Afréka Afrikába vitte a szatmáriakat

Szatmárnémetiben tartott inspiráló előadást dr. Fodor Réka csütörtökön délután, amelynek során többek között életéről, megtéréséről, illetve Afrikában szerzett tapasztalatairól számolt be a jelenlévőknek.

Az eseményt nm. és ft. Schönberger Jenő megyéspüspök nyitotta meg, aki kedvesen köszöntötte a résztvevőket, örömmel mutatva be dr. Fodor Rékát és vele érkezett fogadott lányát, Trinity-t. A megyéspüspök “beharangozóképpen” elmondta, miről szól majd Afréka előadása. “Elhozta nekünk a tapasztalatait: tanúságot tesz, hogy az ő élete hogyan lett kerek, hogyan lett egész, és hogyan lett ő angyal – angyal azt jelenti, hogy küldött, a Jóistennek a küldöttje, a szeretetnek a küldöttje.”  – magyarázta Jenő püspök, hozzátéve: reméli, a tanúságtétel másoknak is segít megtalálni azt az utat, amelyet az Isten szánt neki.

A rövid „felvezetőt”  követően dr. Fodor Réka üdvözölte a jelenlévőket, megköszönve a meghívást. A doktornő már az elején tisztázta, miről szól majd előadása, illetve mi a célja az elmesélt tanúságtételének. “ Az én tanúságtételem abszolút nem arról szól, hogy mindenkit afrikai misszionáriussá akarok felképezni. Egyáltalán nem! Hanem abban próbálok segíteni, ha taudok, hogy valahol mindenki találja meg az álmát és azokat élje, főleg akkor, ha a Jóisten azt kívánja – mert minden álmot azért meg kell beszélni a Jóistennel, hogy honnan származik: lehet, hogy egó, lehet, hogy dicsőség, lehet, hogy ki tudja milyen mozgatórugók vannak a háttérben, de ha a Jóisten valóban üzen és arra az ember nemet mond, akkor nagyon nagy görbéket ír le az élete és ezáltal egyszerűen csak meg lehet spórolni egy csomó felesleges kört.” – magyarázta Afréka, majd egyből a gyerekkora ismertetésével kezdte az előadást.

Mint kiderült, már egész kicsi korában vonzotta az orvostudomány és Afrika, ezért amikor eljött az ideje, jelentkezett az orvosi egyetemre, ahová elsőre felvették. Mivel egész életében jól tanult és a versenyszellemet már kicsi kora óta “belenevelték” az iskolában, nem volt opció számára az, hogy veszítsen. 

Elmesélte egyetemista korában történt súlyos balesetét is, amelyet csoda folytán élt túl, és – bár kevés esélyt adtak a felépülésre –, Afréka a szerencsétlenséget követő másfél hónapban mégis küzdött, felépült, és sikeresen letette egyetemi vizsgáit – mindezt 19 évesen.
Érdekességként a doktornő arról is beszámolt, hogy a baleset idején még nem volt hívő, azonban volt egy olyan élménye a szerencsétlenségben, amelyről utólag derült ki számára, hogy egy misztikus élmény volt, ezért először is a misztikus keresési fázisát kezdte el, amelyről utólag kiderült, hogy igazából saját vallásában, a katolikus vallásban is benne van – pontosabban az eucharisztiában.

Mikor elege lett az egyetemből, elment Párizsba utcazenélni egy éven keresztül, amelyet nagyon élvezett, hiszen az orvosi egyetemmel járó rengeteg stressz és felelősség után jól esett kicsit kikapcsolódni, fellélegezni, megpihenni — a kitérő után azonban rájött, hogy nem ez az ő útja, nem ez az álma, ezért hazatért Magyarországra, befejezte az egyetemet és még leendő férjével is összeismerkedett. Találkozásukat követőn bő öt év múlva össze is házasodtak, amelynek “katolikus buktatóiról” Afréka szintén beszámolt.
Mint kiderült, Fodor Réka a házasságkötését és az azt megelőző procedúrákat követően tért meg és mélyült el vallásába, amely elmondása szerint még mindig nem volt olyan akkoriban, mint most a jelenben.

Dr. Fodor Rékából Afréka

44 éves volt, amikor jelentkezett első afrikai missziójára, Ugandába, ahová be is választották. Akkoriban már két gyereke volt, azonban megérkezésekor azt érezte: hazaért.

