Az emberi viselkedés pszichológiája (II.)

(Folytatás az SZFÚ szeptember 27-i lapszámából)
A beszélgetésen részt vettek: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató, dr. Tallian Cristian pszichiáter, Román János római katolikus lelkipásztor, dr. Király Lajos pasztorálpszichológus, református lelkipásztor, dr. Kurtinecz Melinda kardiológus főorvos és Bálint Kati pszichológus. A beszélgetést moderálta: Elek György.
Tallian Cristian kifejtette, hogy nagyon sokan azt a modellt viszik tovább, amit látnak és tanulnak. A társas kapcsolataink — most nemcsak a házastársi kapcsolatokra gondolunk, hanem kollégákra vagy annak a kis közösségnek a tagjaira is, akikkel együtt éljük a mindennapjainkat — az előző mintákra alakulnak, nem lehet azt mondani, hogy velük szemben másként viselkedünk, hiszen van egy viselkedési mintánk, ami olyan mélyen be van gyökerezve, hogy azt már nem tudjuk befolyásolni, illetve lehetne, ha önreflexióból leülnénk magunkkal, és megbeszélnénk. Tallian nagyon sok olyan konfliktust látott felnőttek között, melyekben az a legnagyobb probléma, hogy a konfliktus résztvevői nem látják a másik szempontját. Mindig az önzés van előtérben, mindenki csak a maga problémáit látja, csak ahhoz ragaszkodik, nem tud azon túllépni, nem tudja megérteni a másik szemszögét. Pedig egy konfliktust megoldani vagy egy kapcsolatot harmonikussá tenni csak úgy lehet, hogy ha át tudom érezni a másik fél gondolkodását, megérteni, hogy ő hogyan látja a problémákat, azaz megjelenik az empátia.

Ha a patológia részét nézzük, akkor látjuk, hol vannak a gikszerek, a problémák abban állnak, hogy egyesek nem tudnak túllépni a saját határaikon, mindig ahhoz ragaszkodnak, amit ők tudnak, amit ők akarnak, amire ők gondolnak. 
Bálint Kati a mesepszichológia oldaláról közelítette meg a témát. Az elhangzott kérdésekre a mesékben ott van a válasz, a mesék útján a királlyá válás a tét. Az önismeret az az út, ami járható lenne, az önismeret épp arról szól, hogy királlyá kell válni, hogy a magaslatára kell emelkedni egy adott témának. A magyar nyelvben is nagyon szépen meg van fogalmazva az, hogy viselkedni tudni kell. A viselkedés egy tudás eredménye, ezt meg kell tanulni. Vannak lépések és bölcsességek, nem kifejezetten gyerekkorról van szó, bár hajlítjuk a vesszőt, mert gyerekkorban még lehet. Felnőttkorban is nagyon sokat lehet korrigálni, hogy ez működhessen. A gyerekkorban a mesékben gyönyörűen ott van a hamuban sült pogácsa, ott van az otthonról hozott tudás, amit kapunk. Azt teszik belénk a szüleink, amivel ők is rendelkeznek, amit hozzá tudnak adni a gyerekek lelkének a fejlődéséhez, s annak az alapanyagnak a felhasználásával lehet továbbmenni. A mesékben ott van az összes ősi bölcsesség a szimbólumok szintjén, csak ki kell bontani azokat. Ezek nagyon jó járható utat adnak az önismerethez. 

Az indiai Pancsatantra — az Ötös Könyv — a világ legősibbnek tartott és leghíresebb mesegyűjteménye, a szanszkrit irodalom legrégebbi nyelvemléke, melynek eredete az időszámításunk előtti hatodik évszázadra nyúlik vissza. Évszázadok folyamán a Pancsatantra nagy hatással volt más népek meséire is — két ősi japán mese ma is megtalálható a Pancsatantrában —, a latin, a perzsa, majd a középkori meseirodalomra tett hatásáról nem is szólva. Eredetileg tizenkét-tizennégy könyvből állt, de az idők folyamán, amikor szanszkritra ültetett hindu alakot nyert, Ötös Könyv lett a neve. Célja: állatmesék alakjában bölcsességre tanítani és jó tanácsokkal ellátni a rádzsák fiait. Ugyanakkor a régi kutatások alapján nem kétséges, hogy eredeti formájukban valaha a nép ajkán születtek meg a mesék. 

