Az áldozatok zöme hallgat

November 25-e a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja — 1981-ben ezen a napon ölték meg a Mirabal nővéreket (a Dominikai Köztársaság emberi jogi aktivistáit) Rafael Trujillo dominikai diktátor parancsára. S bár az elmúlt években több olyan törvénykezési eszköz is megszületett, amely átfogó jogi keretet biztosít a nők védelmére az erőszak minden formájával szemben, a valóságban nem sokat javult a helyzet világszerte, de Romániában sem — ahol a nők közel egyharmada még mindig a családon belüli erőszak és bántalmazás áldozata. A járványhelyzet miatti korlátozások és bezártság pedig még inkább rontott a helyzeten, hiszen egyrészt az áldozat sokkal intenzívebben volt összezárva bántalmazójával, másrészt olyan férjek, élettársak, apák és testvérek is bántalmazókká váltak a létbizonytalanság és a sokkal stresszesebb munkakörülmények miatt, akiktől eddig (legalábbis látszólag) távolt állt az ilyenfajta viselkedés. És nem változott a társadalom mentalitása sem: a családon belüli erőszakhoz, illetve kimondottan a nők fizikai és/vagy lelki bántalmazásához még mindig egyfajta struccpolitikát alkalmazva viszonyulunk, homokba dugott fejjel „nem látjuk”, és akkor „nem is létezik” — pedig ott van. Akkor is, ha nem „illik” beszélni róla; akkor is, ha hallgat róla a család, a mindent látó-halló szomszédok, barátok vagy ismerősök, és akkor is, amikor maga az áldozat hallgat róla a legmélyebben, egyrészt, mert képtelen a családon belüli brutalitást bűncselekményként érzékelni, másrészt, mert joggal tart a bántalmazó bosszújától. Épp ezért sajnos sokszor az áldozat egyszerűen letagadja a testi és/vagy lelki bántalmazást, hogy megőrizze a család „egységét”, de még inkább azért, mert mind lelkileg, mind anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van, és a sztereotípiák belé sulykolták, s hiszi is, hogy a bántalmazásért ő a hibás. Mert bár az erőszakért az erőszaktevő a felelős, mégis hajlamosak vagyunk mentegetni a támadót, s magyarázatot keresni a nők ellen elkövetett brutalitásra, illetve gyakran az áldozatot hibáztatjuk vagy tartjuk felelősnek (ha burkoltan is) a kialakult helyzet miatt — például az egyik leggyakoribb „provokáció”, ha a nő nem gondoskodik a partnere által elvárt módon a háztartásról, nem vagy nem megfelelő minőségben végzi el a tipikusan „női” feladatokat, s ilyen esetekben „érthető”, ha a család anyagi körülményeiért felelős férj/élettárs erőszakosan reagál…

Romániában tavaly több mint 35 000 feljelentést tettek családon belül történt ütés és egyéb erőszakos cselekmények miatt, és 25%-kal több távoltartási végzést bocsátottak ki, mint egy évvel korábban (a kérvényezők 90%-a nő volt, a bántalmazók 75%-a férj/élettárs, 25%-a apa, nevelőapa, nagyobb fiútestvér), s nem mellesleg 212 áldozatot gyilkolt meg családtagja (változatlanul az agyonverés és a leszúrás a legfőbb elkövetési mód), 21 nő pedig az elszenvedett bántalmazások következtében vesztette életét. Persze az idei évben sem volt jobb a helyzet, az első nyolc hónapban a hatóságok közel 20 000 testi sértést regisztráltak, és majd' 14 000 azonnali távoltartási végzést bocsátottak ki — beszédes adat, hogy 2200 esetben fütyült rá és megszegte a bántalmazó.

Szabó Kinga Mária