×
2024. 05 07.
Kedd
Gizella
20 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Vidék

Anyák Napja Csanáloson

2013.05.07 - 10:16
Megosztás:
Anyák Napja Csanáloson

Mozgalmas hétvégén vannak túl Csanáloson. A kulturális programok igencsak dominánsak voltak, a pénteki kirbályt vasárnap anyák napi ünnepség követte.

Minden generáció képviseltette magát azon a vasárnap délutáni ünnepségen, mely az édesanyákat volt hivatott köszönteni. Nemcsak édesanyák és nagymamák, hanem édesapák és nagytaták is szép számban voltak jelen a csanálosi kultúrotthonban, ahol közel másfél órás ünnepi zenés műsor várta őket. Lipovan Gabriella, a helyi kulturális élet mozgatórugója állította össze azt a műsort, mely több esetben a meghatottság könnyeit csalta legfőképpen az édesanyák szemébe.

A helyi óvodásoktól kezdve, az egyházi énekkaron és modern tánccsoporton keresztül számtalan, a községben tevékenykedő csoport állt színpadra, hogy látványos műsorával szórakoztassa az egybegyűlteket. A nézőtéren található székekre kihelyezett szívhez szóló üzenet mellett egy-egy szál virág is köszöntötte az édesanyákat.

„Az érdeklődés és a fellépők produkciója alapján is nagyon jól sikerült a vasárnapi műsort. Sajnos mindez nem mondható el a kirbályi bálról. A résztvevők száma messze elmaradt a várakozástól, hiába hétvégére esett, így azt sem tartom lehetetlennek, hogy ez volt az utolsó kirbályi bál Csanáloson” — mondta el lapunknak nyilatkozva Lipovan Gabriella.