Az emberi viselkedés pszichológiája (IV.)

(Folytatás az SZFÚ szeptember 29-i számából)

A beszélgetésen részt vettek: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató, dr. Tallian Cristian pszichiáter, Román János római katolikus lelkipásztor, dr. Király Lajos pasztorálpszichológus, református lelkipásztor, dr. Kurtinecz Melinda kardiológus főorvos és Bálint Kati pszichológus. A beszélgetést moderálta: Elek György.
Bálint Kati arról beszélt, hogy mennyiben és milyen okok miatt határozza meg az emberi viselkedést a félelem. Kifejtette, hogy a félelem egy kimondottan lehúzó energia. Ha valaki belekeveredik a félelem örvényébe, akkor az csak lefelé tud zuhanni. A félem minden téren kihat ránk — a viselkedésre is —, a gyerekeknek főleg megbillenti a lelkiállapotukat, nagyon sok gyereknél kimutathatók a szorongás jelei, amikor félnek.

Napjainkban az a nagy probléma, hogy a csapból is a félelmet generáló dolgok folynak. A félelemnek különböző fokozatai vannak, és bárhonnan indulunk ki, mindig valahogy a legmélyebb fokához, a halálfélelemhez jutunk. A jelenlegi járványidőszakban is állandóan jelen van a halál lehetősége. A gyerekek nem úgy élik meg a halálfélelmet, hogy a saját életüket féltik, hanem úgy, hogy nehogy elveszítsék azt, akit szeretnek. Bálint Katalin pszichológusként azt gondolja, hogy a félelemnek nem a bátorság az ellenpólusa, hanem a szeretet. Merni kell egy biztonságos szeretetköteget kiépíteni, amiben biztonságban legyen a lélek. A családban is ez a biztonságos jelenlét kell létezzen: az igazságnak a kimondása, bármennyire fáj, mert mindenhol jelen van, hogy a szülők meg akarják kímélni a gyerekeiket azoktól a dolgoktól, amik félelmet kelthetnek bennük. Bálint Kati nagyon sokszor kap olyan kérdéseket, hogy mit tegyen a szülő, ha valaki meghal a családban. Manapság a gyerekeket kihagyják a rendezvényekből és a szertartásokból. Nem viszik el őket lakodalmakba, temetésekre, és ha lehet, el se mondják a gyereknek, hogy mi történik, hanem valami mást mondanak, a gyerek pedig ott marad a nagyszülőkkel vagy valaki mással. 
Román János elmesélte, hogy Nagybányán volt plébános, és november végén a mindenszentekre készülve elvitte a hittanórás gyerekeket temetőt takarítani. Az egyik anyuka tiltakozott, hogy az ő gyereke nem fog kimenni a temetőbe, mert még nem látott temetőt, és nem akarja megijeszteni a gyereket a halállal. Román János ekkor szembesült azzal, hogy az ilyen hozzáállás egy elég nagy probléma. A plébánosnak addig soha nem jutott eszébe, hogy van olyan szülő, aki úgy neveli fel a gyerekét, hogy az soha ne járjon temetőbe, soha ne lásson halottat… 
Tallian Cristian rávilágított, hogy honnan jön a szorongás, és miért fontosak a rituálék. 

A rituálé (latin: ritus) vagy szertartás vallási vagy szekuláris összefüggésben szabályszerűen és előre megszabott rend szerint ismétlődő cselekmények sora, amelyek sokféle célnak kívánnak eleget tenni, így még tömör áttekintésük is képtelenség. A rituálé egyértelműen a vallási élet része, de a vallási szférán kívül is általános jelenség (bizonyos alkalmakkor, például szilveszter éjjelén, nyugdíjba vonuláskor vagy a házasságkötés előtt szinte mindig ugyanazokra a ceremóniákra kerül sor). A nyilvánosan bemutatott szertartások mindig szociális drámák is egyben. Nem véletlen, hogy a színház a vallási szertartásokból eredeztethető, például Görögországban, Indiában (ahol a rituálé és a dráma ma is szorosan kötődik egymáshoz) és Japánban (pl. nó dráma).

