Az iskolai gyermekbántalmazás nem játék

Az új iskolai év kezdetével számos más kihívás mellett komoly gondot okozhat az iskolai bántalmazás. Ez egy valós jelenség, amelyet ha nem kezelünk kellőképpen, könnyedén visszafordíthatatlan károkat okozhat a gyermekekben, akár testileg, akár lelkileg. A témával kapcsolatban Török Tünde iskolai tanácsadó szakmai véleményét kértük ki.

A szakember elmondása szerint a bántalmazásnak vannak jelei. Ezek olykor szemmel is láthatók, a legtöbb gond azonban a bántalmazott gyermek lelkében halmozódik fel. „Ha egy gyermeket bántalmaznak az iskolában, a szorongás, félelem, depresszió jeleit mutatja: nem képes koncentrálni a feladataira, gyakran romlanak az iskolai eredményei, elszigetelődhet társaitól, szinte mindig levert, szomorú, fáradékony, függőségekbe menekül, könnyen sírva fakad, étvágytalan, rosszul alszik, elhanyagolja régen kedvelt hobbijait, éjszakai ágyba vizelés jelentkezhet, életkorához képest szexualizált a viselkedése. A bántalmazást kezdeményező gyermek magatartására is számos jel utalhat, ezek közé tartozik a csökkent önkontroll, az együttérzés alacsony szintje, domináns viselkedés, saját és mások érzelmeit nehezen azonosítja, öntörvényű” — vázolja az ismertetőjeleket a szakember.

A felsorakoztatott jelek olykor könnyedén észrevehetők, viszont előfordulhat az is, hogy ezek különböző okok miatt elkerülik a mit sem sejtő szülők figyelmét. A szakember szerint amennyiben észreveszik ezeket a jeleket, nem mindegy, hogyan közelítik meg a szülők mind a bántalmazott, mind a bántalmazó gyermeket. „Nagyon fontos a szülő és a gyermek közötti bizalmi kapcsolat napi szintű ápolása. Legyen a napnak egy fontos mozzanata a családi beszélgetés, amikor mindenki elmesélheti a napi élményeit, örömeit, nehézségeit. Elősegítheti az egymás felé való megnyílást kisebb gyerekeknél a szülővel való közös játszás, meseolvasás, nagyobbaknál a beszélgetés. Éreztessük gyermekünkkel, hogy problémáival hozzánk fordulhat, és hogy mellette állunk ezek megoldásában! Tudatosítsuk a gyermekben, hogy ha bajban van, az a természetes, hogy segítséget kér! Gyakran előfordul, hogy nem mer segítséget kérni, mert fél attól, hogy a bántalmazás még inkább erősödni fog. Ilyen esetekben különösen fontos a szülővel megalapozott bizalmi kapcsolat. Legyünk elérhetők a gyermek számára, fizikailag és lelkileg is, ismerjük meg minél inkább gyermekünket, figyeljünk az apró jelekre! Ápoljuk a kapcsolatot gyermekünk barátaival, mert akár általuk is tudomást szerezhetünk ezekről a problémákról. Fontos, hogy saját példánkkal azt az üzenetet közvetítsük a gyermeknek, hogy bizonyos helyzetekben természetes reakció a harag mint érzelem, de az ebből származó indulatainkat meg kell tanulnunk kezelni. Segíteni fogja a gyermeket az indulatkezelésben, ha példánkon keresztül megtapasztalja, hogy ha dühösek is vagyunk, képesek vagyunk lehiggadni.”

Az iskolai tanácsadó szerint több oka is lehet annak, ha egy gyermekből „bántalmazó” válik: „Fontos szerepük van a családi mintáknak, annak, hogy a családban hogyan kezelik a konfliktusokat, hogyan vezetik le a feszültségeket, hogyan viszonyulnak egymáshoz, más emberekhez és olyan személyekhez, akik vonásaikban, adottságaikban eltérnek a megszokottól, vagy gyengébbnek tűnnek. Gyakran előfordul, hogy a bántalmazó gyermek előzetesen maga is szülői elhanyagolás vagy valamilyen formájú erőszak áldozata volt. A bántalmazó gyerekek gyakran nem érzik, hol vannak a viselkedési határok, mivel olyan családi közegből kerülnek ki, ahol nincsenek következetesen betartott otthoni szabályok. Egyes esetekben a bántalmazó saját szorongását és csökkentértékűség-érzését próbálhatja feloldani azzal, hogy folyamatosan kontroll alatt tart másokat. Előfordulhat, hogy a bántalmazó hiperaktivitásos figyelemzavarral vagy tanulási zavarokkal küzd, és kudarcélményeit próbálja kompenzálni azzal, hogy mások fölé kerekedik. A bántalmazás gyakran csoportosan történik, a csoportban pedig csökkennek a gátlások és az egyéni felelősségérzet. Egy lelkileg bizonytalan, elutasítással, kudarcélményekkel szembesülő gyermek nem csak könnyen válhat áldozattá, de könnyen csatlakozhat a bántalmazók csoportjába is. A média negatív hatásai (agresszív filmek, videójátékok) szintén elmélyíthetik a bántalmazó viselkedést. Egyre gyakoribb a gyerekeknél a videojáték-függőség. A videojátékoktól és okoseszközöktől való megvonás erős frusztrációt eredményez ezekben a gyerekekben, indulataikat gyakran erőszakos formában vezetik le” — fogalmazott Tünde.

