Az emberek mindenben jók lehetnek

Tudóscsoportok egymástól függetlenül érnek el rendkívüli kutatási eredményeket, tesznek nagy felfedezéseket, azok pedig, akik mérvadó felsőfokú tanulmányokat végeznek, nem látják át a világot mozgató rendszereket.

Ervin — a nagy okoskodó — egyre gyakrabban hangoztatja, hogy a tudás — ha azt megszerzi valaki — ma már nem valós érték. Az a tudás, amit sokáig hatalomnak neveztek, ma már nem biztosít garanciát arra, hogy olyan pozíciókhoz juttasson, ami biztos megélhetést és társadalmi elismerést nyújt.

— Egyfajta újraszerveződés tapasztalható a világban — állítja Ervin —, megváltoznak az értékek, nem attól válik valaki naggyá és elismertté, hogy jól felkészült, tehetsége van a további fejlődésre, nem vádolható erkölcsi hibákkal, bármikor képes ellátni a feladatait, hanem attól, hogyan tud alkalmazkodni az adott helyzetekhez, mennyire tud lépést tartani a változásokkal, nem válogat az eszközökben, bármit megtesz a cél érdekében. A munkaadót nem érdekli, hogy az alkalmazott mit tud, milyen szinten képzett, csak az a fontos számára, hogy el tudja-e végezni azt a feladatot, amivel megbízza. Az ember a munkaerőpiac kiszolgáltatottja, legtöbbször robotmunkát végez, és senkit sem érdekel, hogy milyen szintű tudással vagy képességekkel rendelkezik, csak az a fontos, hogy egy dolgot végezzen úgy, ahogyan azt elvárják tőle.

Ervint sokat foglalkoztatja a kérdés: hogyan magyarázzuk sorsunk alakulását, mennyire igaz az, hogy mi vagyunk a sorsunk formálói? Eszébe jutnak azok a bölcs mondások, melyeket minden gyerek tudatába be akartak építeni: „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát”, vagyis az élethez való hozzáállás, a tanulás, a viselkedésmód és sok más öröklött vagy kialakult tulajdonság határozza meg az ember életét. Fontos, hogy kitől tanulunk, mert számtalan irányból érkeznek hatások, melyek közül válogatni kell. Sokan ezt így hiszik ma is, pedig ez a fajta gondolkodásmód egyre kisebb mértékben érvényes. Azt mondják, nem számít a múlt, nem kell törődni a jövővel, hiszen olyan gyors változásokon megy át a világ, a jövő — a legközelebbi is — annyira kiszámíthatatlan, bizonytalan, hogy nem érdemes foglalkozni vele, csak a jelen számít.

— Én úgy gondolom, érdemes elgondolkodni azon, hogy az emberek problémái mennyire függnek a külső tényezőktől, és mennyire tőlük — fontolgatja a kérdést Ervin. — Én is tettem már olyan kísérleteket, amikor megpróbáltam magam függetlenné tenni a világtól, és a magam törvényei szerint igyekeztem élni. Az első nehézségek abban álltak, hogy egyensúlyt kellett teremteni: mi az, amiről lemondok, és mi az, amit kialakítok magam körül, hogy ne másokhoz igazodjak, hanem a saját látásmódomhoz? Elég hamar be kellett látnom, hogy az egész nem működött. Az ember társas lény, ha csak az öntörvényeket alkalmazza, megtorpanásra kényszerül. Azóta nem hiszek az alulról jövő változásokban. Az a véleményem, hogy a változások mindig felülről jönnek: sok esetben diktatúrákkal, sok esetben jól kitervelt módszerekkel, amikor a változtatni akaró olyan életlehetőségeket ajánl fel, hogy úgy tűnik, azt az emberek szeretnék megvalósítani. Ez is arra utal, hogy az ember csak bizonyos mértékben, bizonyos területeken, bizonyos szempontoknak megfelelően tud beavatkozni sorsának alakulásába. Még nagyobb méreteket ölt ez, amióta nem hoz kiváltságos helyzetet az, ha valaki többet tud, jobb szakember, tehetségesebb, mint más.

A technika vívmányai egyre könnyebben elérhetők. Ezek úgy vannak kitalálva, hogy a tudatlan kisgyerek és a tudós vagy tudatlan felnőtt számára is könnyen kezelhetők. Nem kell tudni matematikát, fizikát, nem kell tudni nyelveket sem — mert többnyelvűek — a használatukhoz, meg kell vásárolni ezeket, és gombnyomásra végzik a dolgukat. Az emberek mindenben jók lehetnek különösebb tudás nélkül is. A nyolcadikos kilencest kap magyarból a képességvizsgán úgy, hogy nem tud egy verset. A tizenkettedikes bejut az egyetemre úgy, hogy nem felvételizik. Ez lenne az évtizedekkel korábban megjósolt, sokoldalúan fejlett társadalom?

Elek György