Mindenki tudja, hogy a természeti népeknél nagyon kevés a depresszió és a szorongás — hívta fel a figyelmet Tallian. Ők egy nagyon pontos rituálékkal behatárolt életet élnek. Mindennek megvan a maga szertartása: a felnőtté válásnak, a halálnak… Semmi nincs misztifikálva, nincs eldugdosva, hanem mindennek megvan az ideje és az értelme. Ezeket az életszakaszokat belehelyezik nagyon jól lejátszott rituálékba. Ezáltal a gyerek, majd a felnőtt sokkal jobban fel tudja dolgozni, és van mihez viszonyulni. Eliade is megmondta, hogy a mai embernek nincs mibe kapaszkodnia. Elvesztette a spirituális lényét, nincsenek meg azok a rituálék, amik átsegítik ezeken az életszakaszokon. Ha a gyerek nem ismeri meg, mi a halál, akkor félni fog. Ugyanúgy nem tudja, mi a betegség, mit jelent a járvány. Ezeknek az a hatása, hogy bizonytalanságot ébresztenek benne, a bizonytalanság pedig szorongáshoz vezet. Ha a gyerekeknek mindent elmondanánk, mindent átbeszélnénk velük — az ő szintjükön —, akkor sokkal kevesebb szorongás lenne a világon. 

Bálint Kati úgy gondolja, hogy nem helyes, ha a szülők nem mondják el a gyereknek, hogy valami szörnyű dolog történt a családban, például egy haláleset. A gyerek érzi, hogy van egy feszültség, érzi, hogy gond van. Megkérdezi az anyukáját, hogy mi a gond, ő pedig azt mondja, nincs semmi gond. A szülők nem viszik el a gyereket a nagymama temetésére, ők viszont átmennek egy olyan gyászfolyamaton, amit a gyerek érez. A szülő el akar titkolni valamit, de nem lehet, mert a gyerek érzi, hiszen ott él, tudja, hogy valami nincs rendben, belezuhan egy bizonytalanságérzetbe, mert tudja, hogy van valami, amit nem mondanak el neki. A szülő sokszor a viselkedésével generálja a félelmet. 
Román János elmondta, hogy sokáig nem értette, a mise miért zajlik mindig ugyanúgy, miért nem változtatnak rajta. Egyszer valaki megmagyarázta neki, hogy a liturgia meg akarja tartani az embert a biztonságban abban a világban, amely a káosz felé halad. Minden változik, egy a biztos: a liturgia, az Isten dicsérete. Ezért fontos, hogy mindig ugyanazt a rituálét éljük meg, mutatott rá. 
Bálint Kati szerint a felnőtt generáció, melynek tagjai még ismerik a szertartásokat, másképp látja az életet, mint azok a fiatalok, akik nem ismerik azokat. A fiatalokkal meg kellene ismertetni a lentek és a fentek pillanatait. Ha ez nem történik meg, a fiatalok úgy fognak élni, mint egy szigetlakó, minden megszereznek, ami a saját vágyaikat és kényelmüket szolgálja, a környezetükben pedig nem tudnak jelen lenni, nem tudják megosztani az örömüket és a boldogságukat, mert nem úgy vannak nevelve. 

Tallian Cristiannak meggyőződése, hogy az értékek átmentése más generációk számára lényeges dolog; lehet azt mondani, hogy a fiatalok nem tartanak rá igényt, de nem az történik, hogy csak beszélünk róla, és nem éljük meg, hogy hiteles legyen. Az online tér egy nagyon nagy ellenség, nagyon el fogja vinni a világot. A virtuális térben egy szorongó ember királynak érzi magát, de nem megy ki az utcára, mert ott már nem tud mit kezdeni magával. A virtuális világ annyira hamis, hogy az értékrend teljesen értékét vesztette. Mint viselkedési irányt adó rendszer, nem működik. 
Király Lajos rámutatott, hogy bármilyen régi játék nem tudja azt a gyorsaságot, a gyors interakcióknak a voltát visszaadni, mint a mai játékok. 
Tallian ennek kapcsán rávilágított arra, hogy a mai játékok az agyban valósághű szituációkat teremtenek. Az agy úgy fogja fel, mintha az tényleg megtörtént volna vagy megtörténhet. Innen jön a veszély, hogy egy adott helyzetben a gyereknek már ez a minta.

Király Lajos szerint a sok játék és az online világ érzéketlenebbé is teszi a mai generációt. A COVID-generáció — ami nemcsak a kicsiket, hanem azokat is magában foglalja, akik megélték a COVID-időszakot — az online térben való mozgás következtében érzéketlenebb, mint azok, akik kevés időt töltenek a virtuális világban. 
Frigy Szabolcs hangsúlyozta, hogy az online világ és a virtualizáció valaminek a tünete. Mindig szűkül, hogy meddig tartjuk biztonságosnak a világunkat. Az egykori törzseknek a falu határa volt az a terület, ami biztonságot jelentett. Ahogy megindult a globalizáció, elkezdtek leszűkülni a biztonságunk határai. Keressük azokat a jól kontrollált szituációkat, ahol világos szabályok mentén lehetünk jelen. És jön a játék, ahol előre betáplált szabályok szerint történik az interakció. Ebben a nagyon változó világban ez ad egyfajta biztonságérzetet, ami sikerélményt ad. A mai gyerekek, amikor sikerélményről beszélnek, mindig valami játékot említenek, hogy abban jók. Már a személyiségformáló élmények is virtualizálódnak. Valahogy bemenekülünk a kinti gonoszságból. Nem a küzdést vállaljuk, hanem a bemenekülést.
Király Lajos egy példával érvelt. John Steinbeck egyik legnagyobb és legismertebb regénye, az Édentől keletre egy család történetét mondja el az amerikai polgárháborútól az első világháborúig. 

