×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
16 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Egészség

Aggódnak a krónikus betegekért

2021.12.28 - 16:30
Megosztás:
Aggódnak a krónikus betegekért
A krónikus betegeknek nem lenne szabad kihagyniuk az influenza elleni védőoltást, hiszen leginkább ők vannak kitéve a fertőző betegségek szövődményeinek, ezért védelemre van szükségük — fejezte ki aggodalmát a Krónikus Betegek Szervezeteinek Koalíciója.

Jóval kevesebben oltatták be magukat influenza ellen ebben a szezonban, mint a tavaly őszi-téli időszakban: míg 2020 decemberének közepéig a magas rizikófaktorba tartozó lakosság köréből 1 264 657 személy immunizáltatta magát karácsonyig az Egészségügyi Minisztérium biztosította ingyenes védőoltással, addig idén csak 886 127 polgár élt a lehetőséggel. A krónikus betegek egyesületeit tömörítő koalíció (COPAC) szerint mindez aggodalomra ad okot, hiszen a betegeknek a COVID-19-világjárvánnyal összefüggésben még nagyobb védelemre van szükségük.
„A járvány idején a krónikus betegeknek szükségük van védelemre az influenza ellen, a beadott oltások számának csökkenése az előző évhez képest pedig egyáltalán nem jó hír. A krónikus betegek vannak leginkább kitéve a fertőző betegségek szövődményeinek, ezért védelemre van szükségük” — mondta Radu Gănescu, a COPAC elnöke. A Krónikus Betegek Szervezeteinek Koalíciója azt javasolja a krónikus betegségekben szenvedő lakosoknak, hogy forduljanak háziorvosaikhoz, és kérdezzék őket az influenza elleni védőoltás lehetőségéről.

Kik veszélyeztetettek?

Az influenza az influenzavírus okozta fertőző megbetegedés, mely a légutakat — orr, torok, légcső, esetenként tüdő — támadja meg. Sok egyéb kórokozó (baktérium, vírus) is tud ugyan légúti megbetegedést okozni, de az nem influenza. A lakosság egyes csoportjainál gyakrabban alakulnak ki az influenza szövődményei, és ezek sokszor kórházi kezelést igényelnek. Mindenkinek, de a veszélyeztetett csoportba tartozóknak különösen javasolt a szezonális influenza elleni védőoltás. A veszélyeztetett csoportba tartoznak: az idősebbek, továbbá akik krónikus légzőszervi betegségben szenvednek, például asztmás betegek; akik súlyos elhízás miatt csökkent légzésfunkcióval élnek; akik szív- és érrendszeri betegségben szenvednek, kivéve a megfelelően beállított magasvérnyomás-betegséget; veleszületett vagy betegség/kezelés révén szerzett immunhiányos állapotú betegek, beleértve a HIV-pozitív személyeket, daganatos betegségben szenvedőket is; krónikus máj- és vesebetegek; várandósok; azok a nők, akik a gyermekvállalást az influenzaszezon idejére tervezik; rehabilitációs, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben, lakóotthonokban vagy egészségügyi intézményekben huzamosabb ideig ápolt, gondozott személyek.

Hogyan kaphatjuk el az influenzát?

Az influenza emberről emberre terjed közvetlen kontaktus útján, cseppfertőzéssel, ha a fertőzött személy köhög vagy tüsszög, illetve közvetett úton a fertőzött orr- és torokváladék cseppjei a környezetbe kerülve megfertőzhetik a másik embert.
Az influenzás betegnél általában a következő tünetek jelentkeznek: láz, torokfájás, orrfolyás, száraz köhögés, fáradtság, fejfájás, izomfájdalom. Az influenza súlyos, szövődményes formája bárkinél jelentkezhet, de sokkal gyakrabban fordul elő a veszélyeztetett csoportba tartozóknál. Az influenza szövődménye lehet az asztma, a tüdőgyulladás, a szívizomgyulladás, az agyvelőgyulladás, és akár halálos is lehet. A szövődmények megelőzésére a védőoltás a leghatásosabb módszer.

Az antibiotikum nem használ

Vírusfertőzésről lévén szó egészséges immunitású betegnél az influenza esetében elsősorban tüneti kezelésről beszélhetünk. Fontos a helyes lázcsillapítás, szükség esetén fájdalomcsillapítás és az ágynyugalom. Mindezek mellett erősen ajánlott a bő folyadékfogyasztás és a megfelelő táplálkozás és vitaminellátottság. A betegség kezelésében kiemelten fontos még az ágynyugalom.
Az antibiotikumok felhasználásával kapcsolatban az egyik leggyakoribb probléma, hogy a korábbról megmaradt gyógyszerrel egy később jelentkező megbetegedést, például az influenzát próbálja meg valaki házilag kezelni. Ennek azonban csak a baktérium okozta szövődmények esetében van értelme, hiszen az influenza kórokozója vírus, az antibiotikumra nem reagál, sőt, az indokolatlan antibiotikum-használat káros.

Influenza elleni és COVID-vakcina egyszerre

Azért, hogy megvédjük a saját és a környezetünkben élők egészségét télen, érdemes még a szezon kezdete előtt kérni a védőoltást. Az influenza és a COVID-19 elleni védőoltás orvosi, immunológiai szempontból bármilyen időköz betartásával vagy betartása nélkül, egy időben is adható, ez utóbbi esetben különböző végtagokba (egyik felkarba az egyik, másik felkarba a másik) adandók a vakcinák. Az olthatóságról minden esetben az orvos dönt.
Ebben az időszakban igyekezzünk kerülni a szoros kapcsolatot beteg emberrel, és rendszeresen mossunk kezet! Ha megbetegedett, tüsszögéskor a száját és az orrát zsebkendővel takarja el, amelyet használat után ki kell dobni. Aki beteg, az maradjon otthon, ha pedig úgy érzi, rosszabbodott az állapota, forduljon orvoshoz!

Bumbuluţ Krisztina

 

Szatmári áldozata is van az influenzának
Szatmári áldozatot is követelt az influenza-szezon: a megyei közegészségügyi igazgatóság közlése szerint, az elmúlt héten egy, a 15–49 év közötti korcsoportba tartozó szatmári belehalt a vírusfertőzés okozta szövődményekbe.
Ingyenes eb sterilizálási és élősködő-mentesítési akció
Bécsi állatorvosokkal közösen szervez akciót a szatmárnémeti Ham ham Egyesület a Mobovet állatorvosi rendelő és a Szatmár megyei Prefektusi Hivatal március 2. – 4. között.
Növekszik a megbetegedések száma
Ha enyhén is, de növekedett a felső légúti megbetegedéssel, influenzával, COVID-19 megbetegedéssel, tüdőgyulladással küszködő Szatmár megyei lakosok száma – derül ki a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság portálunkhoz eljuttatott adataiból.