A könyv arról szól, hogy a király semmiképpen nem tudja megtanítani a gyerekeit arra, hogyan legyenek jó vezetők, és hogyan tudjanak kormányozni. Szerzetest kért fel arra, hogy meséken, történeteken keresztül ültesse el annak a tudásnak a magvát, ami segít számukra abban, hogy jó királyok legyenek. Mind az öt könyv arról szól, hogyan tudjanak az emberek társas kapcsolatot kialakítani, és abban a kapcsolatban boldogulni. Hogyan szerezzünk és tartsunk meg barátságot? Mikor kell háborúzni, mikor kell a béke? Hogyan tudja az ember kezelni az indulatait? A társas kapcsolatokban ott van az érzelmi intelligencia, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert minden élethelyzet egyfajta érzelmi vihart kelt bennünk, amit tudni kell kezelni. Ha ezt nem tudjuk, akkor jönnek a deviáns viselkedési formák. A kulcs adott, csak a lépéseket kell tudni megtenni, ami nem egyszerű. A mesékben ott vannak a modellek, a példaképek. Mindenki tudja, hogy mi a szerepköre, minden szerepkörhöz viselkedésformák tartoznak, ezeket be kell tartani. Az a mesehős, aki nem tartja be a szerepköréhez tartozó viselkedési formát, nem megy át a hét próbán, s ha nem megy át, akkor nem lehet király. Ezek nagyon precíz dolgok, amiket komolyan kell venni. A jelenlegi társadalom nagyon hiányos ismeretekkel rendelkezik. Minden mesehősben van egy nagyon nagy adag alázat. Az öreganyát öreganyának szólítja, pedig semmi oka nincs arra, hogy egy bibircsókos vénasszonnyal kezdjen el beszélgetni, amikor ő király akar lenni. Segít, elfogadja a segítséget, tisztel, és tisztelettel kiérdemli azt, hogy segíthessen. A kitartás és az alázat jellemzi, tudja, hogy a hét próba során akár meg is halhat. Tudja, hogy mit kezdjen a félelmeivel, pedig fél a hétfejű sárkány előtt. Azt is tudja, hogy milyen helyzetekben kell kitartani, végigmenni, és milyen helyzetekben kell egy kicsit alábbhagyni. Ezek a dolgok szükségesek ahhoz, hogy tudjunk együtt élni, együttműködni és a helyzet magaslatára emelkedni. 

Király Lajos a mesék világával kapcsolatosan elmondta, hogy elolvasta Kádár Annamária műveit. Az ismert (mese)pszichológus a Mesepszichológia című könyveiben írt arról, hogy az akadályok leküzdése mellett a türelem is fontos szerepet játszik a mesehős és mindannyiunk életében. A mesék világa azt üzeni a kisgyereknek, hogy te még kicsi vagy, és tudjuk, hogy szorongsz, mert a világ nagynak tűnik, de ahogy a legkisebb fiú elindul, megküzd és legyőzi a hétfejű sárkányt — azaz a benne lévő félelmeket és aggodalmakat —, úgy te is győzedelmeskedhetsz és felülemelkedhetsz azokon. Amiképpen a mesehősnek vannak segítői, úgy neked is lehetnek, és amiképpen a mesehős lassan halad a próbák útján, és tud várakozni, úgy te is élj ezzel a lehetőséggel. A mesevilág azt is üzeni, hogy legyen hitünk abban, hogy a dolgok megváltoztathatók. Különböző kutatások azt bizonyítják, hogy a mesén felnövekvő gyermekek agressziós szintje iskoláskorukra lényegesen alacsonyabb, ugyanis a negatív indulatait, agresszív fantáziáját a negatív szereplőkbe vetíti. A sokszor ismételt kedvenc mese pedig énerősítő hatással rendelkezik. 

Király Lajos elmondta, hogy amíg a gyerekei kisebbek voltak, mindig mesével, imádsággal és népdalénekléssel zárult a nap. A mese közöl realitást először a gyermekkel. Gondoljunk például a Halhatatlanságra vágyó királyfi című népmesére. Ebben a király azt mondja a királyfinak: „Fiam, aki egyszer megszületett, annak meg is kell halni.” A gyermek tehát körülbelül háromévesen hallja ezt először, amikor megjelennek az életében a szimbolikus félelmek, és a halált úgy fogja fel ekkor, mint mozdulatlanságot vagy fekvő helyzetet, átmeneti állapotot. Később, kb. 9 éves kortól a gyermek tudja, hogy ez egy kikerülhetetlen és visszafordíthatatlan biológiai folyamat. Az imádságot mint rítust azért tartotta fontosnak Király Lajos a gyerekek számára, mert nem csak megkötött szövegű imádságok hangzottak el, hanem a gyerekek a saját szavaikkal mondták el az apró kis problémáikat: „Add, Uram, hogy holnap tudjam a leckét! vagy „A szüleim engedjenek fagyit enni, még ha fáj is a torkom!” 