A mű a Káin–Ábel-történet modern változata — két fiútestvér (Aron és Cal) kapcsolatát mutatja be egymással, az apjukkal, valamint gonosz és rossz erkölcsű anyjukkal. A regény az emberi választás jogát és felelősségét kutatja a jó és a gonosz harcában. A sokfelé ágazó és sokfelől egybefutó cselekményekből szinte határtalan körkép rajzolódik ki: a század eleji Amerika bonyolult társadalmi ellentmondásokkal zsúfolt, látványos freskója. Két család története bontakozik ki a regény lapjain, és a Trask fiúk sorsa szorosan egybefonódik az író, John Steinbeck családjának sorsával. Át- meg átszövik a regényt a szerelem szálai: a bajt hozó, sötét erő testesül meg a gyalázatosan romlott Kate alakjában, s a történet végén egy erős, igaz érzés ragyog fel, két fiatal élet megváltó, boldog ígérete. A gyakran komor színezetű eseményláncolat ellenére a mű végső kicsengése optimista: az Édenből kiűzött ember helyzete nem reménytelen, mert az akarata szabad, így győzhet a külvilág és saját lelke sötét hatalmain.

A regényből kiderül, hogy Isten nagyon jó lelki gondozó — fogalmazott Király Lajos. Figyelmezteti Káint, hogy a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reá van vágyódása. Isten nem Ábellel beszélget, hanem Káinnal, aki bajban van. Harag van benne, nem tud azon uralkodni, megöli a testvérét. A regényben egy kurtizán ikreket szül, az egyik Káin lesz, a másik Ábel. A két gyereket az anya ott hagyja, azok felnőnek, az egyik dolgozik, meglátja az életben a lehetőségeket, míg a másik folyton elégedetlen, és mindig az anyját teszi felelőssé mindenért. A pszichológiának és a pszichiátriának az alapja a viszonyulás. 
Bálint Kati rávilágított, hogy aki tudatos szülőként elbeszélget a gyerekével, példát mutat neki, meg tudja tanítani neki a lényeges dolgokat. A gyerek sokkal többet tanul olyan helyzetekben, amikor spontán történnek a dolgok. Sokkal nagyobb hatással van a gyerekre az, amikor a szülő egy közlekedési dugóban vagy más helyzetekben lereagál dolgokat, mint az otthoni tudatos nevelés. Mindig van kiút minden nehézségből, csak akarni kell.

Tallian szerint összhang kellene legyen a szőlő, a pedagógus és a gyerek között. Ha mindenki ugyanazt az elvet próbálná a gyakorlatba ültetni, akkor lehetne változást elérni. Most az online világgal is egy olyan helyzetben vagyunk, hogy nem tudjuk kezelni a kialakuló nehézségeket. Elérjük majd azt a szakaszt, amikor fogjuk tudni kezelni, és visszatérünk bizonyos alapértékekhez. Rajtunk múlik az, hogy mit kap a gyerek otthon, de ha mást lát az óvodában, az iskolában, a baráti körében, akkor nagyon nehéz elérni a változást. Sokszor a szülő hiába kapaszkodik bizonyos értékekbe, adott pillanatban elveszíti azokat. Az a cél, hogy megerősítsük a kapcsolatokat, és nagyon korán elhintsük a magvakat, hogy azoknak legyen idejük növekedni, amíg felnő a gyerek. Az igazi értékek veszendőben vannak. Ha ezek végleg elmaradnak, jöhet bármi. Éppen azok a klasszikus — mondhatni isteni — törvények szűnnek meg, melyek nem véletlenül jöttek létre. 
Kurtinecz Melinda azt tapasztalja, hogy már nem félnek a gyerekek a szülőktől. Van bennük egy akarat, amit mindenképpen érvényesítenek. 
Bálint Kati adta meg a beszélgetés végszavát: istenhit nélkül nincs lelki egyensúly. A gyógyulás megtörténhet a gyógyszerek által, de ha van hit, sokkal gyorsabb a gyógyulás folyamata. Nagyon fontos, hogy legyen egy fenti kapaszkodó.