Befonták a haját, örömmel fogadták és kezdődhetett a kaland: malária, tífusz, AIDS, kolera. Bár az első misszió viszonylag keveset tartott, hazatérésekor sem hagyta magát teljes mértékben eltávolodni Afrikától: férjével – aki nem mellesleg író – létrehozták az Afréka 1 című könyvet, amelynek eladását úgy tervezték, hogy egy könyv egy maláriás gyerek gyógyításába került – ezt követte az Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítványt megalapítása.

Voltak buktatók is: a sikeres könyvbemutatók után egy halálosan beteg férj, lemondott interjúk, stagnáló időszak, amelyek jelentősen ellehetetlenítették a könyv és az alapítvány virágzását, az idő teltével azonban Fodor Rékának ismét sikerült utat törni, és egy véletlenszerű előadás – amelyet dr. Csókay András tartott – nyomán kiderült, hogy mégis van lehetősége Afrikába, pontosabban Nigériában belgyógyászként segédkezni egy katolikus kórházban. Itt egy újabb, immár hosszabb afrikai kaland vette kezdetét, amely erőteljesen meghökkentette a doktornőt: a felismerés, hogy a helyzet sokkal nyomorúságosabb, mint az ember elképzeli, a lakosok pedig mindezek ellenére mégis vidámak és hálát adnak az életért.

Az idő teltével aztán Afréka családját is kivitte Afrikába, beszámolt az ottani vallásgyakorlásról, amely, mint kiderült, kissé eltérő az itteni katolikusétól: hosszabbak a misék, rengetegen járnak templomba és táncolva, énekelve dicsőítik Istent – a könnyebb megértés és szemléltetés érdekében a doktornő számos fotót is mutatott a jelenlévőknek, amelyek alátámasztották: az afrikai emberek valójában nem panaszkodnak, hanem hálát adnak az életükben lévő apró örömökért és az Istenbe vetett hitükért.

Afréka a kórházakban uralkodó állapotokról is mesélt a jelenlévőknek: rengeteg a beteg gyerek és az AIDS-es ember, akik nagy része nem  szexuális úton kapja el a fertőzést, hanem alapból megfertőzve születik. A gyógyítást főleg az teszi sokszor lehetetlenné – magyarázta Afréka –, hogy a betegek nincsenek tisztában magával a betegséggel és annak veszélyeivel – magyarán nincsenek felvilágosítva, sokan nem is hisznek benne. Ennek ellenére igyekszenek minél több embert még tünetmentesen leszűrni, így könnyebb megelőzni a halált és a betegség terjesztését.

A betegségek mellett a többi nyomorúságos körülménybe is betekintést nyerhettek az előadás résztvevői: Afrikában sokszor nincs áram, nincs internet, nincs pénz, ezért az ingyenes vizsgálatokról is szájról szájra terjed a hír. “Gyakorlatilag nem mi vagyunk a nagy számok, hanem egyszerűen ingyen vagyunk. Nincs társadalombiztosítás, nincs egyáltalán semmilyen szociális háló.” – magyarázta a doktornő. “Nincs nyugdíjuk, nincs táppénz és mégis boldogabbak” – mondta,  hozzátéve, hogy vannak akik több napon át állnak sorra egy kivizsgálásért, és akkor sem zúgolódnak, hanem hálásak.

Trinity és Afréka találkozása

Az egyik kórházban több missziót is megszerveztek, sőt dr. Csókay Andrással véghez is vittek, amikor megtudták, hogy van egy nővérképző a kórház területén. Bár Trinity nem volt képzett nővér, csupán a kórházi gyakorlaton résztvevő tanuló, Afréka őt tartotta a legértelmesebbnek és az ő segítségét kérte legtöbbször a kivizsgálások alatt.
Akkoriban elkezdtek egy ösztöndíjprogramot, amelyre jött egy jelentkezési lap, amelyen Trinity önéletrajza is szerepelt: ekkora döbbent rá a doktornő, hogy valójában mennyire nehéz helyzetben él a lány és egyetlen esélye az Afréka Alapítvány segítsége lehetne, ezért a doktornő “fogadott lányaként” a szárnya alá vette — mellesleg Trinity volt a legrosszabb helyzetben, a legjobb teljesítményekkel. 