Király Lajos az olvasás problémáiról is szót ejtett. „A multitaskingolás világában nagyon nehéz olvasásra bírni a gyerekeket, ugyanis ez a tevékenység leszívja az agyunkat: állandóan egyik feladatról (olvasás-chat, olvasás-messenger, olvasás-YouTube) a másikra kapcsolni energiaigényes tevékenység. Ugyanakkor e tevékenység következtében az információ az agy ún. stratium tartományában és nem a hippotalamuszban rögzül, ahol kategóriákba épül bele és rendeződik, ezért könnyen előhívható a későbbiekben. Továbbá a hat másodperces, érdekes és stimuláló TikTok-videók után a gyerek hamar megunja és eldobja azt a Jókai-regényt, amelyben a szerző két oldalon át részletezi valakinek a ruházatát vagy alakját. A szülők szerte a világban arról panaszkodnak, hogy vannak gyerekek, akik étkezéskor sem hajlandók megválni a „digitális cumitól”: amíg ők nézik a képernyőt, addig a szülő oldalról juttat a szájukba élelmiszert. Nem hiába javasolta az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia már 2016-ban, hogy 18 hónaposnál fiatalabbaknak kerülni kell a képernyőt.
Orvos-Tóth Noéminek meghatározó műve a 2018-ban megjelent, Örökölt sors című könyve. Ebben a szerző elemzi, mennyire fontos, hogy mit hozunk otthonról, milyen „hamuban sült pogácsával” vagy „parázzsal” ruháztak fel bennünket. Mérey Ferenc a Társ és csoport című művében már 1989-ben írt arról, hogy mennyire fontos, mi történik a magzatvízben. 

A prenatális tanulás a magzat születés előtti tanulását jelenti. A fejlődéslélektannal foglalkozó szakirodalom általában nem fordít különösebb figyelmet a méhen belüli életszakaszra, legtöbbször a születéstől kezdve tanulmányozza a fejlődést. Néhány kutató már a hetvenes években foglalkozott az intrauterin fejlődéssel, ám ezek elsősorban a fejlődést károsító környezeti tényezők veszélyét hangsúlyozták. Az utóbbi években fordult a tudományos érdeklődés a funkcionális prenatális fejlődés kérdései felé.

Érdekes tanulmányok születtek arról, hogy miként éli meg az a gyermek/felnőtt az életét, aki megszületik, de az ikertestvére meghalt a méhben. Anélkül, hogy tudna ikertestvére haláláról, állandóan van benne egy hiányérzet. Mi van azzal a gyerekkel, aki felnő, de abortálni akarták? Megtörténhet, hogy sokszor valami veszélyt érez maga körül. Hogy nő fel az a gyerek, aki úgy fejlődött a magzatvízben, hogy várták, szerették, óvták… Király Lajos arról is beszélt, hogy az anyanyelv a haldoklás nyelve. Ha egy gyerek megtanulja az anyanyelvet, de hároméves korában elköltözik mondjuk Japánba, többet nem beszéli az anyanyelvét. Időskorában, amikor haldoklik, az anyanyelvén szólal meg. A körülötte állók azonban azt hiszik, hogy félrebeszél. 
Martin Seligman írja, hogy a szülők közötti rossz viszony a leglehangolóbb hétköznapi tapasztalat (függetlenül a kortól), amit a gyermek megélhet. A családi viszályokból a gyermek vagy kimenekül, vagy tünetet produkál. 

Az Emberi játszmák (Games People Play. The Psychology of human Relationships) Eric Berne pszichológus 1964-es sikerkönyve, mely az életet játszmák sorozataként értelmezi és írja le. Noha a szakmabelieknek szánta mint segédkönyvet, olvasmányos megfogalmazása és könnyű érthetősége miatt a laikus közönség körében is nagy sikerre és általános ismertségre tett szert, napjainkra pedig a legismertebb pszichológiai könyvek egyike. A könyv a társas érintkezést vizsgálja, elemzi és kategorizálja, szinte kivétel nélkül a gyermekkorba visszavezetve mindennek az alapját. Az emberben három énállapotot különböztet meg. Az énállapotok olyan működési módok, melyek közt pillanatról pillanatra válthat egy adott személy, tehát ezt a három énállapotot Berne mindenkiben meglevőnek nyilvánítja. 

Bálint Kati hozzáfűzte, hogy az önreflexiónál az is lényeges, hogy ha az emberben nincs meg a szükséges tudatosság, nem gondolkodik el magától bizonyos dolgokon, akkor nagyon sokszor találkozik a következményekkel. Ha nagyon sok negatív minta megismétlődik, akkor jelentkeznek a következmények, melyekkel ha tetszik, ha nem, szembe kell nézni, és le kell vonni a következtetéseket.

(Folytatjuk)