A bántalmazókkal szemben megvannak a megfelelő védekezési módszerek. Ezekről, illetve arról, hogy meddig terjedhet a pedagógus és a szülő hatásköre a probléma megoldásában, a következőket mondta az iskolai tanácsadó: „Romániában az iskolai bántalmazás és zaklatás mindegyik formája (fizikai, szóbeli, lelki, szexuális, internetes bullying) törvény által tiltott és elmarasztalt magatartásforma. Minden iskolában működnek erőszakmegelőző, bullyingellenes és fegyelmi bizottságok, melyek feladata az iskolai erőszak megelőzése és a felmerülő problémák megoldása. Az iskolák rendszeresen együttműködnek a rendőrség, a gyermekvédelem, a gyermekjogi és gyermekeket segítő szervezetek munkatársaival felvilágosító, megelőző és személyiségfejlesztő kampányok során. Már a bántalmazás csíráinak felfedezésekor biztathatjuk a gyermeket, hogy próbálja rendezni a konfliktust, próbáljon kiállni magáért nem erőszakkal, hanem önérvényesítő kommunikációval. Tudatosítsuk a gyermekben, hogy a közösség minden tagjának joga van ahhoz, hogy biztonságban és felszabadultan érezze magát a csoportban. Nagyon fontos a bántalmazási folyamatban a tanúk szerepe is, azoké a gyerekeké, akik például szünetekben szemtanúi egy-egy ilyen esetnek az osztályban vagy az internetes csoportban. Tanítsuk meg gyermekeinket arra, hogy ha ilyen jellegű bántásoknak a tanúi abban a közösségben, amelynek tagjai, emeljenek szót ellene (ez elbizonytalaníthatja és visszafoghatja a bántalmazókat), és ha a bántások mégis rendszeresekké válnak, kérjenek segítséget a felnőttektől! Ez nem „árulkodás”, hanem segítségkérés egy nehéz helyzetben. Minél többen utasítják el a közösségben a bántalmazást, annál kevésbé talál az elkövető megerősítésre. Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyermek bántásként éli meg társai vele szembeni magatartását, mely meghaladja védekező erőforrásait, mindenképpen szükség van a beavatkozásra és az iskola belső rendszabályzata szerinti következmények érvénybe léptetésére. Ellenkező esetben az áldozat személyiségfejlődése, énképe súlyosan károsodik, nagyon súlyos esetben akár öngyilkosságig is eljuthat, a bántalmazó gyermek pedig határok híján belesodródik további, akár súlyosabb deviáns viselkedésekbe. Fontos lenne, hogy mind az áldozat, mind az elkövető egyéni iskolai tanácsadásban részesüljön. Hatékony eredményt viszont akkor érhetünk el, ha a családi rendszeren belül is törekszenek a változtatásra.

„Jó lenne megtalálni a probléma gyökerét, a bántalmazó magatartás okát, és orvosolni ezt, jobban odafigyelni a szülő-gyermek, pedagógus-diák kapcsolatra. A bántalmazó gyerekeknek a javuláshoz több szeretetre, határozottságra és következetességre van szükségük a felnőttek részéről. Semmiképpen ne próbáljuk bántalmazással elérni, hogy javuljon a viselkedésük, mert így megerősítjük bennük azt, hogy a másokkal szembeni elégedetlenségeinket erőszakkal oldhatjuk meg. Fontos, hogy segítsük a bántalmazó gyermeket abban, hogy feszültségoldó módszereket sajátítson el (pl. a napi élményeink megosztása szeretteinkkel, relaxációs módszerek, alkotó tevékenységek, napi szintű mozgás, kirándulás, kézműveskedés, diákszínjátszás), és megtanulja azonosítani a saját érzelmeit és azok kezelését. Bevonhatjuk olyan csoportos tevékenységekbe, amelyek fejlesztik az együttműködési képességeit, kamatoztathatja erősségeit, és építő jellegű sikerélményekben van része. Emellett fontos odafigyelni a határok következetes betartására. Mindez egy hosszú folyamat, és nem egy egyszemélyes kihívás, hanem szükség van a család, az iskola és a segítő szakemberek együttműködésére. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a szülők és a pedagógusok együttműködése révén sem sikerült megoldani a problémát, mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni, mert a helyzet könnyen tovább súlyosbodhat” — fogalmaz Tünde azzal kapcsolatban, hogy mit kell tenniük a szülőknek, pedagógusoknak ahhoz, hogy a bántalmazó gyermek felhagyjon az agresszív magatartással.

A bántalmazó gyermek szülei olykor nem hajlandók vagy esetleg nem képesek elfogadni, hogy a gyermekükkel gond lehet. Ezt a jelenséget olykor elhárítják, kifogásokat keresnek, és hárítani próbálnak. „Szülőként személyes kudarcként élhetjük meg azt, ha gyermekünknél magatartásbeli gondok jelentkeznek, éppen ezért nehéz szülőként ezzel szembesülni. Mindez viszont nem mentesíti a szülőt nevelői felelőssége és nevelési döntéseinek a következményei alól. Ha azt tapasztaljuk, hogy a szülő sorozatosan hárítja a problémát, érdemes bevonnunk a helyzet megoldásába más szociális, gyermekjogi és gyermeksegítő szervezeteket. Minél több irányból tükrözik vissza a szülő felé a problémát, annál inkább közeledik a szülő a szembesüléshez. Minden szülő a legjobb jövőt szeretné a gyermekének, viszont ez nem érhető el sorozatos törvényszegésekkel. A jó szülői képességekkel nem születünk, hanem az évek során, szülői tapasztalataink révén fejlesztjük őket, gyakran komoly erőfeszítések, lelki munka révén. A problémákkal való szembenézés és a megoldások keresése sokkal nagyobb lelki erőre vall, mint a menekülés, hárítás. Fel kell nőnünk a szülői szerepünkhöz annak gyakorlása által. Csak akkor várhatjuk el gyermekeinktől, hogy fejlődjenek, ha mi is képesek vagyunk megtenni ezeket a lépéseket” — összegzett az iskolai tanácsadó.

Kallós András