×
2022. 05 19.
Csütörtök
Ivó, Milán
4 °C
Derült
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.70 RON
100HUF = 1.29 RON
Vidék

Az összefogás eredménye

2012.05.07 - 16:57
Megosztás:
Az összefogás eredménye

A falu apraja-nagyja összegyűlt vasárnap délután Hadadnádasdon, ahol ünnepélyes keretek között adták át a felújított művelődési házat és az odavezető mellékutca leaszfaltozott szakaszát.

 

Az eseményen jelen volt Nagy Sándor a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese , Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Güntner Tibor szenátor, Balogh Ferenc Hadad község polgármestere. Csehi Árpád köszöntőjében a helyi kezdeményezések és az összefogás fontosságát hangsúlyozta. „A hadanádasdiak méltóképpen emlékezhetnek május hatodikára, hiszen ezen a napon nemcsak az édesanyákat ünnepelhetjük, hanem egy megújult és teljesen felújított művelődési házat és egy frissen leaszfaltozott utat adhatunk át, mely beruházások a helyiek összefogása nélkül nem lett volna kivitelezhető” – mondta a tanács elnöke. Az átadási ünnepség keretében a helyi általános iskola diákjai és a református gyülekezet énekkara verses-zenés összeállítással lepte meg a jelen levőket, akik a baptista gyülekezet fúvószenekar előadását is meghallgathatták.

 

Cookie