×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Átadták a majtényi felüljárót

2012.08.15 - 12:32
Megosztás:
Átadták a majtényi felüljárót

Ötéves kivitelezési időt követően augusztus 15-én hivatalosan átadták a majtényi vasúti felüljárót. A felüljáró hossza egy kilométer, a munkálatok összértéke pedig 11,7 millió lej. Az átadást követően az eddig használt megyei rangú utat lezárták a forgalom elől.

Szerdán megnyitották a forgalom előtt a majtényi vasúti felüljárót. Az átadási ünnepségen a kivitelező szatmárnémeti Alfa Rom Kft. vezérigazgatója, Sechel Ioan elárulta, cége 2007-ben a Betonút Zrt.-vel közösen nyerte meg a felüljáró munkálatait, azonban egy 2008-ban született kormányhatározat miatt — amely elrendelte, hogy a vasúti felüljárókat két méterrel emeljék meg — a teljes projektet át kellett alakítani, így a munkálatok tényleges kivitelezését végül 2011. július 26-án nyerték meg, ezúttal a Betonút Zrt. nélkül. Az azóta eltelt egy év alatt elkészültek a vasúti felüljáró munkálataival, melyek összértéke 11,7 millió lej (áfa nélkül). Sechel elmondta, a felüljáró hossza egy kilométer. „Vannak még apróbb munkálatok, melyeket el kell végeznünk, mint a füvesítés, a vízelvezetők kialakítása, ám ezeket négy napon belül befejezzük” — jegyezte meg az Alfa Rom Kft. vezetője. „Nyilvánvaló, hogy Szatmár megyének szüksége volt erre a beruházásra, már 2007-ben tudtuk, hogy itt történnie kell valaminek. A beruházás legfőbb haszonélvezői megyénk lakosai, illetve mindazok, akik átutaznak majd a megyén. Nagyon sok akadályba ütközött ez a beruházás, azonban mára sikerült befejezni az építkezést, és átadni a forgalom előtt a vasúti felüljárót” — fogalmazott Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke az átadási ünnepségen. Az Országos Útügyi Vállalat kolozsvári kirendeltségének (DRDP) vezetője, Eugen Cecan elmondta, a majtényi felüljáró munkálatai 2007-ben kezdődtek, azonban az időközben felmerült problémák és gazdasági válság miatt csak 2012 augusztusában sikerült befejezni az átkelőt, mely az idei esztendőben megyénk legnagyobb beruházása. Cecan újságírói kérdésre válaszolva elmondta, tanulmányozzák a batizi vasúti átjárónál is egy felüljáró építésének lehetőségét, ám ez az elkövetkező két év tervei között szerepel.

Elégedetlen lakosok

A majtényi vasúti felüljáró elkészültével mindenki elégedett volt, kivéve Majtény község polgármestere, Gheorghe David, aki ingerülten tolmácsolta a község lakosainak problémáját: a községben 70 hektárnyi mezőgazdasági terület és legelő található, ahova nehezebb lesz eljutniuk a lakosoknak, mivel az eddigi vasúti átjárót lezárják a forgalom elől, az országúton pedig nem közlekedhetnek a szekerek. A polgármester azt kérte, hogy az eddig használt utat használhassák a község lakosai. Cecan és Ştef elmondták, ez veszélyes lenne, és mindenképp szükséges az Országos Vasúttársaság (CFR) jóváhagyása is.

Terheléses teszt

A közjátékot követően került sor a terheléses tesztre, melynek keretében 12 kamion — melyek súlya egyenként legkevesebb 40 tonna — haladt át egyszerre a vasúti felüljárón. A terheléses tesztet irányító Vlad Florentin, a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség főfelügyelő-helyettese elmondta, hogy a vasúti felüljáró átadásától a közlekedés biztonságának javulását reméli, hiszen a vasúti átjárót ezáltal elkerülik a gépjárművezetők. A terheléses próbát kiálló majtényi vasúti felüljárót megnyitották a forgalom előtt, míg az eddig használt kerülőutat lezárták.