokat. Az, aki ezzel foglalkozik, valószínűleg meg tudja különböztetni az importot a hazaitól, viszont aki csak vásárolni szeretne, valószínűleg nem tudná megmondani, hogy ez valóban itt termett, a megyében, vagy valamely külföldi országból lett behozva” – tette hozzá a termelő. Elmondta, az import gyümölcsnek más a színe, íze, formája, viszont ez nem mindenkinek szembetűnő. Azt a kérdést, hogy idén nyereséges lesz-e a dinnye, még nem tudta megválaszolni, hiszen még teljében a szezon, viszont elmondta, hogy örül, ha legalább a befektetést visszahozza az eladás.

Szilágyi Kinga

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!