Az előadáson Trinity is bemutatkozott: nagyon szegény családi háttérből származik, édesanyja nagyjából 40 000 forintból kellett eltartsa a családot — hatan vannak testvérek — , beleértve az iskoláztatást, rezsit, lakbért és az étkezést is. A lány 16 évesen leérettségizett, majd dolgozni kezdett, hogy aztán elkezdhesse a nővérképzőt, aminek, mint kiderült, hittel vágott neki, mert tudta, hogy elég pénze semmiképp nem lesz a befejezésre. Ekkor lépett képbe Afréka, aki felkarolta a lányt, így jelenleg Trinity a Szegedi Tudományegyetemen tanul nővérnek, most másodéves.  Bár nagyon hálás a doktornő nagylelkűségéért, az egyetem befejezése után haza szeretne térni, hogy otthon segítsen a rászoruló betegeken.

Afréka szülinapján is ehettek húst — harmadik alkalommal abban az évben

Miután bemutatta Trinity-t, Afréka a 2020-as emlékeit idézte fel a jelenlévőknek: éppen a korlátozások előtt indult volna két hétre Nigériába — amely egyébként a csodával határos módon valósult meg, hiszen kizárólag azok a gépek közeledtek akkor nap, amelyekre neki volt szüksége: az isztambuli és a nigériai járatok –, a két hétből azonban fél év lett, így a doktornő nem az online gyűlésekkel asszociálja a karantént, hanem az éhséggel, bezártsággal és számos megpróbáltatással.

Látva a járvány által okozott még nagyobb nyomorúságot, érthető módon nagyon vágyott haza abban az időszakban, remélve, hogy lánya áprilisban lévő születésnapjára hazaér. A korlátozások azonban meghiúsították tervét, sőt, még júniusi születésnapját is Nigériában töltötte, amely egyébként élet egyik legrendhagyóbb születésnapja volt: végső elkeseredettségéből úgy próbálták kizökkenteni, hogy gyűjtést szerveztek a születésnapjára, amelyből aztán annyi pénz gyűlt, hogy több mint 7000 családot meg tudtak etetni, nem beszélve a tényleges “buliról”, amely a börtönrabokkal (akik általában nem valódi bűnözők, hanem szegény emberek) és egy hatalmas csapattal zajlott, akik a húsvét és karácsony mellett harmadjára ehettek húst abban az évben – a kivetített képek önmagukért beszéltek.

Merjünk másokat is észrevenni

Afréka további történeteket, átélt élményeket is megosztott a jelenlévőkkel, kezdve a háború okozta további nyomorúságokkal, illetve azzal a hittel és pozitivitással, amivel az afrikai emberek rendelkeznek. Szerinte ott kivizsgálni 200 hálás embert kevésbé megterhelő, mint itthon 80 panaszkodót.

Beszélt továbbá az alapítványon belül működő ösztöndíjprogramról is, amelynek jelenleg 144 ösztöndíjasa van, célja azonban az, hogy egyre több embert tudjon bevonzani, többnek tudjon segíteni, nem csak a táplálkozással, hanem az oktatás biztosításával is, amit aztán a későbbiekben kamatoztatni is tudnak majd a diákok.

Az előadás végén Trinity-vel közösen szívesen válaszoltak a résztvevőkben felmerülő kérdésre, kezdve az afrikai munkahelyekről, a terrortámadásokról, az afrikaiak hitéről, illetve a nők jövőbeli célkitűzéseiről.

Az interaktív részt követően Schönberger Jenő megyéspüspök mondta el a hallottak kapcsán felmerülő gondolatait, befejezésként pedig egy olyan üzenetet fogalmazott meg, amelyet mindenki magával vihetett. “A megoldás, hogy megerősödjünk lelkileg, hogy merjünk másokat is észrevenni. Biztos, hogy mindenütt vannak szegények és mindig lesznek velünk szegények, de valahogy a Jóisten nem azt nézi, hogy kinek mennyije van, hanem azt nézi, hogy kinek milyen gazdag a szíve a szeretetben.” – summázta Jenő püspök.

Az inspiráló előadást egy annál is érdekesebb mozzanat zárta: Trinity törzsi nyelvén, igbóul mondta el a Mi Atyánkot, amelyet a közönség felállva, csendben hallgatott végig.

Szabó Beatrix